10.31. 16:10, kimenete: 11.01. 17:14 
Csendes főhajtással és koszorúzással emlékezett meg Szeged városa vasárnap a helyi zsidóság tragédiájáról, azon a helyszínen, ahol nyolcvanegy évvel ezelőtt, 1944 nyarán a város téglagyárának területén gyűjtőtábor működött. Innen hurcoltak el több ezer ártatlan embert – időseket, nőket, férfiakat és gyerekeket – marhavagonokban Auschwitzba és Strasshofba. A megemlékezésen politikai pártok, egyházi és zsidó szervezetek, valamint civil résztvevők közösen rótták le kegyeletüket.
A megemlékezők először a mártírok oszlopánál fejet hajtottak az elpusztított áldozatok emléke előtt, majd a zsinagóga szakrális termében hallgatták meg a felszólalók gondolatait. Itt hangzott el a közösen elmondott kádis is.
dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke / Fotó: Ritter Doron
A megemlékezést dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta:
„Ezekben a napokban országszerte sorra gyúlnak meg az emlékezés lángjai – a fájdalom közösségei gyűlnek össze, hogy ne csak gyászoljanak, de tanúskodjanak is a történelem legsötétebb fejezeteiről.”
Szerinte ma különösen fontos az emlékezés, mert „a gyűlölet mindig antiszemitizmussal kezdődik – de ritkán ér ott véget”. Utalt a 2023-as Izrael elleni terrortámadásokra is, amelyek nyomán sok helyen ismét megerősödtek az antiszemita és Izrael-ellenes hangok.
A Mazsihisz elnöke ugyanakkor kiemelte: „a nyugati országokkal összehasonlítva itthon jobb a helyzet” . Bár az antiszemitizmus jelen van, nem uralja a közbeszédet. Azt is hangsúlyozta, mennyire fontos a zsidó közösségek támogatása, életben tartása – Szegeden is. Ennek jegyében zajlik jelenleg is a zsidó temetőhöz tartozó cinterem épületének külső-belső felújítása, amelyhez állami támogatást is sikerült szerezni. A Mazsihisz elnöke ezt „szimbolikus tettnek” nevezte, amely azt üzeni: „nem hagyjuk, hogy a múlt értékei enyészetté váljanak”.
dr. Grósz Andor megemlékezett a Baumhorn Lipót által tervezett szegedi zsinagóga jelentőségéről is, amelyet Lőw Immánuel rabbi gondos munkája tett teljessé: „A 120 éves épület falai ma is őrzik az egymást sorban követő rabbik hangját, a kántorok énekét, az egymást váltó nemzedékek imáit. És közötte azok hangját is, akiket nyolcvanegy éve elnémított a gyűlölet” – fogalmazott.
Végül a közösséghez fordulva azzal zárta szavait, hogy az áldozatok és a túlélők leszármazottjaiként kötelességünk zsidóként megmaradni. Kötelességünk emlékezni – és ez az emlékezés ösztönözze, vezesse cselekedeteinket. "A holokauszt pusztítására válaszoljunk az élettel! Mi mindannyian tartozunk ennyivel a mártírok emlékének.”
Nagy András alpolgármester főhajtása / Kép forrása: Tari Róbert
A megemlékezésen felszólalt még Nagy András alpolgármester, Juhász András, Csongrádi Református Egyházmegye esperese és Kendrusz Attila, a Szegedi Zsidó Hitközség vallási vezetője is.
"A zsidó közösség a kultúrában, az iparban, az élet minden területén hozzájárult Szeged fejlődéséhez, gazdagodásához, a haláltáborokba hurcoltak elvesztése az egész város vesztesége." - hangoztak el Nagy András alpolgármester szavai.
Kendrusz Attila, a közösség vallási vezetője emlékeztetett bennünket a parancsolatra, amely a leginkább hiányzott a soá embertelen világából: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” Elmondta, hogy a vészkorszak nemcsak életeket, hanem egy pezsgő, sokszínű szellemi és kulturális világot is elpusztított, olyat, amelyet semmilyen modern eszközzel nem lehet többé rekonstruálni.
