Harsányi László: Gráber Margit – Egy festőnő útja a modernség és a túlélés határán

Viharban 180 rész – Gráber /Graber, Gräber/Margit festőművész, grafikus (1895-1993)

A közelmúltban jelent meg az Egy szippantásnyi oxigén című könyv-sorozatom első két kötete. A könyvek az e felületen korábban bemutatott művész-életutakra alapozva adtak áttekintést az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) Művészakció (1939-1944) énekeseinek és táncosainak, valamint zeneművészeinek egy részének életéről. Készülőben van a színészeket bemutató harmadik könyv is.

A negyedik könyv elkészülte előtt még mindig van lehetőség a Művészakció újabb képzőművészeinek bemutatására, ezzel kibővítve e tervezett kötet majdani szereplőinek körét.

1910-től ipariskolába járt. „… amit iskolában tanulni lehet, itt tanultam. Jó tanáraink voltak, kivált Vesztróczy Manó, festőnek se utolsó művésztanár. Tőle tanultam figyelni a képi viszonylatokra, a szerkesztésre, színösszefüggésekre és még sok minden másra.” – emlékezik Gráber Margit az Új Írás 1989. februári számában.

Iparművészeti Iskola a következő állomás és üvegfestéssel próbálkozik – nem nagy lelkesedéssel. 1916-ban, a kecskeméti művésztelepre került, ahol Iványi Grünwald Béla tanítványaként dolgozott, A Galilei-körbe járt.

Első, a sajtóban megjelent rajza valószínűleg az OMIKE 1916-os Háborús Almanachjában, Patai József versnek illusztrációja volt.

1919 karácsonyán férjhez ment Perlrott Csaba Vilmos festőművészhez. 1920-1924 között férjével Németországban tartózkodott. Ebből az időből való egyik jelentős képe, az expresszionizmustól megérintett Fátyolos önarckép (1921). Rengeteget lát és tanul. A grafika volt Gráber Margit művészetének egyik meghatározó műfaja, felvidéki és németországi tartózkodása idején is. Kezdettől fogva vallotta, hogy a legmodernebb festői irányzat is csak a rajztudás tökéletes elsajátításával közölhet hitelesen.

1922-ben a Helikon Kiállító Szalon rendezte első budapesti kiállítását.

1924-1928 között többnyire Párizsban élt, de Nagybányát is felkereste. Cézanne és a kubisták hatottak rá (Nagybányai cigánylány, 1925; Szajna-híd, 1926). Szerepelt a Képzőművészek Új Társasága kiállításain. 1928-tól itthon dolgozott. Modelljéről készített, kissé nyújtott vonalú, színekre épített festményei életművének legjobb darabjai (Philadelphia Vilma, 1928).

1928-ban elvált férjétől. Erről ezt írta az idézett emlékezésben:

„Én nem akartam örökké egy elismerten neves festő szintén festegető felesége maradni, egyedül akartam a lábamon megállni. Ez nem bizonyult könnyűnek. A nők helyzete a század első felében még más volt, mint ma. Ma már egészen használható női miniszterelnökök is tevékenykednek szerte a világban.”

A 30-as évek elején Körtvélyesen, Lesznai Annánál vendégeskedett; Az 1930-as években részt vett szinte az összes jelentős csoportos kiállításon Budapesten, de az országhatárokon túl is. Volt néhány egyéni kiállítása is, például 1935-ben műterem-kiállítás, majd gyűjteményes kiállítás a Tamás-galériában. Az utóbbit így értékelte az Esti Kurír 1935 októberében:

„Kevés olyan művészünk van, aki ilyen következetesen mutatja, ilyen egységesen fejezi ki énjét, ilyen őszintén tudja értésünkre adni lelkivilágát, gondolatait. E bensőséges értékeken kívül a tökéletes formatudás, a mozgás és dinamikai helyzet teljes érzékeltetése igen magas helyet jelöl ki a magyar piktúrában Graber Margit festőművészetének.”

Az OMIKE Művészakció 1939-1944 közötti összes kiállításán részt vett olaj és pasztell képekkel.

Ezt írta az idézett Új Írásbeliemlékezésben az 1940-es évekről:

„Hát valóban bujdosó lettem, ha nem is a házmester segítségével. [Aki a tiltott könyveket rejtve pozitív szerepet játszott Gráber életében. – H. L.] Nem is volt segítségben hiány. A művészek szinte valamennyien segítettek üldözött társaikon. Szőnyi, Pátzay, Kmetty, Fekete Béla, Novotny, hogy csak az ismertebbeket írjam le, de kívülük még hosszú listát mellékelhetnek olyan emberekről, akik kockáztatták a saját biztonságukat, hogy segítsenek.”

Ott volt 1945 októberében a Szociáldemokrata Párt által rendezett első képzőművészeti kiállításon. 1947-ben grafikai munkáiból, 1949-ben tatabányai képekből volt kiállítása.

1948-tól a Szentendrei Művésztelep tagja volt. Önarcképek, csendéletek, enteriőrök sokasága keltezhető e pályaszakaszra (Piaci jelenet, 1975; A Művésztelep kertje, 1979; A tükör, 1980).

Önálló tárlata volt többek között a Csók Galériában, retrospektív kiállításának pedig az Ernst Múzeum adott otthont.

1993-ban 98 évesen hunyt el.

Képek:

1.) Fotóporté
2.) Kecskemét, 1910.
3.) Fotóporté, PIM.
4.) József Attila portréja, 1928.
5.) Pirosnadrágos nő, 1933.
6.) Szentendre utca, 1940.
7.) Műteremben 1980-as évek. Kieselbach