Feldmájer: az új pápa érzékeny a szegények, elesetettek és a kisebbségek sorsa iránt
Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke úgy nyilatkozott: fontos számukra, hogy olyan embert választottak pápának, aki érzékeny a szegények, az elesettek és a kisebbségek sorsára.
Felhívta a figyelmet arra: Ferenc pápa igen jó kapcsolatot ápol mindennapi szinten is a viszonylag nagyszámú argentin zsidó közösséggel, még hanuka ünnepségen is részt vett, a vallásközi párbeszédet pedig élénken ápolja.
Annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy Ferenc pápa továbbviszi II. János Pál és XVI. Benedek örökségét, és nagyon fontosnak tekinti majd a zsidósággal folytatott párbeszédet. (MTI)
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről