Amikor a művészetnek menedékre volt szüksége – Az OMIKE Művészakció születése

Amikor sorra bezárultak az ajtók

Az 1938-ban és 1939-ben elfogadott zsidótörvények súlyos következményekkel jártak a magyarországi zsidó művészek életében. Színészek, zenészek, írók és újságírók veszítették el állásukat, fellépési és publikálási lehetőségeiket. Sokan évtizedes pályafutás után kerültek olyan helyzetbe, hogy nem folytathatták hivatásukat, miközben a megélhetésük is bizonytalanná vált.

A színházakból, hangversenytermekből és szerkesztőségekből kiszorított művészek megsegítésére ekkor indult el az a kezdeményezés, amely később OMIKE Művészakció néven vált ismertté.

Az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesületet, az OMIKE-t még 1909-ben alapították Hevesi Simon főrabbi kezdeményezésére. Az egyesület eredetileg a magyar zsidó kulturális és közművelődési élet támogatását tekintette feladatának, a harmincas évek végén azonban egészen új kihívással szembesült: lehetőséget kellett teremteni azoknak a művészeknek, akiknek származásuk miatt egyre kevesebb hely jutott a magyar kulturális életben.

Szabolcsi Lajos és egy fontos találkozás

A Művészakció megszületésének egyik érdekes mozzanatát Bálint Lajos dramaturg és színházi szakember visszaemlékezése őrizte meg.

Bálint 1964-ben megjelent Művészbejáró – A száműzöttek színháza című könyvében felidézte, hogy 1939 elején Szabolcsi Lajos kereste meg őt azzal a megbízással, hogy vállaljon szerepet az állásukat elveszítő zsidó színészek és művészek megsegítésében.

Szabolcsi ekkor már a magyar zsidó közélet egyik meghatározó személyisége volt. Az Egyenlőség című hetilap főszerkesztőjeként évtizedeken át foglalkozott a zsidóság társadalmi helyzetével, az antiszemitizmus erősödésével és a közösség kulturális életének kérdéseivel. Nemcsak újságíróként, hanem közéleti szereplőként is igyekezett tenni azokért, akiknek a jogai és lehetőségei egyre szűkültek.

Bálint Lajos vállalta a feladatot, bár akkor még maga is a Magyar Színházban dolgozott. Nem sokkal később azonban őt sem vették fel a Színészkamara tagjai közé, így személyesen is megtapasztalta, mit jelent a szakmai életből való kizárás.

A kezdeményezés megvalósításához ugyanakkor jóval több kellett néhány elkötelezett ember szándékánál. Megfelelő helyszínt, anyagi támogatást, szervezeti hátteret és hatósági engedélyt kellett szerezni.

Ebben különösen fontos szerepet vállalt Ribáry Géza ügyvéd, a Pesti Izraelita Hitközség vezetőségének tagja, aki kitartóan dolgozott a Művészakció létrehozásán. Végül a hitközség támogatásával, az OMIKE keretei között sikerült megteremteni a működés feltételeit.

A hatóságok azonban csak zártkörű előadásokat engedélyeztek, amelyeket kizárólag a hitközség tagjai látogathattak.

1939. november 11. – Megnyílik a Goldmark terem színpada

A hónapokon át tartó szervezőmunka eredményeként 1939. november 11-én megtartották az OMIKE Művészakció első előadását a Wesselényi utcai Goldmark teremben.

A nyitóesten a magyar színházi és irodalmi élet olyan kiválóságai szerepeltek, mint Beregi Oszkár, Ascher Oszkár, Bartos Gyula, Gellért Lajos, Szép Ernő és Várnai Zseni. Az irodalmi estet Ribáry Géza nyitotta meg.

A színház igazgatója Bánóczi László, prózai művészeti vezetője Bálint Lajos, zenei vezetője Komor Vilmos, főrendezője pedig Beregi Oszkár lett.

A Goldmark teremben a következő években egymást követték a színházi előadások, irodalmi estek és hangversenyek. A közönség operákat, operetteket, kabarékat és más színpadi produkciókat is láthatott. Az OMIKE emellett képzőművészeti bemutatkozási lehetőségeket is biztosított, így a Művészakció jóval több volt egyetlen színháznál.

A vállalkozás méreteiről sokat elárulnak a korabeli adatok.

1939 novembere és 1944 márciusa között közel 700 előadást rendeztek. Az utolsó teljes, 1943-as évadban 261 előadást összesen 92 ezer néző látott.

Mindezeket az adatokat Hegedűs D. Géza színművész idézte fel 2013-ban, amikor a Bajor Gizi Színészmúzeumban megnyitotta Az OMIKE színháza 1939–1944 című kiállítást.

Beszédében a közösség összefogásának jelentőségére is felhívta a figyelmet. A Művészakció előadásait ugyanis nem hagyományos jegyértékesítésből finanszírozták: a pártoló tagok tagsági díjat fizettek, amelynek fejében külön belépő nélkül látogathatták a rendezvényeket. 1943 őszére már 3700 pártoló tagot tartottak nyilván.

A művészek számára mindez nemcsak munkát és jövedelmet jelentett, hanem azt is, hogy továbbra is kapcsolatban maradhattak közönségükkel. Olyan körülmények között folytathatták hivatásukat, amikor a magyar kulturális élet jelentős részéből már kizárták őket.

A Művészakció persze nem szüntette meg az üldöztetést, de néhány évre lehetőséget biztosított arra, hogy színészek, zenészek, írók és képzőművészek tovább dolgozhassanak és alkothassanak.

