A felelősség szabadsága és az elengedés szabadsága – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 18 óra 56 perckor köszönt be, a királynő holnap este 19 óra 59 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Ki técé hetiszakaszt Ki técé (Mózes 5. 21:10-25:19.) olvassuk.

Azt olvassuk a Tórában, hogy senki nem vonható végső felelősségre felmenői vagy lemenői bűneiért, ami nekünk legalábbis egyfelől evidens, másfelől pedig azért nem egészen magától értetődő. Viselünk felelősséget a gyerekeinkért, de nem tehetünk mindenről, amit tesznek. Nem minden a mi hibánk.

Evidens, amit a hetiszakasz állít. A szülei és a gyerekei bűneiért senki sem vonható végső felelősségre. Evidens? Valóban úgy érezzük, semmi felelősség nem terhel minket azért, amit a felnőtt gyerekeink tesznek? Hogy az, ahogy neveltük őket, nem játszik szerepet abban, milyenné lettek? Nem szorongunk azon, hogy a mi hibánk, ha rossz nekik, ha nem találják a helyüket, ha helytelenül viselkednek, messzire mennek a mi értékrendünktől? Akit szeretünk és akiért felelősséget vállaltunk, azért valamelyest mindig felelősnek fogjuk érezni magunkat. És most, hogy szülő, anya, apa lenni mindenki jobban tud mindenki másnál, életmód-tanácsadó könyvekben, internetes fórumokban, az erkölcsi nyomasztás végtelen sok felületén, még inkább úgy tudjuk, hogy valójában gyerekeink minden bajáért lényegileg mi vagyunk a felelősek, mert nem eléggé szerettük őket, mert túlzottan is és nem jól, mert elhanyagoltuk őket, vagy nem voltunk képesek elengedni őket és így tovább.

A tórai mondat arra figyelmeztet bennünket, hogy ők, egy ponton túl, amikor már elég nagyok hozzá, ők, ők maguk. Ahogy mi, úgy ők is felelnek a saját életükért, egy ponton túl nem hivatkozhatnak ránk. Nem mi tehetünk az egész életükről. Nem minden hibánk végzetes, korrigálható, feldolgozható egy részük, nem korlátlan a felelősségünk, mert a hatókörünk sem korlátlan, mert végső soron a másik felnőttségének, másikságának, szabadságának és saját felelősségének infantilizáló tagadása volna mindenért korlátlanul önmagukat felelősnek tartani.

És ez nagy megkönnyebbülés, segít elengedni valóban és igazán őszintén. 

A felnőtté avatás áldása úgy szól a bár/bát micván, hogy áldott az, aki felment innentől engem az érte viselt büntetés terhe alól. Ez a látszólag kellemetlen mondat megerősítés, a szülőnek, hogy valóban el kell és lehet engednie szabaddá és felnőtté lett gyerekét, a felnőttkorba lépő számára pedig azt erősíti meg, hogy a szabadság felelősség elsősorban.

Összetartozunk, felelősek vagyunk egymásért, de ez nem szünteti meg a személyes felelősséget.

Békés szombatot kívánunk! 

Vári György írása