Megújult imaházat avattak hanukakor Mosonmagyaróváron

2025. December 22. / 08:53


Megújult imaházat avattak hanukakor Mosonmagyaróváron

Harminc évvel ezelőtt vásárolta meg imaházát a mosonmagyaróvári zsidó hitközség, amelyet most felújítva és korszerű biztonsági eszközökkel felszerelve adtak át újra. Az ünnepélyes újraszentelésre hanuka alkalmából került sor.

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a mosonmagyaróvári zsidó közösség élete: a három évtizede szolgáló imaház megújulva, a mai kor igényeinek megfelelően nyitotta meg ismét kapuit. Az ünnepi alkalmat különösen emlékezetessé tette, hogy az épületet Radnóti Zoltán főrabbi, a Budapesti Rabbiság igazgatója és a Bét Sálom zsinagóga vallási vezetője szentelte újra hanuka ünnepén.

moson-1.jpg

A felújítás nem csupán egy épület korszerűsítését jelenti, hanem a közösség kitartásának és jövőbe vetett hitének kézzelfogható bizonyítéka is. Az imaház az elmúlt évtizedekben a vallási és közösségi élet fontos helyszíne volt, az idő múlása azonban elengedhetetlenné tette a megújulást.

Ligeti László, a hitközség elnöke elmondta: mintegy húszmillió forintból valósult meg az épület szigetelése a Salamon Utódai Alapítvány és a hitközség támogatásával, emellett kamerákat és riasztórendszert is felszereltek. Az imaház közösségi térként is működik, tavasszal pedig az udvar rendezését is tervezik.

moson-2.jpg

Az ünnepségen a hitközség tagjai, valamint soproni és szombathelyi vendégek mellett Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője, továbbá Szabó Miklós polgármester is részt vett, jelenlétükkel hangsúlyozva az esemény jelentőségét. Ligeti László visszatekintést nyújtott az 1990-ben újraalakult hitközség elmúlt 35 évére és annak tevékenységére, kiemelve nagybátyja, Buzási Árpád meghatározó szerepét.

moson-3.jpg

– A zsidó kultúrát a zsidó vallás nélkül nem lehet megőrizni – hangsúlyozta, köszönetet mondva mindazoknak, akik az elmúlt évtizedekben támogatták a közösséget. Felidézte, hogy a holokauszt 80. évfordulóján számos kulturális programnak adott otthont a Fehér Ló Közösségi Ház.

Fotók: kisalföld.huFotók: kisalföld.hu

Az ünnepség a hanukai gyertyák meggyújtásával zárult, méltó módon jelezve az új kezdetet a közösség életében.

A kisalföld.hu írása alapján

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek