Frölich Róbert országos főrabbi: Nem a bántás adja meg erőnket és tartásunkat

Dr. Frölich Róbert országos főrabbi gondolatai Szántó-Várnagy Binjominnak, a neológ rabbiképző templomában szolgáló orthodox rabbinak a napokban a rabbi Facebook-oldalán megjelent: „Itt a megtérés 10 napja, és jó útra kell térnünk" című bejegyzésére, amelyet ide kattintva lehet elolvasni. 

Az alábbiakban dr. Frölich Róbert országos főrabbi gondolatait olvashatják Szántó-Várnagy Binjomin rabbi bejegyzésére.

A legszentebb napokat használta fel arra, hogy mindent, ami a zsidó hagyományban nemes, ami magasztos, ami a zsidó hagyományt unikálissá teszi, egy perc alatt sutba dobja. Mit is írt?

Lecsupaszítva és értelmezve a mondatáradatot, arról ír Szántó-Várnagy Binjomin rabbi, hogy a vallásos emberek megmenekültek, a vallástalanok, ne adj’ I.ten az ateisták váltak áldozattá, s hogy az áldozatokkal, a túszokkal nem kell empatikusnak lennünk. Érve a jól ismert fundamentalista argumentum, hogy a hitet kell mindenekfelett erősíteni, s ennek nem eszköze az empátia, ennek ellentmond és tesz minden, ami az i.teni szükségszerűséget kérdőjelezi meg. Szántó-Várnagy Binjomin rabbi I.tenképe, mely e sorokból kiviláglik, igen messze áll attól az I.tentől, akit épp e napokban próbálunk kiengesztelni. I.ten ezt adta parancsba:

כל־אלמנה ויתום לא תענון

Ne sanyargasd az özvegyet és az árvát.

Az Áderet Élijáhu így egészíti ki Mózes rövidre fogott gondolatát:

כל אלמנה ויתום לא תענון אם ענה תענה אותו כי אם צעוק יצעק אלי שמוע אשמע

Ne sanyargasd az özvegyet és az árvát, mert felkiált Hozzám, és én meghallgatom.

Azaz: I.ten empatikus az elnyomottakkal, a sorsüldözöttekkel, azokkal, akik elvesztették a legdrágábbat: a családjukat. Mondhatnánk erre, hogy I.ten igen, de Binjominnak igaza van, emberek vagyunk, mi kötelez bennünket, hogy gyakoroljuk ezen empátiát?

A Pele joéc 58:2-ben eképp ír:

והנה אמרו רבותינו ז"ל (כתובות קיא ב) על פסוק (דברים יא כב) ולדבקה בו וכי אפשר לאדם לדבק בשכינה, והא כתיב (שם ד כד) כי ה' אלקיך אש אכלה הוא. אלא הדבק במדותיו מה הוא רחום אף אתה רחום

Így szóltak Mestereink: a következő parancsot (Mózes V. 11:22) „ha szeretni fogjátok Isteneteket, az Urat, mindenben az ő útjain jártok, és hozzá ragaszkodtok”, hogy lehet teljesíteni, hogyan lehet ragaszkodni I.tenhez, aki, mint megíratott, emésztő tűz? Az attribútumaihoz kell ragaszkodni, s ha Ő empatikus, neked is annak kell lenned.

Szántó-Várnagy Binjomin gondolatmenetét továbbfűzve egy logikai láncot is érdemes felállítanunk. Binjomin érvrendszerének katarzisa e bekezdés: „A zsidó nép titka, nagy ereje, sikere és évezredes csodája nem abban áll, hogy bántják. Ez a legkisebb és legjelentéktelenebb zárójele a történelmünknek! Aki az egész zsidóságát erre építi, annak ez egy jó pillanat lehet, hogy elkezdje újragondolni”.

Minden tekintetben téves értelmezése a zsidó vallási hagyománynak. Ne idézzünk csak kevesek által ismert könyveket és szerzőket, idézzük a Hagadát, melyet minden évben ezrek forgatnak. Néhány mondatot emeljünk ki:

עבדים היינו לפרעה בְמצרים, ויוציאנו יי אלהינו משם ביד חזקה ובזרע נטויה. ואלו לא הוציא הקדוש ברוך הוא את אבותינו ממצרים, הרי אנו ובנינו ובני בנינו משעבדים היינו לפרעה במצרים

Fáraó szolgái voltunk Egyiptomban… s ha I.ten nem hoz ki bennünket, mi és generációink mind szolgák lennénk.

