„És megjelent neki az Örökkévaló…”

Szerdócz Ervin újpesti rabbi ebben az írásában a vendégfogadás és beteglátogatás parancs szentírási kérdéseivel foglalkozik a VÁJÉRÁ hetiszakasz kapcsán.

Körülmetélését követő harmadik napon Ábrahám ősapának, prófétai látomásban, megjelent az Örökkévaló. Az ősapa „felemelte szemeit és íme három ember áll fölötte.” (1 Móz. 18:2) Rási szerint Ábrahám megkérte Istent, várja meg, amíg fogadja váratlanul betoppanó vendégeit. „…eléjük futott a sátor bejáratából és leborult a földre” (u.o.). 

Rabbi Mose ben Maimon (Rambam) a „Tévelygők útmutatója” c. munkájában (2/42) kifejti, hogy a látomás lényege két morális parancs egyidejű ismertetése. Az Örökkévaló teljesíti, és egyben tanítja a beteglátogatás parancsát. Ábrahám pedig, mintegy bocsánatot kérve Istentől, a felbukkanó vendégek elé siet, teljesítve ezzel a vendégfogadás parancsát. 

A Midrás Tanhuma Jásán szerint az ősapa azért merte magára hagyni az Örökkévalót, és a vendégek fogadását részesítette előnyben, mert tudta, hogy az Örökkévaló teremtményeivel való törődés még az istenszolgálattal szemben is előnyt élvez.

Ahhoz, hogy Ábrahám lényegében betegeskedett, a Talmud érdekes adalékkal szolgál: „aki megbetegszik, az első nap ne tegye nyilvánossá, hogy ne legyen balszerencséje, de innentől elmondhatja”. „Ez olyan, mint Rává szokása: ha megbetegedett, betegsége első napján nem tette nyilvánossá, de onnantól megparancsolta sameszának: menj és hirdesd ki, Rává beteg, hogy aki szeret, az imádkozzon értem, és aki utál, az örülhessen”. (Bráh. 55b:7)

Egyszer Szimche Bunem, meg akarta látogatni mesterét a pzyshai Jaakóv Jichák rabbit. A rabbi felesége azonban nem engedte be hozzá azzal az indokkal, hogy az orvosok megtiltották, hogy beteg férjéhez bárki is bemenjen. A beteg felismerte látogatója hangját és ragaszkodott, hogy bemenjen hozzá. Bocsánatot is kért, amiért felesége udvariatlan volt vele. Szimche Bunem azzal oldotta a kényelmetlen helyzetet, hogy még hálás is a feleségnek, mert általa értett meg egy talmudi esetet. 

Történt ugyanis, hogy Jesájáhu próféta és Hizkijáhu király találkozni akartak, de nem tudták, hogy a protokoll alapján ki mehet a másikhoz. A Király- a legmagasabb világi hatalom, e szerint a próféta rangban alacsonyabb, jöjjön tehát ő hozzá. A próféta viszont, mint Isten szószólója, elvárta, hogy a király menjen hozzá. A történet vége az lett, hogy a király megbetegedett, így Jesájáhu próféta Isten „közbenjárásával” ment beteglátogatásra a királyhoz.

A pzyshai Jaakóv Jichák rabbi erre elgondolkodott: „Most viszont én nem értem. Nem volt más megoldás kettejük találkozására, minthogy egyikük megbetegedjen? És ha igen miért éppen a királynak kellett megbetegednie? Ez az, ami felesége jóvoltából megvilágosodott előttem. Példát kaptam „Isteni bölcsességre”! Ugyanis, ha a próféta betegszik meg, a király látogatta volna meg. A próféta felesége, aki közismerten házsártos volt, nem engedte volna férjéhez a nem kívánt látogatót, ezzel felségsértést követett volna el. Ki tudja milyen következménnyel járt volna ez!? Hizkijáhu király viszont nőtlen volt. Senki nem állt útjába Jesájáhú prófétának, hogy meglátogassa, eleget téve a beteglátogatás parancsának.

Szimchen Bunem rabbi később, mint Pzysha rabbija így tanította: Ha egy zsidó meglátogatja beteg zsidó felebarátját, akkor két JUD, két zsidó, és egyben két JUD betű találkozik. Márpedig a két JUD, két zsidó Isten jelenléte a beteglátogatáskor (is). Az Ámida imában a betegekre mondott imarészlet: „Gyógyíts minket Örökkévaló, hogy meggyógyuljunk, ments meg minket, hogy megmeneküljünk, amiért Téged dicsérünk!” Nos, az imában is ott van a két JUD betű, Isten jelenléte, akihez a beteg gyógyulásáért imádkozunk.

„Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki meggyógyítja a betegeket.”