Az újságíróknak is igyekeztek segíteni

Az OMIKE tevékenysége nem korlátozódott a színházi és zenei életre. A zsidótörvények következtében számos újságíró és író is elveszítette munkáját, illetve publikálási lehetőségeit.

Az ő megsegítésükre az OMIKE külön sajtócsoportot hozott létre, amely előadásokkal és irodalmi rendezvényekkel igyekezett lehetőséget teremteni a pályájukról kiszorított szerzőknek.

A kezdeményezések közé tartozott az Eleven Újság is, egy rendhagyó, élőszóban előadott folyóirat, amelynek szerzői és közreműködői a közönség előtt mutathatták be írásaikat.

A Művészakció történetének ez a része különösen jól mutatja, hogy a szervezők mennyire sokféle módon próbáltak segíteni. A színpad mellett az irodalom és az újságírás számára is igyekeztek új lehetőségeket teremteni.

Az utolsó főpróba

A Művészakció működésének utolsó hónapjaiban a körülmények egyre nehezebbé váltak. A munkaszolgálatos behívások miatt fogyatkozott a társulat, és a közönség soraiban is egyre több üres hely maradt.

Hegedűs D. Géza a 2013-as kiállításmegnyitón felidézte egykori mestere, Horvai István rendező visszaemlékezését a Goldmark terem utolsó napjáról.

1944. március 19-én délelőtt éppen Molière Képzelt beteg című darabjának főpróbáját tartották. Horvai István rendezésében készültek az új bemutatóra, amikor fegyveres német katonák jelentek meg a teremben, félbeszakították a próbát, és kizavarták a művészeket.

Magyarország német megszállásának napján ezzel véget ért az OMIKE Művészakció színházának működése.

Az ezt követő hetekben a zsidó szervezetek és egyesületek működését is betiltották. Az egykori fellépők közül sokan a holokauszt áldozatai lettek, mások menekülni vagy bujkálni kényszerültek.

Több száz művész története – Harsányi László kutatásaiban

Az OMIKE Művészakció történetének feldolgozásában és megismertetésében fontos szerepet vállal Harsányi László társadalomkutató, akinek Zsidó művészek a viharban című cikksorozata évek óta olvasható a honlapunkon.

A sorozat az egykori fellépők, alkotók és szervezők életútját mutatja be. Harsányi a korabeli dokumentumok, visszaemlékezések és sajtóanyagok segítségével nemcsak az ismert személyiségek pályáját idézi fel, hanem olyan művészekét is, akiknek neve az évtizedek során szinte teljesen feledésbe merült.

A kutatásokból egy sokszínű kulturális közösség képe rajzolódik ki. Színészek, operaénekesek, zenészek, írók, képzőművészek és a háttérben dolgozó szakemberek történetei elevenednek meg, akik a jogfosztás éveiben is igyekeztek folytatni munkájukat.

Harsányi kutatásai szerint a Művészakció működése során mintegy 550 művész jutott fellépési vagy bemutatkozási lehetőséghez.

A sorozat 151. részében Bálint Lajos életútját dolgozta fel, részletesen bemutatva a Művészakció megszervezésének körülményeit. Egy másik írásában az OMIKE sajtócsoportjának tevékenységét és rendezvényeit is felidézi.

A Mazsihisz podcastjában Singer Dáviddal folytatott beszélgetésében pedig arról is szó esett, hogyan vált a Művészakció a magyar zsidó kultúrtörténet egyik meghatározó fejezetévé.

Az OMIKE öröksége ma is él

Szabolcsi Lajos, Bálint Lajos, Ribáry Géza és a Művészakció létrehozásában részt vevő számos szervező munkája nélkül aligha valósulhatott volna meg az a kulturális vállalkozás, amely 1939 novemberében megnyitotta kapuit.

Az OMIKE szellemi öröksége azonban nemcsak az archív dokumentumokban és visszaemlékezésekben él tovább.

Fischer Iván karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar alapítója kezdeményezésére 2022-ben újjáéledt az OMIKE, amelynek kulturális rendezvényei a Rumbach zsinagógában kaptak otthont. A Budapesti Fesztiválzenekar művészeinek közreműködésével azóta rendszeresen megrendezett OMIKE-esteken a klasszikus és kortárs zene mellett az irodalom és a zsidó hagyományok is helyet kapnak. A koncertsorozat zsidó és nem zsidó közönséget egyaránt megszólít, továbbvive az egykori egyesület közművelődési törekvéseit.

Fischer Iván számára az OMIKE története személyes családi emlék is. Édesapja, Fischer Sándor karmester és zenepedagógus a zsidótörvények idején maga is az OMIKE Művészakció keretei között dolgozhatott. A karmester egy korábbi interjúban beszélt arról, milyen fontos számára ennek a hagyománynak az újjáélesztése.

A történet így több nemzedéket köt össze: azokat a művészeket, akiknek 1939-ben a Goldmark terem adott lehetőséget a folytatásra, és azokat, akik ma a Rumbach zsinagógában lépnek fel, az OMIKE hagyományát továbbvive.

Az egykori Művészakció helyszíne, a Goldmark terem ma is pezsgő kulturális életnek ad otthont: koncertek, színházi előadások, irodalmi estek és közösségi programok várják rendszeresen a közönséget.

Címlapfotó: Az OMIKE Művészakció társulata a Goldmark terem színpadán. Archív felvétel.

---