Jonathan Sacks rabbi a szamárrá tett prófétáról

2025. Július 11. / 08:50


Jonathan Sacks rabbi a szamárrá tett prófétáról

A Jonathan Sacks rabbi gondolatait közreadó sorozatunk mai idézetének aktualitása a mostani hetiszakaszunk, a Bálák. A rabbi szerint a beszélő szamár története nem fikció és nem is csoda, hanem örökérvényű magyarázat az emberi önértékelésről, pontosabban annak zavarairól.

„Amikor az emberek nagynak hiszik magukat, Isten megmutatja nekik, hogy kicsik – és fordítva. Azok az igazán nagyok, akik – főleg Mózes, a legszerényebb ember –, kicsinek tartják magukat. Ez magyarázza Bileám beszélő szamarának egyébként különös epizódját, ami nem  képzeletbeli történet, és nem is egyszerűen csoda. Azt magyarázza meg, hogy miképpen gondolkodtak a moábiták és midjániták Bileámról – s hogyan is gondolt ő önmagára. (...)
Isten azonban más, s meglehetősen nyers üzenetet küldött Bileámnak. Ha azt hiszed, hogy irányíthatod Istent, akkor – mondja az Örökkévaló – én majd megmutatom neked, hogy egy szamarat prófétává, egy prófétát pedig szamárrá tudok változtatni. A saját állatod pedig olyan angyalokat lesz képes meglátni, akikre te magad teljesen vak vagy.”

A sorozat további részeit elolvashatják, ha az alábbi képre vagy a lenti címkék között Jonathan Sacks rabbi nevére kattintanak.

Sacks-rabbi-sorozat.png

Forrás: RabbiSacks.org

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek