Betöltés...
  /  

Dr. Grósz Andor: Egyre erősebbek a vidéki közösségeink

Annak ellenére, hogy Budapesttől több mint kétszáz kilométerre tartották a Mazsihisz hitközségi elnökeinek országos munkaértekezletét vasárnap, mégis fővárosi eseményekről, az elmúlt időszak palesztinpárti tüntetéseiről alakult ki intenzív párbeszéd. A nyíregyházi találkozón dr. Grósz Andor elnök nem csupán az elmúlt időszak eredményeiről számolt be, de tájékoztatást adott a Szövetség előtt álló feladatokról is.

A tanácskozáson a Mazsihisz összes vidéki taghitközségének vezetői mellett a BZSH képviseletében jelen volt, Mester Tamás elnök akadályoztatása miatt, Dr. Róna Iván vezető elöljáró, Dr. Nógrádi Péter alelnök, valamint dr. Kunos Péter elnöki főtanácsadó is. A házigazda a Färber György által vezetett Nyíregyházi Zsidó Hitközség volt, a nyitó- és záróimát Csatlós Tamás rabbijelölt mondta.

A nyíregyházi zsinagóga

A munkaértekezleten dr. Grósz Andor ismertette a hitközségi elnökökkel a magyar kormánnyal kialakult együttműködés eddigi főbb eredményeit. Szerinte az egyik legfontosabb tény, hogy a Mazsihisz a protokolláris gesztusokon túlmutató partneri viszonyt ápol a kabinettel. Grósz Andor jelzésértékűnek tartja, hogy Magyar Péter – akkor még kijelölt miniszterelnökként – egyik első hivatalos programja a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapján a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba vezetett, több leendő minisztere társaságában.

Färber György, a nyíregyházi hitközség elnöke

Az elnök a nyíregyházi megbeszélésen közölte: három és fél éve elnöki programja egyik fő pontja a vidéki zsidó élet felvirágoztatása volt, és az azóta eltelt idő bebizonyította, hogy „jó úton haladunk a vidéki közösségek megerősítésében”. Példaként debreceni, győri, hódmezővásárhelyi, soproni, szegedi, miskolci és nyíregyházi beruházásokat, eredményeket, programokat, valamint olyan sikeresen befejezett projekteket sorolt fel, mint például a nagyszámban megvalósult, teljeskörű vidéki temetőfelújítások.

A hitközségi elnökök dr. Feldmájer Pétert hallgatják

Az elért eredmények számbavétele után szóba kerültek a budapesti, palesztinpárti köntösbe bújtatott antiszemita megmozdulások, amelyekkel kapcsolatban a résztvevők aggodalmukat fejezték ki. Dr. Grósz Andor megerősítette, hogy a Mazsihisz mind a nyilvánosságban, mind a kormányzati szereplőkkel és a hatóságok képviselőivel folytatott egyeztetéseken következetesen képviseli azon álláspontját, hogy a tüntetők látszólag a „palesztinok szabadságáért” harcolnak, a valóságban azonban terroristákat éltetnek és Izrael, valamint a teljes zsidóság vesztét hirdetik.

Barna Ágnes (balról) Székesfehérvárról és Lukácsné Moskovitz Tamara Békéscsabáról

Dr. Grósz Andor beszámolt arról is, hogy sikerült jelentős eredményeket elérni a holokauszt-túlélők kedvezményes szeretetkórházi ellátásában, és arra biztatta vidéki hittestvéreit, hogy szükség esetén ők is vegyék igénybe a szóba jöhető ellátásokat.

A Mazsihisz turisztikai igazgatója, dr. Róna Iván

Az értekezleten dr. Róna Iván, a Mazsihisz turisztikai igazgatója számolt be az ágazat ezévi eddigi eredményeiről. Mint mondta, a bevételek jól alakulnak, és ha nem jön közbe váratlan esemény, akkor sikerülhet elérni az idei tervezett célokat..

Középen dr. Nógrádi Péter, jobbra Fináli Péter, balra dr. Grósz Andor

Az elnökök országos találkozója lehetőséget adott arra is, hogy a közösségek kézhez kaphassák a Mazsihisz támogatásával most megjelent új imakönyvet. A hétköznapi és ünnepi imarendeket egyaránt tartalmazó szidurt Balla Zsolt németországi tábori főrabbi szerkesztette. A megbeszélésen elhangzott, hogy – mivel az új imakönyv a héber szefárd kiejtését követi – hamarosan kiadnak az askenáz fonetikával ellátott szidurt is, amelyet dr. Frölich Róbert országos főrabbi, valamint Frölich Benjámin készít el.

Csatlós Tamás rabbijelölt a záróimát mondja

Végül a jelenlévők – dr. Nógrádi Péter alelnök javaslatára – elfogadták Grósz Andor elnöki beszámolóját.

Nyilatkozat

A hitközségi elnökök aggodalmukat fejezték ki a budapesti anticionista-antiszemita, terrorizmust támogató tüntetések miatt és elvárják, hogy a szabad és nyugodt vallásgyakorlás minden magyar állampolgár számára biztosított legyen. A terrorzmussal és a terroristákkal szemben, semmilyen jó érzésű magyar állampolgár nem vállal szolidaritást.

A hitközségi elnökök tanácsa, minden zsidónak és minden honfitársának Shana Továt, békés és boldog új zsidó esztendőt kíván!

FOTÓK: RITTER DORON


Témák:
Ezek is érdekelhetnek