Schőner Alfréd: A pészachi Hágádá titkai

2020. Április 05. / 19:53


Schőner Alfréd: A pészachi Hágádá titkai

A peszáchi Hágádá a világ egyik legrégibb zsidó könyve. A kiadások számát, illetve a példányszámot illetően talán még a Bibliánál is elterjedtebb. Mióta a nyomdát feltalálták, se szeri, se száma a különböző nyelvekre lefordított Hágádáknak, amelyek illusztrálva vagy anélkül, magyarázatokkal ellátva vagy csak a szövegre szorítkozva, a világ minden részében napvilágot láttak.

Az alábbiakban dr. Schöner Alfréd főrabbi történelmi visszatekintését olvashatják:

Nincs olyan zsidó – még ha a zsidó Biblia soha a kezében nem volt is, a széles Talmud- és Midrás-irodalomról már nem beszélve -, aki legalább egyszer-kétszer életében nem ült volna a terített széderasztal mellett, és ne forgatta volna megilletődötten az általa érthető nyelvre lefordított Hágádát. Magyar nyelvre fordított Hágádá is van nem kevés.

Ki írta?

A legérdekesebb és egy ennyire elterjedt műnél szinte hihetetlen, hogy senki nem tudja, ki írta a Hágádát. Az évszázadok során kialakított kompilációnak nincs szerzője. Nem lehetne mégis kideríteni, ki írta a Hágádát?

Először talán kérdezzük meg, mi is az a Hágádá: így talán kiderül, ki írta, mikor és miért? A hágádá “elbeszélést” jelent. A Tóra előírja, hogy minden zsidó köteles elbeszélni, továbbadni fiainak az egyiptomi kivonulás csodálatos történetét. Ennek a micvának, vallási parancsolatnak nyilvánvalóan nemzeti jellege van, hiszen az egyiptomi kivonulás ünnepe a zsidó nép őstörténetének sarkalatos pontja. A zsidók ősidők óta betartják ezt a parancsolatot: évről évre szorgalmasan mesélik fiaiknak a szabadulás történetét, amely valamikor a bibliai szövegre szorítkozott, később pedig a szájhagyomány által bővült és variálódott.

A Második Szentély első éveiben a Nagy Gyülekezet tagjai megszövegezték a fontosabb imákat (mint például a napi tizennyolc áldás), és ezzel lefektették a zsidó imarend alapjait. Ugyanez a kollektíva írta le a Hágádá szövegét. Ehhez csatolták a Misná és a párhuzamos halachikus irodalom részleteit és más, például gyakorlati, utasításait. Ily módon kristályosodott ki a Hágádá írott szövege, legalábbis a “Rábán Gámliél mondta” kezdetű részig.

Más, tudományos, vélemények szerint néhány középkori betoldás kivételével a gáoniták korában rögzítették végleg a teljes szöveget, amelyben ekkor még nem szerepelt a chád gádjá és más pijutok, amelyek Maimonides Hágádájában nincsenek említve.

A válasz tehát az, hogy nem lehet egy valakit szerzőként feltüntetni

A Hágádá szövege a zsidó nép szellemiségét tükrözi. Az első, maival majdnem azonos Hágádá-szöveg a 9. században élt Ámrám gáon imakönyvében található. Száz évvel később Száádjá gáon imakönyvében jelenik meg a Hágádá szövege. Ennek nagy része megtalálható a Mechiltá című ággádikus midrási műben is.

A tizenöt jelszó

A Hágádá önmagát magyarázza: részletes használati utasításaival a széderest forgatókönyvéül szolgál. Az első oldalon található a szédertál képe, rajta a három pászka, a sült hús, a chároszet, a keserű gyökér, a kemény tojás, a kárpász, a széder nélkülözhetetlen kellékei.

