A kulturális és innovációs miniszterrel találkoztak a Mazsihisz vezetői

2024. November 08. / 11:31


A kulturális és innovációs miniszterrel találkoztak a Mazsihisz vezetői

November 7-én, csütörtökön hivatalában fogadta Dr. Hankó Balázs, kulturális és innovációs miniszter Prof. dr. Grósz Andort, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökét, Dr. Kunos Pétert, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatóját, valamint Darvas István főrabbit, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) elnökét.

A megbeszélésen áttekintették a Mazsihisz-BZSH (Budapesti Zsidó Hitközség) által fenntartott Országos Rabbiképző – Zsidó egyetem a magyar felsőoktatásban betöltött szerepét, jelenlegi helyzetét, eredményeit, valamint az infrastrukturális és működési problémáit.

kult-megbeszélés-11-07.jpg

A találkozón egyeztettek arról is, milyen új lehetőségeket látnak az egyetemen folyó oktatási területek jövőbeni bővítésére. A jelentős infrastrukturális fejlesztések mellett szó volt az egyetem humán erőforrásának bővítéséről is.

A megbeszélés résztvevői hangsúlyozták: az egyetem további fejlődése és működése szempontjából rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy a kormány a felújításra vonatkozó döntése értelmében Kelet-Közép-Európa egyetlen zsidó egyeteme az intézmény 150 éves évfordulójára újul meg. Így a tervezett nagyléptékű beruházásnak köszönhetően az OR-ZSE a 21. században is méltóképpen töltheti be küldetését. 

A Kulturális és Innovációs Minisztériummal való együttműködés az OR-ZSE felújításán túl további témákra is kiterjed, így a minisztérium többek között a Mazsihisz-BZSH legnagyobb kulturális rendezvényét, a Zsidó Kulturális Fesztivált is támogatja. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Közélet
Szerdán érkezik Magyarországra Benjamin Netanjahu
Hírek, lapszemle
Krausz Éva 80 éve előfizetője az idén 80 éves Új Életnek
Zsidó világ
Rothschild bárónő is ott volt a békéscsabai purimon