Emlékművet avattak a holokauszt cigándi áldozatainak tiszteletére
Emlékművet avattak a holokauszt cigándi áldozatainak emlékére a bodrogközi településen kedden.
cigandemlekmu.jpg
Fotó: Vajda János / MTI
Az eseményen Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára azt mondta: a település életében 1944. április 16-a gyászbetűkkel került be a krónikákba, a fennmaradt iratok szerint 228 zsidó származású cigándit hurcoltak el, akiknek a szenvedése örök mementóként áll előttünk.
A politikus úgy fogalmazott: az itt elhelyezett emlékmű és a zsidó temető felújítása amellett, hogy méltó emléket állít az egykoron itt élt és elpusztított zsidó honfitársainknak, szép példája annak az összefogásnak, amely az együttműködésről, a türelemről és a szolidaritásról szól.
Latorcai Csaba a hetven évvel ezelőtti, a vészkorszak és a II. világháború által okozott iszonyatos sebekről szólva hangsúlyozta, közösen emlékezünk és gyászolunk a sérelmeket szenvedettekkel és azok leszármazottaival, együtt minden jóakaratú emberrel. Ugyanakkor elutasítunk minden kirekesztő eszmét, az antiszemitizmus és a gyűlöletkeltés minden formáját, és a jog eszközével veszünk ezekért elégtételt, a zéró tolerancia jegyében – fűzte hozzá.
Emlékeztetett: a kormány programot indított a zsinagógák és az elhagyott temetők rendbetételére, 2014-2015-ben mintegy 10 milliárd forintot biztosítottak, biztosítanak a zsidó közösségek számára a közös kulturális örökség megóvására.
Oláh Krisztián (Fidesz-KDNP), Cigánd polgármestere arról szólt: az önkormányzatnak kötelessége volt, hogy az egykor ott élőknek méltó emléket állítson.
Az emlékművet Latorcai Csaba, Oláh Krisztián és az alkotó, Cigándi Varga Sándor leplezte le. (MTI)
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről