Miskolci önkéntesek: „Az életünk a hitközség”

Interjúnkban olyan önkénteseket szólaltatunk meg, akiknek rálátásuk van arra, hogy miképpen élnek a nehezebb anyagi körülmények közé került, idős hittestvéreink Miskolcon és környékén. Erdősné Pollák Ágnes és Flecker István az Együtt-Egymásért Programban vettek részt, amelyet a Mazsihisz Jáhád Közösségi Szolgálata a második, harmadik és negyedik generációs holokauszt-túlélők  szociális, egészségügyi és lelki gondjainak megsegítésére indított.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) Jáhád Közösségi Szolgálata több száz rászoruló embernek tudott szociális segítséget nyújtani a második, harmadik és negyedik generációs holokauszt-túlélők köréből az Együtt-Egymásért Program révén. A munkát a JDC Charitable Foundation 200 000 dollár értékű adománya tette lehetővé, a programban a Mazsihisszel együttműködött a Magyarországi Zsidó Szociális Segély (MAZS) Alapítvány és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) is. 

A programban lakhatási krízistámogatásra, mentális segítségnyújtásra, egészségügyi támogatásra, ezen belül gyógyászati segédeszközre, gyógyszerre és szezonális egyszeri vagy kétszeri nagytakarításra lehetett pályázni. Az önkéntesek feladata az volt, hogy fogadják a támogatásra szoruló hittestvéreink telefonhívását, és segítsenek nekik abban, hogy kéréseik, problémáik eljussanak a döntéshozókhoz. 

Az önkéntesek közül Gulyásné Gáspár Ágnessel és Hajdú Marianne-val készült interjúnkat ITT olvashatják – ők Budapesten vettek részt a támogató programban dr. Domán Istvánné (Kati) és Halász Pálné (Zsóka) társaságában. Miskolcon Erdősné Pollák Ágnes és Flecker István, a Miskolci Zsidó Hitközség tagjai segítettek a hozzájuk fordulóknak, az alábbiakban velük készített interjúnkat olvashatják.

Balról jobbra: Fejes Emőke, Erdősné Pollák Ágnes, Kósa Judit, Flecker István

– A zsidó közösség Miskolcra korlátozódik, vagy jelentkeztek segítségért a vármegye más településeiről is?
Erdősné Pollák Ágnes: Miskolcon lakik a többség, egy emberről tudok, aki Kazincbarcikáról szokott bejárni nagyobb ünnepekre.Flecker István: Eger ugyan nem ebben a megyében van, de már onnan is láttam hittestvéreket egy-egy nagyünnepen Miskolcon. Nyíregyházával vagyunk még kapcsolatban, segítünk egymásnak minjenben, ha kell.

– Önök mikor kezdték el az önkéntes munkát? Gondolom, nem a Jáhád volt az első.
Erdősné Pollák Ágnes: Negyven éve járunk a miskolci hitközségbe, és számunkra ez idő alatt mindig természetes volt az, hogy segítenünk kell a közösséget mindenben, amiben csak tudjuk. Annak idején kevesebb pénzből gazdálkodott a hitközség, teljesen természetes volt, hogy jövünk, segítünk, csináljuk. Nekem az jelentette az önkéntességet, hogy bármilye ünnep volt, purim, pészach vagy hanuka, mi jöttünk és segítettünk.

– Milyen tapasztalatai voltak a Jáhádnak végzett önkéntességgel?
Erdősné Pollák Ágnes: Az én helyzetem speciális abban az értelemben, hogy a hitközségi elnök asszisztenseként is dolgozom, bent vagyok minden délelőttönként, szóval teljesen természetes, hogy a hitközségi tagok megkeresnek az ügyes-bajos dolgaikkal, de nemcsak engem, hanem Istvánt is. Ha hallanak olyan lehetőségről, ami anyagi segítséget jelenthet, akkor jelentkeznek.

– Hiszen nem kevés a rászoruló hittestvérünk…
Erdősné Pollák Ágnes: Az a sztereotípia nem igaz, hogy a zsidók mind gazdagok, sőt egyre több a rászoruló hittestvérünk.

Flecker István: Az is nagy segítség számukra, hogy az ember figyeli az aktuális információkat és tájékoztatja a hitközség tagjait a lehetőségekről, ebben főleg a Facebook a fontos forrás. Az Együtt Egymásért Program előtt már bekapcsolódtam a Jad beJad programba már a kovidjárvány alatt, és azelőtt a második generációt segítő Együtt Programba is, amikor a projektben kilenc régióra osztották az országot, és az egyik régiónak Miskolc és Gyöngyös volt a központja.

– Mik voltak a leggyakoribb problémák, amikkel önökhöz fordultak a hittestvérek?
Flecker István: Elsősorban az anyagi kérdés, sajnos ez a valóság. Ahogyan Ági is mondta, rengeteg olyan ember van, aki anyagi segítségre szorul. Vannak olyanok, akik nagyon-nagyon alacsony nyugdíjat kapnak, vannak leszázalékolt emberek is, nagyobbrészt tehát őket, a kisnyugdíjasokat igyekeztünk megkeresni első körben. A másik legfőbb gond, amit segítettünk megoldani, a szükséges gyógyászati segédeszközök beszerzése volt. De ami engem meglepett és elgondolkodtatott, az az volt, hogy nem volt nagy érdeklődés a pszichológiai segítség iránt. Pedig köztudott, hogy a magyar zsidó közösség mennyire traumatizált.

Erdősné Pollák Ágnes: Nem volt nagy az igény gyógyszer hozzájárulásra sem, aminek az a magyarázata, hogy benne vagyunk a közgyógyellátásban. Viszont igény volt a rezsihozzájárulásra, ezt fontos megemlíteni. És azt is, hogy habár takarításra is lehetett támogatást kérni, ezt sem nagyon vették igénybe. De biztos vagyok benne, hogy ha most újra kiírnák az Együtt-Egymásért Programot, akkor jövőre már nagyobb volna a takarítási támogatást igénybe vevők száma.

– Miért?
Erdősné Pollák Ágnes: Nagyon egyszerű: a másodgenerációs túlélők is idősödnek. És amit pár éve még el tudtak otthon végezni, azt most már nem tudják a fizikai állapotuk miatt.

Flecker István: Ne felejtsük el, hogy a másodgenerációs korosztályban 60-80 éves emberek vannak, nekik az életkoruk előrehaladtával egyre több minden nehezebb. Arról nem is szólva, hogy a Budapesten élő idősebb hittestvéreinknak olyan lehetőségek állnak a rendelkezésükre, amiknek a vidéki zsidóság a hírét sem ismeri. Ezt nem akarom tovább ragozni, elég annyi, hogy vidéken is nagy szükség volna idősgondozásra, azaz idősekkel való, rendszeres foglalkozásra, takarításra stb. Az első generációs túlélők szerencsére megkapnak minden segítséget, de köztünk, másodgenerációsok között is vannak olyanok, akik elesett, segítségre szoruló emberek.

Erdősné Pollák Ágnes: Miskolcon még van néhány holokauszt-túlélő, az ő házigondozásuk nagyon jól működik. Ha lehetőség volna rá, akkor ezt a házigondozást a másodgeneráció is igénybe venné, ebben biztos vagyok. Az persze más kérdés, hogy ezt nem is lehetett elvárni az Együtt-Egymásért Programtól, mert azt nem házigondozási feladatokra írták ki. Ha rajtunk múlik, természetesen ezek után is mindenben segítünk, hiszen az életünk a hitközség.

– Ez nagyon szép mondat, ez lehetne az interjú címe!
– Flecker István: Igen, nagyon szép, legyen ez a cím, mert egyetértek Ágival...

Címlapkép: Erdősné Pollák Ágnes és Flecker István a Mazsihisz Együtt-Egymásért Programjának elismerő oklevelével, amelyet Kósa Judit és Fejes Emőke adott át