A magyar kabarétörténet egyik legnagyobb figurájából, Nagy Endre híres felfedezettjéből mára lányegében két szállóigévé vált bemondás maradt ugyanabból az egy jelenetből: hogy „Lepsénynél még megvolt” és hogy „én régi motoros vagyok”. Meg egy korai hangosfilm, amely mindent túl fog élni: a Hyppolit, a lakáj.
Erdélyből jött, mint nem kevesen mások is a modern nagyváros, Budapest hangjának megszólaltatói közül (elég, ha csak a két Endrére, a modern magyar költészet és a kabaré megteremtőire, Adyra és Nagy Endrére gondolunk). Tasnádon született, Zilahon érettségizett, Kolozsvárt járt jogi egyetemre, ahonnan aztán újságírónak ment, mint mindenki, aki akkoriban kicsit is számított. Aztán 1923-ban, Budapesten, beszállt a Mester, Nagy Endre bíztatására a kabaré nevű modern nagyvállalkozásba és pár éven belül ő lett a legjobb bohózat és kabarészerző Pesten. De ez nem elég neki: észreveszi az első másodpercben, hogy jelenetet nem csak színpadra lehet írni, hanem hangosfilmre is és kalapját levéve köszönti az új divatot, amely Berlinbe repíti. Iszonytató munkabírással dolgozik mindaddig a német filmiparban, amíg a jobbról érkező Adolf Hitler okafogyottá nem teszi további szolgálatait. Ezután visszatér Pestre, itt csinál tovább filmet és kabarét még egy darabig – amíg hagyják neki.
Ebből a korszakból, a ’30-as évek legelejéről való a Hyppolit, a lakáj, a magyar filmtörténet egyik csúcsa, amelyben a merev és sznob Csortos Gyula és felkapaszkodni vágyó felesége együtt teszik tönkre szegény Kabos idegeit, miközben Makács úr – Gózon Gyula, akiről mondani sem kell, hogy tegnap minden körülmények között ott volt az Operában – borzalmas társasági favicceket mesél. Neki, Gózonnak éneklik az emlékezetes dalt: Köszönöm, hogy imádott, hogy aztán a tegnapi születésnapost válassza Terka, Fenyvessy Éva. Értik ezt? Jávor Pált Gózon Gyula helyett? De hát a nő szívét ki ismeri? Akárhogy is, Nótival, Gózonnal, Kabossal mi, magyar zsidók igazán kivettük a részünket a halhatatlan Hyppolit megszületéséből. A munka humora szempontjából kulcsfontosságú két bájosan esetlen kispolgárt, Schneider urat és Makács urat pedig épp Gózon és Kabos játssza.
Nótit, aki nem szégyellte zsidóként nevettetni és boldoggá tenni a magyar fajt, már meglehetősen korán internálják példastatuálási szándékkal és mindent összevéve kissé megviseli a második világháború. A jókedvét nem veszíti ugyan el, de jobbára már nem kérnek belőle, gyanús, polgári elem a „könnyű műfajban”.
Persze, azért vannak nagy kivételek, az ’50-es évek nagy sikerei, a Civil a pályán és a zseniális, Latabár-féle propaganda-filmek: a Péntek 13 és A képzett beteg. A végére pedig a legszebb háborús filmek egyike, a Roberto Benigni-féle Az élet szép elődfilmje, amely megérdemelné a Benigni-film világhírét: a Fel a fejjel.
És aztán vége. A 64 éves szerző az ’50-es évek közepén befejezi földi pályáját azon a Budapesten, amelynek egyik legnagyobb költője volt. Őt magát gyorsan elfelejtették, de felújított bohózata, amelyben Salamon Béla valahol Székesfehérvár után elhagyja a motorjáról lepottyanó nagyságos asszonyt, kolosszális sikert arat. Ez az a jelenet, amelyben Salamon Béla kétségbeesetten tárva szét kezét, azt kántálja, hogy „Lepsénynél még megvolt”. Mármint a nagyságos asszony, a főnök úr felesége. És azóta már minden másra is, ami érthetetlenül eltűnt, igaz lett, hogy pedig Lepsénynél még megvolt. A lepsényiek alighanem megőrülhetnek tőle, hogy rajtuk kívül mindenkinek ez és egyes-egyedül ez jut eszükbe a településükről. Meg a számonkérő dohogás, hogy „én, kérem, régi motoros vagyok, de ilyet még nem láttam”.
Ha legközelebb a Balaton környékén járnak, Lepsénynél a szállóige és Salamon Béla mellett jusson eszükbe Nóti Károly neve is. Ma lenne 130 éves!
