Sport és zsidóság, avagy nézzük közösen az EB-döntőt!

2024. Július 08. / 20:01


Sport és zsidóság, avagy nézzük közösen az EB-döntőt!

Két évvel ezelőtt a futball világbajnokság döntőjét, most pedig az EB mindent eldöntő mérkőzését nézhetjük meg közösen a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. A „Sport és zsidóság" című rendezvényen lesz közös szurkolás, tanulás és persze rabbi is. A vendégeket büfé várja, ahol a döntőben részt vevő országok nemzeti ételei lesznek kaphatóak - természetesen kóser változatban. A döntőt játszó csapatokat még nem ismerjük, de az időpontot igen: július 14-e, vasárnap este 8 óra. Szurkoljunk közösen! 

Az eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

INGYENESEN REGISZTRÁLOK

2022 decemberében a futball VB döntőseinek (Argentinának és Franciaországnak) szurkolhattunk együtt a Rumbach-ban, most pedig az EB döntője következik. Könnyen lehetséges, hogy 2022-höz hasonlóan most is szoríthatunk majd a franciáknak, ez még eldől, az viszont bizonyos: Darvas István és Radnóti Zoltán főrabbik (RaDar) szervezésében három rövid előadást hallhatunk a sport és a zsidóság témakörében, majd közösen izgulhatjuk végig, hogy 2024-ben melyik foci válogatott lesz Európa legjobbja.

A képre kattintva tud ingyenes regisztrálni az eseményreA képre kattintva tud ingyenes regisztrálni az eseményre

Találkozzunk július 14-én, vasárnap este a Rumbach-ban, ahol a résztvevőket büfé is várja a döntőben részt vevő országok ételeivel. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Nyolcvan éve zajlott le a varsói felkelés a nácik ellen
Hírek a zsidó világból
Rangos díjat kapott Berman Dávid, a Szolnoki Zsidó Hitközség elnöke
Zsidó világ
Zsinagógáinkban ma reggel felhangzott a sófár hangja