„A holtakat nem tudjuk feltámasztani – fogalmazott –, de emléküket és szellemiségüket életben tudjuk tartani.” A hagyományokhoz való ragaszkodás tartja össze a közösséget, és teremt élő kapcsolatot múlt, jelen és jövő között. Beszédét azzal zárta: ez a mártír istentisztelet ne csupán az emlékezés cselekedete legyen, hanem a cselekvésre való emlékeztetés is – hogy soha többé ne legyen senki néma vagy közömbös a gonosszal szemben.
A zsidóság elleni megsemmisítő gépezet nem a gázkamráknál kezdődött. Jogfosztással indult – előbb az állami hivataloktól, majd az értelmiségi pályáktól zárták el a zsidókat. A magyar törvények idővel nemcsak a zsidó–nem zsidó házasságokat tiltották, hanem a közöttük létesített szexuális kapcsolatot is bűncselekménnyé nyilvánították. Ez volt az út kezdete, amely végül az emberi élet teljes semmibe vételéhez vezetett.
1944 júniusában Szeged zsidó lakosságát három nap alatt deportálták. A térségből elhurcolt 5600 ember közül 2214 fő térhetett vissza. A többiek Auschwitzban és más megsemmisítő táborokban lelték halálukat. A szerencsésebbeket – köztük a Buk István, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke által is említett családokat – Bécs mellé, Strasshof munkatáboraiba vitték. Ők túlélték, de otthonukat, vagyonukat, méltóságukat elveszítették.
„Zsidók voltunk, ez volt a bűnünk csupán”
Buk István felidézte a szentesi temető márványoszlopának feliratát e szavakkal, és hozzátette: sokáig senki nem beszélt a történtekről. A túlélők hallgattak – nemcsak a fájdalom, hanem a társadalom hallgatása is teherként nehezedett rájuk.
Napjainkban egyre több kutatás, valamint dokumentumalapú regény és napló tárja fel a második világháború vészkorszakának eseményeit. Ilyen például az Ólomszív, vagy a nemrég megjelent Galló Olga naplója, amely színpadi feldolgozást is kapott. A darab főszerepét Galló unokája, Fullajtár Andrea alakítja – ő az, aki túlélte a haláltábort. A vasárnapi megemlékezésen Marjanucz László, a Szegedi Tudományegyetem kutatója beszélt ezeknek a személyes történeteknek a hátteréről. Hangsúlyozta: a zsidótörvények 1938-tól kezdve fokozatosan rombolták le a magyar zsidók jogi védettségét.
„Történelmi példák bizonyítják, ha a modern kor vívmányát, a törvény előtti egyenlőséget megsértik, ha annak hatálya alól kiemelnek népcsoportokat, megfosztják őket törvényes védelem lehetőségétől, akkor nincs megállás a jogfosztástól kezdve egészen az emberi élettől való megfosztásig.”
A megemlékezésen a Magyar Evangéliumi Testvérközösség részéről Kertai Szabó Ildikó szólalt fel, hangsúlyozva az emlékezés fontosságát. Mint fogalmazott:
„Még az emlékezést is elvették korábban a tragédiát megélt zsidó családoktól, legfeljebb csak torzítva, féligazságok jutottak el a nyilvánossághoz.” Hozzátette, hogy szinte minden család őriz személyes emlékeket ebből a korszakból – így volt ez az ő édesapja esetében is, akinek iskolatársát tanóráról hurcolták el a nyilasok, illetve ő maga is hallott azokról, akik a deportálások elől az öngyilkosságba menekültek. Mint mondta: „Valójában sokan, sok mindent tudtak.”
Kertai Szabó Ildikó arra is figyelmeztetett, hogy a kollektív emlékezet és a társadalmi felelősségvállalás hozzájárulhat ahhoz, hogy a zsidóság tragédiájához hasonló borzalmak soha többé ne ismétlődhessenek meg.
A megemlékezést követően Dr. Grósz Andor megbeszélést folytatott Buk István hitközségi elnökkel, a Szegedi Zsinagóga Alapítvány elnökével, valamint a vezetőség további tagjaival. A találkozón a szegedi zsidó hitközség aktuális eredményeiről és kihívásairól egyeztettek, különös hangsúlyt helyezve a temetőben található cinterem felújításának tervére.
Fotók: Tari Róbert / szeged.hu
Zucker-Kertész Lilla
