Binjomin rabbi: Mit jelképez ros hásáná három imája?

2024. Szeptember 27. / 09:19


Binjomin rabbi: Mit jelképez ros hásáná három imája?

– Hogyan lehet elérni a tökéletes megtérést? A Zohár szerint mi a baj azokkal , akik a nagyünnepi imáikon csak maguk számára kérnek? – többek között ezek a kérdések kerülnek szóba az Omek magazin legújabb, ünnepi számában, amelynek szerzője Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda körzet rabbija.

A következő héten köszönt ránk ros hásáná, a zsidó újév, melynek hagyományos szimbolikája három fogalom körül forog: Málchujot [királyságok], Zichronot [emlékezések], és Sofárot [sófárhangok]. Ahogyan a Talmud megfogalmazza: 

„Mondjatok előttem Ros Hásánákor Málchujotot, Zichronotot és Sofárotot. Málchujot – azért, hogy királlyá tegyetek magatok felett. Zichronot – azért, hogy az emléketek felemelkedjen előttem a jóra. És mivel? A sófárral.” (Ros Hásáná 16a) 

Furcsa tanítás: három témáról ír, de csak az első kettőt magyarázza meg. Ugyanakkor az első kettőben szimmetria is megjelenik: a királlyá koronázással mintegy mi teszünk a Teremtőért, az emlékezés által pedig Ő tesz miértünk.

Amikor a Zichronot kapcsán emlékezésről szólunk, azt nemcsak úgy értjük, hogy az Örökkévaló emlékezik ránk – hiszen Őelőtte nincsenfelejtés –, hanem a mi megújulási számvetésünknek is része az, amikor mi felidézzük emlékeinkben az elmúlt év sikereit és kudarcait. Ez az újévi időszak elméleti, intellektuális aspektusa. Ugyanennek az érzelmi megfelelője a sófár megtérésre inspiráló hangja.

A Sofárot és a Zichronot szakaszai tehát elsősorban értünk szólnak, a bennünk rejlő értelem és érzelem alapján. 

A Málchujot azonban már kilép ebből a belső világból, és a Teremtő felé mutat. Ez emlékeztethet minket a Zohár híres, kritikus – és sokak által vitatott – tanítására:

„Ők nem azok, akikről a Tóra ezt írja: ’hős emberek, Istenfélők, igaz emberek, megvesztegetés gyűlölői.’ (Mózes 2., 18:21) Hanem mind kiabálnak imáikban Jom Kipurkor, mint a kutyák: ’adj [háv], adj nekünk ételt, megbocsátást, engesztelést és életet, írj be minket az életre!’ 
És ők kemény lelkűek, mint a kutyák, mint a világ népei, akik kiáltanak Őhozzá, és nincsen bennük szégyenérzet. […] Ők a ’gyülevész nép’ (Mózes 2., 12:38), akik minden jót, amit tesznek, saját magukért teszik.” (Tikuné Zohár 22a) 

Ez a szakasz arra tanít minket, hogy a nagyünnepi imáinkban elsősorban ne saját magunkra gondoljunk, hanem a Teremtő dicsőségére.

Ezért is találjuk azt, hogy mind a ros hásáná, mind a jom kipur napján mondott Ámidá imánkban a fő hangsúly nem azon van, hogy mi mit kérünk magunknak, hanem azon, hogy a Teremtő dicsősége számára azt kérjük, hogy mihamarabb jöjjön el az az idő, amikor az Ő Királysága az egész világon nyilvánvalóvá válik. 

A valódi célunk ezen a világon sosem lehet az, hogy saját magunknak szerezni, venni tudjunk – csak az, hogy mi mit tudunk hozzátenni. 

Ez alapján azt mondhatjuk, hogy a ros hásáná napján mondott Muszáf ima három szakaszából a Málchujot [Királyság] az, ami a központi helyet elfoglalja, míg a Zichronot [Emlékezések] és Sofárot [Sófárhangok] fejezi ki az ember felkészülését erre az ideális helyzetre. 

Forrás: Orti.hu/Omek magazin

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek