Végső nyugalomra helyezték Tordai Pétert, a Mazsihisz-BZSH volt elnökét

Több százan kísérték utolsó útjára Tordai Pétert ma a budapesti Kozma utcai temetőben. A Mazsihisz-BZSH múlt szombaton elhunyt elnökét dr. Verő Tamás főrabbi temette, dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke búcsúztatta, közreműködött dr. Nógrádi Gergely főkántor.

Dr. Verő Tamás főrabbi

Ma helyezték örök nyugalomra Tordai Pétert (1948-2025), a magyar zsidó közélet meghatározó alakját, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) egykori elnökét, a budai körzet világi vezetőjét, aki életének 78. évében hunyt el február elsején, hosszas betegség után. (A múlt szombaton este közölt nekrológunkat ITT  olvashatják.)

Tordai Pétert dr. Verő Tamás, a Frankel-körzet rabbija temette, gyászbeszédet mondott dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke. Az alábbiakban a temetésen elhangzott gyászbeszédet közöljük.

Eljöttünk, hogy búcsút vegyünk egy olyan embertől, akinek neve és élete összeforrt a neológ magyar zsidó közösséggel. Egy olyan embertől, aki nemcsak hitt benne, de nap mint nap bizonyította a szívből fakadó elköteleződését a zsidóság iránt.

Tordai Péter nemcsak egy igazi jó zsidó ember volt, hanem egy kiváló vezető is, akinek szívügye volt a hitközség sorsa, aki szívvel-lélekkel szolgálta a magyar zsidó közösséget.

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem őt, azt mondanám: oszlop. Mert Tordai Péter valóban oszlopa volt ennek a közösségnek. Tartást adott, erőt sugárzott, és a vállán hordozta mindazt a felelősséget, amelyet magára vállalt, mert hitt benne, mert szerette, mert ez volt az élete.

A Mazsihisz egykori elnökeként olyan időszakban vezette a magyar neológ zsidóságot amikor kihívásokkal, küzdelmekkel és felelősséggel teli volt minden egyes nap, de Péter soha nem hátrált meg. Fáradhatatlanul dolgozott, szervezett, tárgyalt, segített – és a közösség érdekeit tartotta szem előtt.

Tudta, hogy a zsidóság nem csupán vallás, nem csupán hagyomány, hanem egy élő, lélegző közösség, amelynek minden egyes tagja számít. Éppen ezért nem volt véletlen, hogy ő volt a Frankel zsinagóga közösségének az elnöke is – hiszen számára a Frankel nem csupán egy zsinagóga volt, hanem egy család. És ahogyan egy családfő gondoskodik a családjáról, úgy gondoskodott Ő is a zsinagógáról és az oda látogató közösségről.

Aki ismerte, az tudja, hogy milyen kedves és segítőkész ember volt a mindennapokban. Hiszen számára a zsidóság nemcsak a nagy eszméket jelentette, hanem a hétköznapi emberi kapcsolatokat is a barátságot és az összetartozást.

Sajnos az utóbbi években a betegség egyre több akadályt gördített elé, ő akkor is megmaradt annak az embernek, akinek megismertük: egy életigenlő, derűs, humoros embernek, akinek volt hite, ereje és tartása. Egy olyan embernek, aki nem hajolt meg a nehézségek előtt, hanem mindig a közösség, a jövő, az élet felé tekintett.

Most, hogy végső búcsút kell vennünk tőle, mindannyian érezzük a veszteség súlyát.

Egy fény hunyt ki, egy oszlop dőlt le, egy hang halkult el. De ahogy a Talmud mondja: „Az igaz ember még halálában is él.” És Tordai Péter él tovább a szívünkben, él az emlékezetünkben a Frankel közösségében, és abban az örökségben, amelyet ránk hagyott.

Kedves Péter, ma búcsúzunk tőled, de nem felejtünk. Köszönjük mindazt, amit a magyar zsidóságért, vagyis értünk tettél.

Köszönjük, hogy voltál nekünk.

Zihrono Livráhá!  Emléked legyen áldott!