Aki „kulcsot” adott kezünkbe a gonoszhoz: 120 éve született Hannah Arendt

A Hannover melletti Lindenben született asszimilált zsidó családban. Fiatalon került a német filozófia akkor legjelentősebb műhelyeibe: olyan világhírű filozófusok tanítványa volt, mint Martin Heidegger, Edmund Husserl és Karl Jaspers tanítványa volt. Doktori értekezését Ágoston szeretetfogalmáról írta.

A nemzetiszocialista hatalomátvétel megszakította tudományos pályáját. 1933-ban rövid időre a Gestapo fogságába került, majd elhagyta Németországot. Párizsban zsidó segélyszervezetek munkájában vett részt; a Jugend-Alijah keretében zsidó fiatalok palesztinai kivándorlását segítette. 1937-ben megfosztották német állampolgárságától. Franciaország azonban nem adott neki tartós biztonságot: 1940-ben a francia hatóságok „ellenséges idegenként” a gurs-i internálótáborba zárták. Kijutott a táborból, majd 1941-ben Spanyolországon és Portugálián keresztül férjével az Egyesült Államokba menekült. New Yorkban telepedtek le; amerikai állampolgárságot csak 1951-ben kapott. Tizennégy éven át volt hontalan.

Az emigráció első éveiben újságírással, szerkesztéssel és zsidó kulturális szervezetekben végzett munkával teremtett magának új életet. Dolgozott az Aufbau című német nyelvű zsidó lapnak és a Schocken kiadónak, a háború után pedig részt vett az elrabolt európai zsidó kulturális javak felkutatásában és megmentésében. Később amerikai egyetemeken tanított, köztük Chicagóban és a New York-i New School for Social Research intézményében.

A totalitarizmus gyökerei (magyarra fordította: Berényi Gábor, Braun Róbert, Erős Ferenc, Seres Iván) című alapműve az antiszemitizmus, az imperializmus és a totalitarizmus elemzése, e művében Arendt azt vizsgálta, milyen történelmi elemek kapcsolódtak össze a totális uralom kialakulásában.

A mű egyik legfontosabb teljesítménye, hogy a diktatúrák intézményei mellett a társadalom állapotára irányítja a figyelmet.

A politikai közösségek felbomlása, az emberek elszigetelődése, a közös világba vetett bizalom elvesztése nála a hatalom kérdésének része. A gyökértelenné váló ember kiszolgáltatottabb azoknak a mozgalmaknak, amelyek minden bizonytalanságára egyetlen, mindent magyarázó ideológiával válaszolnak. Ebben az értelmezésben a totalitarizmus előfeltételei között a társadalmi kapcsolatok és a közös politikai cselekvés lehetőségének leépülése is szerepel. Arendt elemzésében a totális uralom az emberi élet egészét akarja alárendelni saját ideológiájának.

A terror már nem pusztán az ellenfelek megfélemlítésének eszköze: olyan embereket is elér, akik nem ellenségei a rendszernek.

A táborok e rendszer központi intézményei, mert bennük a személyiség, a spontaneitás és az önálló cselekvés felszámolására történik kísérlet. A könyv egyik legsúlyosabb felismerése, hogy a totális uralom végső törekvése magának az emberi különbözőségnek a megsemmisítése.

A kötet maradandó jelentőségét a történeti vizsgálódás és a politikai gondolkodás összekapcsolása adja. Az intézmények pusztulását az emberi kapcsolatok sérülésével együtt teszi láthatóvá. Olvasója ezért nemcsak az elnyomás működéséről gondolkodik el, hanem arról is, milyen feltételek között maradhat fenn a szabad közélet. Életművének leghevesebb vitáját az 1961-es jeruzsálemi Eichmann-perről készített tudósítása, majd az 1963-ban megjelent Eichmann Jeruzsálemben váltotta ki.

A „gonosz banalitása” kifejezéssel az önálló erkölcsi ítéletalkotás hiányára irányította a figyelmet.

Eichmann ábrázolását ugyanakkor súlyos bírálatok érték: a későbbi kutatások, különösen Bettina Stangneth munkája, jóval erősebben hangsúlyozták a tömeggyilkos tudatos náci meggyőződését és antiszemitizmusát. Arendt örökségéhez ezek a viták is hozzátartoznak; gondolatainak jelentőségét a történeti bizonyítékokkal való szembesítésük teszi pontosabban megítélhetővé.

Magyar olvasóként különösen közel hozhatja hozzánk az 1956-os forradalom iránti érdeklődése. A spontán létrejövő forradalmi és munkástanácsokban az önkormányzás, a közös cselekvés és a politikai szabadság lehetőségét látta. A magyar forradalomról szóló írása 1958-ban A totalitarizmus gyökerei második kiadásába is bekerült. A diktatúrák elemzője figyelmesen kereste azokat a történelmi pillanatokat, amelyekben az emberek ismét saját ügyeik alakítóivá válnak.

Hannah Arendt 1975. december 4-én halt meg New Yorkban. Legyen áldott az emléke!

Fotó: Barbara Niggl Radloff / Wikipédia

---