A holokauszt az az esemény, amely emlékeztet minket arra, hogy az embertelenség, a gyűlölet milyen fokig képes eljutni – hangsúlyozta a Belügyminisztérium (BM) társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára a roma holokauszt emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen pénteken Budapesten.
Sztojka Attila a Nehru parton található roma holokauszt emlékműnél arról beszélt: az 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka történt tragédia az emberiség egyik legmélyebb és legmegrázóbb sorscsapása.
"A holokauszt utat mutat nekünk, hogy ne csak évente egyszer emlékezzünk, hanem minden egyes nap" – fogalmazott az államtitkár, majd hozzátette: a gyűlöletbeszédnek már a legapróbb csíráját is el kell utasítani, mert a gyűlölködés, a szembenállás, a megosztás mindig tragédiákhoz vezet.
Egy nemzet akkor tud igazán erőssé válni, ha odafigyel a kisebbekre, a gyengébbekre, a nemzetiségeire – emelte ki Sztojka Attila.
Horváth János, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) főigazgatója elmondta, hogy a lovári nyelvben a holokausztot a porajmos szóval illetik, melynek jelentése törés, hasadás.
A történelmi tragédia hatására valóban törés, szakadás történt ember és ember között, valamint ember és Isten között – fűzte hozzá.
"Minden olyan eseménytől, ami eltávolít minket embertársainkról vagy a teremtő Istentől, el kell határolódnunk és azon kell dolgoznunk, hogy az ilyen és hasonló dolgok soha többé ne történhessenek meg" – fogalmazott Horváth János.
Az 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban a szövetséges csapatok elől menekülő SS-katonák.
A nácik által elpusztított mintegy félmillió cigány közül 21 ezren haltak meg Auschwitzban, sokan orvosi kísérletek áldozataként.
Augusztus 2. a roma holokauszt emléknapja, amelyről 1972 óta emlékeznek meg a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján. (MTI)
