2009. augusztus 2-ról 3-ra virradóra kislétai házában, álmában agyonlőtték Balogh Máriát, és súlyosan megsebesítették tizenhárom éves lányát. A bűncselekmény egy hat életet kioltó és tucatnyi sérültet követelő gyilkosságsorozat utolsó epizódja volt. Az áldozatok valamennyien cigányok voltak. 1944-ben ugyanezen az éjszakán az auschwitz-birkenaui haláltáborban a nácik meggyilkolták az addig életben maradt több mint háromezer romát és szintit.
Európai fiatalok egy erőszakmentes világért, Krakkó-Auschwitz, 2018.
A zsidó-keresztény imaórát vezeti és szentbeszédet mond: Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök
Imádsággal szolgál: Fabiny Tamás evangélikus püspök, Bak Ádám anglikán, Balogh Róbert református és Fórizs József baptista lelkészek, valamint Radvánszki Péter rabbi és más egyházak, felekezetek képviselői
Helyszín: Szent József-templom (1082 Budapest, Horváth Mihály tér 7.)
Időpont: 2025. augusztus 3., vasárnap, 19 óra
