Ma 120 éve, 1905. szeptember 5-én magyar zsidó családban megszületett Kestler Artúr, aki Arthur Koestler néven lett világhírű író. Egyik fő műve az 1940-ben megjelent Sötétség délben (Darkness at noon) című regény, amely bátor és keserű leszámolás a kommunista eszmével. Az elsők között ismerte fel, amit az illúziók rabjai még évtizedekig nem akartak látni: a bolsevik élcsapat nem a földi paradicsomot valósítja meg, hanem a poklot.
Jómódú családban született, ám családja az első világháborúban elszegényedett, s mivel tönkrement édesapja nem tudta tovább segíteni tanulmányait, a korán cionistává lett fiatalember 1926-ban kivándorolt brit-Palesztinába, a későbbi Izraelbe. Nyílvessző a végtelenbe, ez a címe nagy önéletírása második kötetének és az a bizonyos nyílvessző ekkor lőtt ki, 1926-ban, hogy soha többé ne álljon meg, míg Arthur Koestler szíve meg nem állt.
Az aránylag rövid szentföldi tartózkodás után visszatér Európába, Németországban lesz újságíró, kísérleti utazáson repül el léghajóval a sarkkörre és a jisuvba is visszatér még – később könyvet is arról, amit itt látott Mint éjjeli tolvaj címmel (a cím az Újszövetségre, a megváltás eljövetelének váratlan, kiszámíthatatlan voltára utal).
Megtekinti közelről a bolsevizmust, két évet tölt a Szovjetunióban és ott van a spanyol polgárháború harcaiban – fogságba esik, kis híján kivégzik a francoisták. A bolsevizmusból keservesen kiábrándul és erről a csalódásról írja a Sötétség délben című, legnagyobb hatású könyvét: tárgya egy koncepciós per, amelynek kommunista vádlottja – annak érdekében, hogy a Párt megfelelhessen magasabb történelmi küldetésének – önként veszi magára mindazt, amivel hamisan megvádolják.
A „bolsevik psziché” bemutatása azt világítja meg az egész világirodalomban páratlan erővel, ahogy a totalitarizmus nemcsak a külvilágot, de az elmét és a lelket is birtokba veszi. A könyv valamelyest világtörténelmi tényezőnek is bizonyult, alighanem mérsékelte a második világháború után a nyugat-európai kommunista pártok sikereit.
Koestler elméjét azért nem tudta hosszan elfoglalni a totalitarizmus önmagába záródó logikája, mert kíváncsi volt, alighanem a leginkább kíváncsi ember a 20. század folyamán. Mennyire jellemző, hogy 1941-ben, miután a kémelhárítás egyik tisztje kihallgatta az Angliában politikai menedékért folyamodó Koestlert, a róla szóló jelentésbe ez került bele: „A kihallgatott személy egyharmad részt zseni, egyharmad részt gazember, a maradék egyharmadot tekintve pedig őrült". Ez a jelentés Michael Scammel professzor nagyszabású, 670 oldalas monográfiájából való, amely 2010-ben jelent meg.
Az „őrült-zseni-gazember" mindenre figyelni próbált, mindent meg akart érteni és rögzíteni. Csavargott a világban, jól megnézte és rögtön megírta, ami a szeme elé került. Mindig mindent meg akart magyarázni, imádta a megtapasztalást és imádta az átfogó elméleteket.
Írt hatalmas könyvet a természettudomány történetéről, írt arról, hogy az askenázi zsidók a tömegesen zsidó hitre tért kazárok utódai szerinte és mindegy, hogy ez igen nagy valószínűséggel tévedés. A lényeg az, hogy Koestler figyelme és elméletgyártó agya leállíthatatlan volt és minden, amit látott, inspiráció volt a számára a cionizmustól a genetikán át a parajelenségekig.
Még a halál is: a spanyol nacionalisták börtönében szembesült vele már 32 évesen. Az ’50-es években a halálbüntetés eltörléséért, élete alkonyán, súlyos betegen pedig a saját halál választhatósága, az eutanázia mellett kötelezte el magát és ami őt illeti, végül élt is ezzel a jogával, leukémiában haldokolva, 77 évesen. Fiatal, egészséges, 55 éves felesége úgy döntött, vele tart, nem kíván nélküle élni.
Minden fontos ügynél tanúskodott, mindent és mindenkit látott, mindenben hitt és mindenből kiábrándult. Egy méltatlan század kapott nagy, tárgya fölé növő krónikást személyében.
Legyen áldott az emléke!
(Megemlékezésünk korábbi cikkeink felhasználásával készült.)
