Az izraeli nagykövetség naprakész a magyar zsidó közösség ügyeiben
Maja Kadosht, a Zsidó Állam budapesti nagykövetét látta vendégül dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke tegnap a Szövetség Síp utcai székházában. A diplomata és a Mazsihisz-elnök megvitatta a magyar zsidó közösséget, valamint Izraelt érintő, legaktuálisabb kérdéseket.
– A magyarországi zsidó közösséget érintő, legfontosabb politikai és társadalmi kérdésekről egyeztettünk a nagykövet asszonnyal – nyilatkozta a több mint egy órás találkozóról dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke.
Jobbról balra: Maja Kadosh, dr. Grósz Andor, Dóra Bálint
Azaz a tárgyaláson szóba kerültek a jelenlegi antiszemita jelenségek, beszéltek Magyarország és Izrael kiváló államközi és kormányközi kapcsolatairól, valamint a Zsidó Állam közel-keleti helyzetéről a gázai és az iráni háború tükrében.
Maja Kadosh nagykövet asszonynak a találkozón elhangzott szavaiból kiderült: az izraeli nagykövetség naprakész információkkal rendelkezik a magyar zsidó közösség legfőbb ügyeiről, valamint a Mazsihisz által elindított fejlesztésekről, ezen belül a Szeretetkórházban folyó beruházásról.
Fotók: Ritter Doron
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
Megújulás előtt a Mazsihisz és a BZSH – Károlyi K. László a tervekről és a kihívásokról
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
Nem lehet véletlen, hogy megint egy zsidó apuka lett a világ legszexibb férfija