Az izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy jóváhagyta az IDF Gázaváros elfoglalására vonatkozó terveit. Benjámin Netanjahu újraindítaná a túszokról szóló tárgyalásokat, de kizárólag az összes túsz szabadon engedéséről tárgyalna, és Izrael feltételei szerint vetne véget a háborúnak – írja a Euronews magyar kiadása.
Miközben az izraeli hadsereg már Gázaváros határán készül a Hamász utolsó hadállásainak megsemmisítésére, a terrorszervezet pedig jelezte, hogy hajlandó 10 élő és 18 halott túsz átadásáról tárgyalni, az izraeli miniszterelnök kijelentette: csak az összes fogva tartott izraeli civil átadásáról hajlandó tárgyalni.
„Döntő szakaszhoz értünk" – mondta Benjamin Netanjahu a gázai katonáknál tett látogatása során. „Ma érkeztem a Gázai Hadosztályhoz, hogy jóváhagyjam az IDF által nekem és a védelmi miniszternek bemutatott terveket Gáza városának elfoglalására és a Hamász legyőzésére."
Netanjahu utasítást adott a tárgyalások azonnali megkezdésére az összes túsz szabadon bocsátása és a gázai háború Izrael feltételei szerinti befejezése érdekében. Jelenleg egyetlen izraeli delegáció sem indul Dohába vagy Katarba – tette hozzá. Netanjahu elmondta: hogy nagyra értékeli a tartalékosok és a reguláris erők mozgósítását.
Forrás: Euronews. Borítókép: Benjámin Netanjahu / Facebook
