Harsányi László: Egy pasztellista csendes útja – Hatvani Perlusz Gyula élete és öröksége

A közelmúltban jelent meg az Egy szippantásnyi oxigén című könyv-sorozatom első két kötete. A könyvek az e felületen korábban bemutatott művész-életutakra alapozva adtak áttekintést az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) Művészakció (1939-1944) énekeseinek és táncosainak, valamint zeneművészeinek egy részének életéről. Készülőben van a színészeket bemutató harmadik könyv is.

A negyedik könyv elkészülte előtt még mindig van lehetőség újabb képzőművészek bemutatására, ezzel kibővítve e tervezett kötet majdani szereplőinek körét.

Hatvani Perlusz Gyula festőművész (1896–1944) – Viharban (181 rész)

Hatvani Perlusz felnőttként először kereskedelmi alkalmazott, a Magyar Divatcsarnok üzletvezetője volt. Az első világháborúban és azt követően hat évig katonaként szolgált.

Szabad idejében Mészöly-Munkás Bélától tanult festeni. Az országot járva különböző vidékek nevezetességeiről festett tájképeket. Egyetlen technikát tanult meg és ismert: a pasztellt. Ez meghatározta témáit, jellegzetességeit, korlátait és bizonyos értelemben a magányosságát is.

1928-ban rendezett első kiállítását több gyűjteményes tárlat követte, 1931-ben Hatvanban, 1934-ben a Budai Szépművészeti Társulatban.

A kezdetekre így emlékezett vissza 1934 áprilisában, a Magyar Hírlapnak adott hosszabb interjúban:

„— Levelet kaptam Iványi-Grünwald Bélától – újságolta egy napon boldogan. – Elküldtem néki néhány képemet, hogy mondjon róluk őszinte bírálatot. A mester elég szépen nyilatkozott a képeimről…. Mutatta is a levelet, amelyben a mester sebesen és kapkodva rajzolt betűivel ez volt:

»A fej és tájkép a szekérrel elég jó. Sokat rajzolni és festeni természet után!«”

Festészete egzisztenciális eredményeiről pedig így számolt be:

„– A ruha, ami rajtam van, ellenszámlára készült. Tudniillik három képet adtam érte, egy gyümölcscsendéletet, egy havas tájat és azonkívül megfestettem a szabó feleségének portréját is. Általában, ahol csak lehet, képekkel fizetek. Sajnos, a lakbéremet készpénzzel kell fizetnem és a mészárosnak sincs fogékonysága a festészet iránt. A fűszeres már művészhajlamú ember, szardíniát, szalámit, száraz babot és kenyeret ad festményért. Igaz, megköveteli, hogy salátát és zöldfőzeléket fessek neki, mert ez a gusztusa. Kérem, mindenki a saját szakmája szemszögéből értékeli a művészetet.”

Az 1934-es kiállítást hirdetve, az Esti Kurír így minősítette a kiállítás anyagát: „Igen jó színízlés, széles és gazdag színskála, költői átérzés jellemzik Hatvani munkáit.”

1935 és 1944 között évről-évre több városban is részt vett csoportos kiállításokon, csekély elismeréseket, csak néhány jó szót aratva. Ezekből az idő előrehaladtával azért egyre több akadt. Talán érdekessége folytán kilóg a sorból a Balatoni Kurír 1938. augusztusi, a szokásosnál hosszabb beszámolója a festő Tapolcai látogatásáról:

„A képek nézegetése közben elbeszélgettünk a művésszel s szavaiból kitűnt, hogy a feldolgozott témaanyagot a belső ösztönzés mellett gondosan kidolgozott program indokolja. Évente ellátogatván a csonka ország különböző vidékeire, hazánk természeti szépségeit kívánja széles képanyagba gyűjtve egy reprezentatív tárlat egységébe foglalni.”

1939 decemberében külön gyűjteményes kiállítása is volt a Róna képszalonban, amelynek különlegességéről (a képek egy része a kirakatban kapott helyet) többek között beszámolt a Pesti Hírlap: „Érdekes és erősen mai ötletet valósított meg Hatvani Perlusz Gyula festőművész, egyik legtehetségesebb pasztellistánk: Magyarország természeti szépségei címmel kiállítást rendezett az utca közönségének.”

1942 januárjában újból egyéni kiállítása nyílt, amelynek az anyagát a gyergyói havasokban és környékén eltöltött egy év élményei inspirálták. Ez „Erdély visszatérése” okán külön jelentőséget is kapott. A Népszava hosszú beszámolójából egy részlet: „Életteljes, természetes színek, kiegyensúlyozott, gondos tanulmányokra valló tömeghatások útján szólal meg a művész, naturális meglátását a színeknek finoman adott stilizálásával élénkítve.”

Az OMIKE Művészakció négy bemutatóján szerepeltek Magyarország tájait bemutató pasztell képei.

1944 februárjában a Műterem Szalonban újból önálló tárlaton mutatta be képeit Erdélyi havasok címmel. A kiállítás érdekessége, hogy azt Nagybaczoni Nagy Vilmos nyugalmazott honvédelmi miniszter nyitotta meg, akit ezért elég sok fenyegetés ért.

Hatvani Perluszt többször behívták munkaszolgálatra, 1944 őszén Hidegségben halt meg az embertelen körülmények következtében.

Nagybaczoni nyitotta meg ezt követően, két évvel később, 1946 októberében, a Szalmássy Galériában az akkor már halott művész hagyatéki kiállítását is.

Ide kívánkozik néhány bekezdés Nagybaczoni Nagy Vilmos 1947-ben megjelent Végzetes esztendők 1938-1944 című emlékiratából:

Képek:

1.) Hatvani Perlusz Gyula. Pesti Napló, 1939. július.
2-3-4) képe az erdélyi úton festett és 1939-ben bemutatott képek.
5.) Hatvani Perlusz és Nagybaczoni Nagy az 1944-es kiállítás megnyitóján. Tolnai Világlapja, 1944. január.
6. ) Az 1969-es emlékkiállítás meghívója.