והיא שעמדה לאבותינו ולנו. שלא אחד בלבד עמד עלינו לכלותנו, אלא שבכל דור ודור עומדים עלינו לכלותנו, והקדוש ברוך הוא מצילנו מידם.

És ez áll őseinkre és ránk is: nemcsak egyvalaki akart minket elpusztítani, minden nemzedékben az életünkre törtek, de I.ten megmentett bennünket.

A zsidó önazonosság erre épít: bántottak ugyan bennünket, de I.ten megmentett. Így tudtuk a két Szentély pusztulását túlélni, így emeltük fel a fejünket a pogromok után, így maradhattunk zsidók a Vészkorszak kimondhatatlan tragédiáját követően, és így maradunk hűek magunkhoz október 7-re emlékezve. Félreértések elkerülése végett: nem a bántás adja meg erőnket és tartásunkat, a hangsúly a mindenkori megmenekülésen, I.ten vigasztaló és az utunkon továbblendítő szeretetén van. A zsidóság nem negativista, hanem pozitív módon viszonyul még a tragédiákhoz is, meglátja benne a csipetnyi jót, és ez ad erőt a talpraálláshoz.

I.ten, kedves Binjomin, nem a pusztításban mutatkozik meg. Azt az emberek viszik végbe, szabad akaratukból, függetlenül attól, hogy mi kit vagy mit hibáztatunk. A szabad akarat, a בחירה, mindenkinek magadatott, hiszen csak így van értelme a felelősség vállalásának és vállaltatásának. Ha nem lenne szabad akaratunk, nem lenne szükség Jajm Kippurra sem.

Az ember természetében ott van a gonoszság, erre vonatkozóan csak néhány tórai helyet említek meg. Káinnak mondja I.ten:

ואם לא תיטיב לפתח חטאת רבץ ואליך תשוקתו ואתה תמשל־בו

Ha nem teszel jót, a bűn a küszöb előtt hever, és rád vágyakozik, de uralkodj rajta!

Az uralkodás sikeréről beszámol a Tóra: Káin meggyilkolja testvéröccsét. Ám nem egyedi esetről van szó, az ember ösztönei magukban hordják a rosszra való késztetést:

ויאמר יהוה אל־לבו לא־אסף לקלל עוד את־האדמה בעבור האדם כי יצר לב האדם רע מנעריו

Azt mondta I.ten, mintegy magának: nem átkozom meg újra a földet az ember miatt, hisz az ember ösztönösen hajlik a gonoszra már eszmélésétől fogva.

Nem I.ten az, aki gonoszságot művel, az ember önmagától képes rá. Nem „hibáztatjuk az arabokat a felszínen”, a gyilkosokról mondjuk ki, hogy azok. Vallási szempontból, a fentiek logikája szerint sem hibáztatjuk azt az I.tent, akinek első parancsa az élet sokasítása, hiszen azért teremtette az embert (az Embert) a teremtés koronájának, mert az ember tudatosan képes az életet szaporítani, s egyúttal megóvni. Mivel I.ten lehellete az élet, így annak védelme (minden életé) elsődleges prioritás a zsidó morál szerint.

Szögezzük le újra: az ember destruktív, bármilyen pusztítás az ő kizárólagos felelőssége. I.ten a pusztulás után mutatja meg magát. A megmenekülésben, a maradékban, s a könyörületben, melyet a hátrahagyottak iránt érez és éreztet velünk.

Még egy gondolat: az Ö.való nem szorul védelemre, főleg nem a gyarló ember védelmére. Az áldozatok, kedves Binjomin, nem vagyonuk, irigység, esetleg baleset miatt váltak áldozattá, hanem valós vagy vélt zsidóságuk miatt haltak meg, על קדושת השם, I.ten nevét szentelték meg. Ha az emléküket, áldozatukat megkérdőjelezzük, eljelentéktelenítjük, akkor mindazok emlékét relativizáljuk, akik zsidóságuk miatt haltak mártírhalált.

Jajm Kippurra hivatkoztál írásod elején. Hadd tegyem én is azt írásom végén. Az egyik legszebb imánkban, az Ávinu, Málkénuban mondjuk, s egész írásom esszenciája benne van:

אבינו מלכנו עשה למען באי באש ובמים על קדוש שמך

Atyánk, Királyunk, tedd meg [engesztelődj meg – FR] mindazok kedvéért, akik tűzhalált és vízbefojtást szenvedtek, hogy megszenteljék Nevedet!