Harsányi László: Vajda Lajos, a meg nem értett zseni
A magyar avantgárd egyik legeredetibb alakja volt Vajda Lajos, akinek művészetében a szentendrei népi motívumok, a szürrealizmus és a spirituális látomások különös egységgé olvadtak össze. Rövid életében szinte végig a meg nem értettséggel, szegénységgel és betegséggel küzdött, mégis maradandó életművet teremtett – az OMIKE kiállításain is jelen volt a vészkorszak éveiben.
A napokban készül el az Egy szippantásnyi oxigén című könyv-sorozatom harmadik kötete. A könyvek az e felületen korábban bemutatott művész-életutakra alapozva adtak áttekintést az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) Művészakció (1939-1944) énekeseinek és táncosai, zeneművészei és színészei egy részének életéről.
A negyedik könyv a festők, grafikusok, szobrászok szerepeltetésével reményeim szerint őszre készül el. Így még mindig van lehetőség újabb képzőművészek bemutatására, ezzel kibővítve e tervezett kötet majdani szereplőinek körét.
Viharban 183 rész: Vajda Lajos festőművész (1908-1941)
„Vajda Lajos rendkívüli ,szerepe’ a magyar festészetben – még életében, ha kevesek előtt is – nyilvánvaló volt. Halála után pedig jó-néhányan feladatunkká tettük problémagazdag festészetének viszonylag teljes feldolgozását, így kellett tennünk, mert semmiképp nem tartottuk „véletlennek”, hogy Vajda, szellemi munkálkodása milyen környezetben zajlott, másrészt a háborúba keveredett Magyarország hivatalos, félhivatalos, sőt ellenzékinek mondható művészeti szerveitől nem várhattuk Vajda Lajos jelentőségének elismerését. Hiszen a progresszívnek mondható Képzőművészek Új Társasága (K. U. T.) évről évre utasította vissza Vajda képeit.”
– így kezdte művésztársáról szóló tanulmányát a kolléga és barát Bálint Endre az Új Írás 1967. októberi számában.

Vajda a Képzőművészeti Főiskolán Csók István növendéke volt. 1928 júniusában – a Képes Krónika tudósítása szerint – részt vett a főiskolások gyűjteményes kiállításán, majd a MIEFHOE Művész-Társaság kiállításán. („Vajda Lajos misztikus holdas tájai” – írta festményeiről a lap.)
Még a főiskolás évek alatt csatlakozott a Kassák Lajos szerkesztette Munka c. folyóirat fiatal konstruktivista művészeihez.
1930 márciusában részt vett a Tamás-galéria Progresszív művészek kiállításán. Vajda és fiatal társai „a fotómontázzsal játszanak” – írta Az Est. A többi lapismertetéssel együtt a fiatalok tehetségét is kiemelte.

1930–1934 között Korniss Dezsővel együtt Párizsban Légernél tanult. Itt megismerkedett a kubizmussal, a szürrealizmussal, de ezeknél is nagyobb hatással volt rá az avantgárd szovjet filmművészet. Sokat nyomorgott, ócska szállókban lakott, és alkalmi munkákból tartotta el magát. Franciaországban készült műveinek többsége elkallódott.
1934-től Szentendrén és Szigetmonostoron, a bartóki népzenegyűjtés módszerét követve, népi képzőművészeti motívumokat kutatott. Stílusában népi motívumok absztrakt és szürrealista jegyekkel, szimbólumokkal is ötvöződtek. Ugyancsak magába szívta a szerb egyházművészet stílusát. Ebben az időben tett szert olyan barátságokra, amelyek élete végéig elkísérték, és hatottak munkásságára is. Bálint Endre a szobatársa volt. Mellettük lakott Anna Margit és Ámos Imre. 1935 nyarán Korniss Dezsővel elkezdték Szentendre és a környékbeli falvak motívumait rajzolni. Ez időben ismerkedett meg későbbi feleségével, Richter Júliával. Házasságkötésükig tartó rendszeres levelezésük művészi fejlődésének fontos dokumentuma.

1937 táján Vajda művészetében érzékelhető változás kezdődött. Korniss Dezsővel való viszonya megromlott, így a „szentendrei program” megvalósítása is lekerült a napirendről.
1937-1938 telén apja megvonta anyagi támogatását, amely addig a megélhetését biztosította. Macskássy Gyula trükkfilmjében heti 30 pengőért volt fázisrajzoló. 1937 decemberében csak a Népszava számolt be műterem-kiállításáról, imigyen:
„Magyarországon nincs komoly művelője a szürrealista festészetnek. A francia szürrealizmus is eléggé ismeretlen nálunk. Ez is nehezíti Vajda Lajos sorsát, aki társtalanul, a meg nem értéssel és a fölényes gúnnyal küszködve dokumentálja meggyőződését.”

1938 januárjában feleségül vette Richter (Vajda) Júliát.
1940-ben műterem-kiállítást rendezett Szántó Piroska és férje, Seiden Gusztáv fotós Szép utcai lakásában. Szeptemberben Vajdát behívták munkaszolgálatra. Rossz egészségi állapota miatt azonban három hét után leszerelték.
Vajda Júlia az 1983-ban megjelent Életrajzi feljegyzéseiben így írt az utolsó időkről:
„1941-ben Az Új Szent János-kórházba kerül. Nyolc hónapig beteg. Nagyon gyűlölte a kórházat, félt ott lenni. Minduntalan látnia kellett, hogy mentek tönkre és haltak meg az emberek körülötte. (…) Öt nappal a halála előtt kijelentette, hogy egy percig sem marad a kórházban. Vigyem ,haza’ albérleti lakásomba. Az orvos azt mondta, hogy hazavihetem, mert állapota reménytelen. Csak magamra vigyázzak.”

Vajda az OMIKE Művészakció két kiállításán vett részt, 1939-ben és 1941-ben, együttesen három alkotásával.
A már idézett Bálint Endre tanulmány záró fejezetében olvashatók a következő mondatok:
„A kevesek, a kiválasztottak közül való volt. Nem tudok borzongás nélkül, elragadtatás nélkül, a világegyetem tojáshéjat szétrepesztő töprengés nélkül gondolni sivár életére, teremtő akaratára, nagy csuklós kezeire, tűzzel-mámoros, szent elragadtatásban égő szemeire. Mert ő volt az Elragadtatottság, a lét-értelmező Borzongás és a törvényt kereső Töprengés.”

Képek:
1.) Szentendrei portré, 1930.
2.) Montázs Szabó Lajossal, 1930.
3.) Önarckép, 1935. Miskolci Herman Ottó Múzeum
4.) Szentendrei házak feszülettel, 1937.
5.) Ősnövényzet, 1940.
6.) Önarckép holddal, 1936.
Kapcsolódó cikkek
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira