Fullajtár Andrea a Gólemben: A Tíz hónap Babilon-ügy

2024. December 22. / 13:03


Fullajtár Andrea a Gólemben: A Tíz hónap Babilon-ügy

Az alig 30 évesen Auschwitzba deportált Galló Olga lágernaplója egyszerre dokumentuma a pokol különböző bugyraiban való létnek és egy fiatal nő túlélésének. A Gólem Színház legújabb produkciójának szövegkönyve Galló Olga: Tíz hónap Babilon című kéziratának és a szerző levelezésének felhasználásával készült. A darab szereplője Fullajtár Andrea, rendezője Borgula András, a Gólem Színház alapítója és vezetője.

– A héten megtartottuk legújabb bemutatónk olvasópróbáját! – adta hírül a Facebookon a Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központ. A január 27-én, az ENSZ holokauszt emléknapján színpadra kerülő produkciót így vezetik föl: 

Ismerik Galló Olgát? Nem? Elhihetik, nem ő tehet róla. Ha rajta múlik, a felfelé ívelő írói pályáját folytatta volna – ehelyett alig 30 évesen Auschwitzban találta magát, és ezzel egyebek mellett elveszítette szépírói képességét is. 

Ott és az azt követő táborokban azonban szenvedélyesen, mániákusan kapaszkodott a deportálás előtti életébe, mindenekelőtt az írásba, amikor csak tehette. 

Lágernaplója egyszerre dokumentuma a pokol különböző bugyraiban való létnek és egy fiatal nő túlélésének. Az életét szerencsére nem tudták elvenni – a hivatását azonban igen. A háború után több mint húsz évig kezébe se tudta venni annak a tíz hónapnak a naplóját. Akkor azonban, a Kádár-korszak kellős közepén, elhatározta: ki fogja adni. Ezzel pedig elkezdődött életének második nagy küzdelme. A könyvért. Az írói pályája visszaszerzéséért. A holokauszt és a háború áldozatainak emlékéért. Az igazságért.

Ismerjék meg Galló Olgát és az ő hosszú XX. századát 1944-től 1979-ig – vagy tovább.

470804260_1147488580715236_1841737700730587492_n.jpgFullajtár AndreaA Tíz hónap Babilon-ügy

Játssza: Fullajtár Andrea
Dramaturg: Solt Róbert
Díszlet- és jelmeztervező: Simon Ferenc István
Rendezőasszisztens: Kóti Eszter
Produkciós vezető: Tóth Péter
Rendező: Borgula András

Az előadás a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület produkciója Az Élet Menete Alapítvány együttműködésében a Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központban a MAZSÖK támogatásával.

Forrás: Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központ

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Rejtély, hogy mi okozta Áron fiainak halálát
Zsidó világ
„ …ez lesz a leprás törvénye…!”