Ezután a tizenöt “jelszó” felsorolása következik: a héber szavak magukban foglalják a széder minden mozzanatát, kezdve a kiddussal, folytatva a kézmosással, a kárpász – hagyma, retek vagy krumpli – fogyasztásával, a középső pászka kettétörésével, hogy elérkezzék a széder lényegéhez, a mágidhoz, vagyis az elbeszéléshez, az egyiptomi kivonulás történetének előadásához. Ami eddig történt, a számos jelképes esemény, amely egész évben hiányzik a zsidó asztali rendből, csak arra szolgál, hogy a gyerekek érdeklődését felkeltse, és megkérdezhessék:

Má nistáná? Miben különbözik ez az éjszaka az év többi éjszakájától? Az erre adott válasz a Hágádá

A nyomtatás feltalálásáig kézzel írott, illetve másolt Hágádák voltak forgalomban, természetesen korlátozott példányszámban. Az első nyomtatott Hágádát Spanyolországban adták ki 1482-ben. Ezt követte a művészien illusztrált Hágádák sora: Konstantinápolyban 1515-ben, Prágában 1526-ban, Amszterdamban 1695-ben jelentek meg a ma már könyvészeti ritkaságoknak számító kiadások. Azóta napjainkig rengeteg illusztrált Hágádá jelent meg, különböző magyarázatokkal, kommentárokkal, sőt nem egy még humoros kiszólásokat is tartalmaz.

“Töltsd ki haragodat”

A Hágádá a zsidó nép Istenbe vetett bizodalmát és a megváltásba vetett töretlen hitét sugározza. Ez az isteni ígéret az, amelyben a zsidó akkor is bízik, amikor az égbolt sötét, és úgyszólván kilátástalan a helyzet.

“Ez az ígéret az, mely érvényben volt őseink számára és érvényes a mi számunkra is. Mert nemcsak egy ellenség támadt ellenünk, hanem minden időben, minden nemzedékben ránk törnek, hogy eltöröljenek bennünket a föld színéről, de az Örökkévaló megment bennünket, és kiszabadít kezeik közül!”

Aki ismeri a zsidó történelmet, az jól tudja, hogy ebben a keserű megállapításban nincs semmi túlzás. Az elmúlt évszázadok üldözései ékesen bizonyítják, hogy a Hágádá állítása történelmi tény.

Egy francia Hágádá

Abarbanel mélyenszántó magyarázatában száz kérdést tesz fel a Hágádával kapcsolatban. Válaszai a legkompetensebb kommentárját adják ennek a mély értelmű, de amellett népszerű ősi zsidó műnek. Egyik kérdése magának a kivonulásnak a célját és értelmét firtatja: mit értünk el azzal, hogy az Örökkévaló kivezette őseinket Egyiptomból? Ahogy a Hágádá mondja: “Ha nem vezetett volna ki bennünket Egyiptomból, még ma is a fáraó rabszolgái lennénk.” Hátha jobb lenne nekünk ott, mint ma itt? Fogas kérdés. Abarbanel így válaszol: ha nem vonulunk ki Egyiptomból, nem kaptuk volna a Tórát, és nem lennénk nép.

Ezek szerint a Tóra birtoklása és a zsidó nemzeti lét minden szenvedést megér.

Egyesek szerint ezt a három bibliai versből álló kifakadást, amelyben a zsidók legalább egyszer egy évben “megmondták a véleményüket” bántalmazóiknak, a középkor üldözései, vérvádjai és keresztes “vitézkedései” során illesztették a Hágádá szövegébe. Az ajtónyitás egyben azt is sugallja, hogy az Őrködés éjszakáján nem félünk véleményünket ország-világ előtt kinyilvánítani, nem menekülünk el Ausztriába és nem bújunk el.

Egy újkori kommentátor észrevette, hogy az “elemésztette Jákobot” egyes számban van, míg az egész passzus, mind a három versben, többes számban beszél (“népek”, “birodalmak” stb.).

Ennek okát kutatva arra a keserédes megállapításra jut, hogy a népek megállás nélkül civakodnak, háborúskodnak egymással, és nincs egyetértés közöttük. Csak amikor arról van szó, hogy Jákobot – a zsidókat – kell “elemészteni”, bántani, irtani, akkor a népek elfelejtik veszekedéseiket, a nézeteltérések eltűnnek, és mind egyetért azzal, amit a zsidókkal tenni kell- egyes számban, testvéri egyetértésben!

2024-ben április 22-én (hétfőn) este köszönt ránk Pészah ünnepe, amely április 30-án (kedden) este ér véget. Az első széderestét április 22-én este, a másodikat április 23-án este üljük.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Az Európai Unió antiszemitizmus elleni munkacsoportja Budapesten
Kultúra
21 zsidós dolog a Jóbarátokról
2024. November 11. / 11:46

21 zsidós dolog a Jóbarátokról