Harsányi László: Lázár Éva, az erdélyi festőtehetség tragikus sorsa

A közelmúltban jelent meg az Egy szippantásnyi oxigén című könyv-sorozatom első két kötete. A könyvek az e felületen korábban bemutatott művész-életutakra alapozva adtak áttekintést az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) Művészakció (1939-1944) énekeseinek és táncosainak, valamint zeneművészeinek egy részének életéről. Készülőben van a színészeket bemutató harmadik könyv is.

A negyedik könyv elkészülte előtt még mindig van lehetőség újabb képzőművészek bemutatására, ezzel kibővítve e tervezett kötet majdani szereplőinek körét.

Viharban 182 rész – Lázár Éva festőművész (1911-1944/45)

A Jó Pajtás című gyermekeknek szóló lap 1925 márciusában számolt be egy gyermekrajz pályázat eredményéről. Ebben volt olvasható:

„A harmadik díj Lázár Évának jutott, aki egy kertrészletet ábrázoló színezett rajzot küldött be.”

A 16 éves leány neve ezt követően, a dési festőiskola tanulójaként volt olvasható 1927 novemberében, a Pásztortűz című kolozsvári folyóiratban. 1929 márciusában már Dési gyűjteményes kiállításának közelgő megrendezéséről számolt be a Tel-Avivban kiadott Új Kelet:

„Lázár Éva rajzai és festményei szokatlan erőtől és eredetiségtől duzzadók, természetábrázolása egy jelentékeny egyéniség színes belső világán szűrődik át.”

A kiállítás képei így érintették meg hetekkel később Bartalis Jánost (erdélyi magyar költő) az Ellenzék című lap áprilisi számában:

„Mi fog meg Lázár Éva festményein? Lázár Éva festményei szuggeráló erőjűek. Csupa portrét fest (egyetlen tájképe van), de ahogy ezeket megcsinálja, azok belénk ragadnak, magunkkal visszük őket, el nem felejtjük.”

1930 októberében a Múlt és Jövő egy kis cikket szentelt az induló művésznőnek és egy sor grafikát közöl Lázár Évától (A grafikákat illusztrációként később is használta a folyóirat.) A cikk figyelemreméltó lelkendezéssel számolt be Lázár Éva indulásáról, például így:

„Van egy képe, a Bocher amelyről kellene törölni a Lázár Éva nevet és gondolkozom, melyik nagy festő tárlatába tudnám elhelyezni. […] Lázár Éva művészete a fejlődésnek nagy lehetőségeit rejti magában. Hisszük, hogy pályája egyenes vonal lesz a legértékesebb sikerek felé.”

A következő években sikeres kiállításai voltak Désen és Kolozsváron, amelyekről az erdélyi lapok beszámoltak. Sajátos, de nem egyedüli megszólalásra hangolta egy1931-es kiállítása az Új Kelet publicistáját:

„Minden képe, az elsőtől az utolsóig zsidó, még azok is, amelyeken a művész nem a dési gettó zsidóit választotta témául. A gettó zsidók tragikus alakjai mellett búsongó-lírikus hangulatnak kelnek életre Lázár Éva vásznain.”

1932-ben részt vett az Erdélyi Fiatal Képzőművészek dési kollektív-kiállításán. Részvételét az Új Kelet így értékelte 1933 áprilisában:

„Lázár Éva rajzain keresztül szól az emberekhez. Főképessége megdöbbentően jelenvalónak tudja elénk rajzolni a halált. De még mást is. A szenvedést. Ugyanis a magunk fájdalma egybekeveredik szubjektív énünk színeivel, de a másnak fájdalma sohasem lehet élmény számunkra.”

Egy vele folytatott beszélgetést írt meg a Hölgyfutár 1934 júniusában. Ennek egy részlete:

„Saját bevallása szerint az életnek csak a sötét oldalát látja. Mi azonban hisszük, hogy rövid időn belül az élet naposabb felének is helyet fog adni művészetében- Zálog erre nagy fiatalsága. Egyébként nem tanult senkitől. Belső fejlődés eredménye képen jutott a mai fejlett művészetéig. Autodidaktika a szó legszorosabb értelmében. Végül megkérdeztük terveiről. A legnagyobb vágyam – mondja – hogy kijuthassak Párisba. Úgy hiszem az a város nagy hatással lenne rám és gyorsítaná fejlődésemet.”

Az Új Kelet szerkesztői 1936-ban látogatást tettek Lázár Éva műtermében. Az erről szól beszámolóban írták ezeket a mondatokat:

„Lázár Éva művészete minden ízében egyéni, erőt sugárzó, néha egész faragatlanságig büszke, mikor felfelé törő útjából minden akadályt el akar hárítani. Főleg szociális problémák érdeklik. Az élet elesettjeinek, a szenvedőknek, nyomorgóknak szenvedései és küzdelmei. Ezt a világot bátor és újszerű formában adja elő, mely sohasem törődik a tárgyi tetszetősségnek a megalkuvásaival.”

A kiállításai Désen folytatódtak 1941-ig, csak nagyon rövid szünetekkel. 1942-től már Budapesten állított ki. Néhány napilap beszámolt még az 1944. márciusi kolozsvári kiállításáról is, a Concordia klubban (a helyi zsidóság maradék intézménye volt), ahol 48 képpel mutatkozott be.

Az OMIKE Művészakció kiállításain 1943-ban vett részt olajfestményekkel és szénrajzzal.

Murádin Jenő (erdélyi művészettörténész) a Korunk 1972 számában visszaemlékezést írt a dési évekről és ebben Lázár Éváról. A művésznőről szóló rész utolsó mondatai:

„Mint antifasiszta beállítottságú festőre, a baloldali sajtó is felfigyel. Egy dési lap Németország 1933 című képének jelképértékét emeli ki: ≫Lehetetlen, hogy a keresztes hadjáratok Németországának állatias zsidóüldözései eszünkbe ne jussanak≪. Ismerői erre a képre emlékeztek, mikor híre érkezett, hogy Lázár Éva, családja többi tagjával együtt, a fasiszta tömeggyilkosság áldozata lett.”

Képek:

1-2-3.) Múlt és Jövő, 1930.
4.) Múlt és Jövő, 1937.
5.) Múlt és Jövő, 1935.
6.) Új Kelet, 1940.