Az izraeli bíróság jóváhagyta az Iránnak kémkedő volt miniszter börtönbüntetését
A jeruzsálemi bíróság jóváhagyta Gonen Szegev volt izraeli energia- és infrastruktúraügyi miniszter 11 éves börtönbüntetését, melyet vádalku keretében kért az ügyészség, miután a politikus beismerte, hogy Iránnak kémkedett – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság internetes változata, a ynet kedden.
A büntetés mértékét azt követően határozták meg, hogy az alku alapján törölték a vádiratból a háború idején az ellenségnek nyújtott segítség vádját, ami esküszegésnek és árulásnak számít.
A kényes ügyben azért születhetett vádalku, mert ha bírósági tárgyalás lett volna az ügyből, akkor az eljárás során az állambiztonság érdekeit sértő, a hírszerzők módszereit leleplező információk kerülhettek volna napvilágra, és ezt megpróbálták megakadályozni.
Móse Mazor, Szegev ügyvédje arányosnak és megfelelőnek vélte a büntetés mértékét. Elmondta, hogy védence őszintén megbánta tettét.
A 2007-ben Nigériában letelepedett Szegev a vádirat szerint hat éven keresztül szolgáltatott Iránnak Izraelről szóló információkat. Üzletkötések lehetőségével Nigériába csábított több, az izraeli hadseregtől leszerelt tisztet, és mellesleg találkozókat szervezett számukra kereskedőknek álcázott iráni kémekkel.
Beszervezése után többször találkozott a világ különböző pontjain iráni hírszerző ügynökökkel, sőt kétszer Iránba is elutazott titkos találkozókra. Az eredetileg orvos végzettségű Szegevet hosszas nyomozás után, tavaly májusban fogták el.
Szegev korábban már öt évet ült börtönben, miután a Ben Gurion repülőtéren nagy mennyiségű extasy tablettával kábítószer-csempészésen kapták. Büntetésének letöltése után, 2007-ben telepedett le Nigériában. (MTI)
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!