A parlament 127 igennel, 35 nem szavazat és 21 tartózkodás mellett elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében az Országgyűlés a Sorsok Háza épületegyüttesnek az MTK Budapest részére történő, ingyenes átadásával támogatja a holokauszt 80. évfordulójára való, méltó megemlékezést.
Az épületegyüttes a Brüll Alfréd Ház – Magyar Zsidó Örökség Parkja beruházás megvalósítása céljából ingyenesen az MTK tulajdonába kerül a sporttal, közművelődéssel, közneveléssel kapcsolatos közfeladatok hatékonyabb ellátása, valamint az aktív kikapcsolódás lehetőségeit ötvöző közösségi tér megteremtésének és működtetésének elősegítése érdekében.
Az MTK a helyszín történelmi és emlékezetpolitikai jelentőségét szem előtt tartva kíván emléket állítani a vészkorszak eseményeinek és áldozatainak.
(MTI)
Borítókép: Az Országház hivatalos Facebook-oldala
