Mentünk Budára Bächer Ivánnal – és Fesztbaum Bélával

„Ha ezt az Iván látta volna… Hogy őt most itt telt ház ünnepelte… Istenem, de kár, hogy nem érhette meg szegény…” – ilyen hangok hallatszottak a közönség soraiból, miután véget ért Fesztbaum Béla és művésztársainak estje a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában. A kivételes és nagyszerű produkció a most zajló Zsidó Kulturális Fesztivál keretében valósult meg.

A Megyek Budára az egyik legismertebb kötet a sok Bächer-mű közül, és arról szól, hogy a szerző voltaképpen nem megy sehová, Budára főleg nem, hanem marad Újlipótvárosban, a neki kedves emberei, helyei és emlékei közt. Helyette tehát mi utazunk: mi teszünk egy sétát az ő társaságában, aki 2013 óta már nincs köztünk, de velünk van mégis.

Fesztbaum Béla nem először tesz tanúbizonyságot róla, hogy rendkívüli intellektusú színész, s hogy ez ráadásul nagyon jól áll neki. Még pár évtized, és olyan bölcs, rezignált öregúrrá érik, amilyenné Mensáros László vált idősebb korára. Igen, Fesztbaum mintha az ő szellemi örököse volna: viszonylag fiatalember még, de máris mintha tengernyi mélységű tapasztalat birtokában volna az emberi jellem és emberi jellemtelenség természetéről, a történelem játékszereivé vált emberek sorsáról.

Ez a már-már koravén bölcsesség áradt a színpadról, miközben az 57 évesen meghalt író-hírlapíró tárcáit olvasta finom gesztusokkal, apró, de annál jelentőségteljesebb rezdülésekkel, pillantásokkal, s néha olyan elhallgatással, hogy az a csönd szinte fájt. A hiány és a fájdalom és a veszteség csöndje volt az, amit Bächer Iván halála idézett elő, s bizony nem csupán Újlipóciában, de a magyar sajtóéletben is.

Parádés egy este volt, sajnálhatja, aki kihagyta – vagy aki nem fért be. Ugyanis zsúfolásig telt ház tapsolt Fesztbaum Bélának – aki nemcsak olvasott, hanem énekelt és zongorázott is –, valamint Farkas Izsák hegedűművésznek és a csellista Simkó-Várnagy Mihálynak. Nem tudjuk, honnan is tudnánk, hogy mennyit próbáltak előtte, de ez a produkció annyira letisztult volt, annyira összeszedett és teljes, mintha Bächer Iván 12 éve bekövetkezett halála óta már sokszor előadták volna. Köszönjük nekik az élményt, köszönjük Rátonyi Gábor remek újlipótvárosi fotóit, amelyek az est méltó kiegészítései voltak.