Négy anticionista muszlim, akik Izrael elkötelezett támogatói lettek - 4. rész

2025. Április 09. / 13:32


Négy anticionista muszlim, akik Izrael elkötelezett támogatói lettek - 4. rész

Nem titok, hogy a muszlim világban erős, virulens zsidógyűlölet uralkodik, antiszemita összeesküvés-elméletek és anticionista politikai irányzatok forronganak. A cikksorozatunkban bemutatott muszlimok azonban megváltoztatták véleményüket: a zsidó emberekkel való találkozás és egy út Izraelbe lerombolta azt a narratívát, amellyel születésük óta traktálták őket. A sorozat korábbi részét itt  olvashatják.

Mosab Hassan Yousef - „A Hamász fia”

Mosab Hassan Youssefet „a Hamász fiaként” is ismerik, mivel apja, Hassan Youssef sejk a Hamász terrorszervezet egyik alapítója volt. Mosab 1978-ban született Ramallahban, és még gyerek volt, amikor kitört az első intifáda (a 80-as évek végén). A ciszjordániai izraeli uralom elleni felkelés által inspirálva Mosab, sok palesztin barátjához hasonlóan, arról álmodott, hogy harcos lesz.

Ideológiája alapvetően ellenezte a cionizmust és Izrael állam létezését. Sok éven keresztül ült izraeli börtönökben, mert köveket dobált és más erőszakos tevékenységet folytatott izraeli katonák és zsidó telepesek ellen. Mivel ő volt a legidősebb testvér, a közössége úgy tekintett rá, mint apja birodalmának örökösére.

Four-Anti-Zionist-Muslims_htm_6139f2b3.jpg

A 90-es évek közepén a Megiddo börtönben a hamászos elítéltek elkezdték kiszűrni maguk közül azokat, akikről azt gyanították, hogy Izraellel kollaborálnak. Az őrök háta mögött a hamászos foglyok elfogták a feltételezett kollaboránsokat (rabtársaikat), és a szó szoros értelmében halálra kínozták őket körmük alá szúrt tűkkel, valamint égő műanyaggal elszenesítették a testüket.

Ebben az időszakban több száz foglyot öltek meg ilyen módon saját testvéreik, akiknek többségének semmi köze nem volt az izraeli hírszerzéshez. Sikolyaikat, fájdalmukat és kínjaikat hallva Mosab megkérdőjelezte, hogy melyik oldal az igazi ellensége, a Hamász gengszterei, akik brutális kegyetlenséget alkalmaztak saját embereikkel szemben, vagy az izraeli hatóságok, akik letartóztatták őket. A válasz világossá vált számára, és még a börtönben beszervezte őt a Shin Bet titkos ügynöknek. Szabadulása után a következő évtizedet Izrael kémjeként töltötte a Hamász vezetésének legfelsőbb szintjén.

Az 1997 és 2007 közötti kémtevékenységének (elsősorban Ramallah térségében) köszönhetően több tucat izraeli civilek ellen tervezett támadást sikerült megakadályozni, ami több száz ember életét mentette meg. Pontosan a második intifáda éveiben (2000-2005), amikor palesztin öngyilkos merénylők rendszeresen izraeli civilek sokaságát ölték meg és sebesítették meg éttermekben, éjszakai klubokban, esküvői termekben és tömegközlekedési eszközökön, Mosab hírszerzési tevékenysége egyre értékesebbé vált.

A Hamász felső vezetésével való szoros kapcsolata miatt Mosab Hassan Yousef a legmegbízhatóbb információforrásnak számított a Shin Bét és más izraeli biztonsági szolgálatok számára. Míg fiatalon az életek kioltása lebegett a szeme előtt, később kizárólag az életek megmentésére összpontosított. Legnagyobb eredményei közé tartozott olyan magas rangú terrorista vezetők letartóztatása, mint Ibrahim Hamid és Marwan Barghouti, valamint fontos szerepet játszott a Shimon Peres elleni merénylet megakadályozásában is.

Mosab kémkedési évei alatt személyes kapcsolatokat alakított ki izraeliekkel mind a biztonsági apparátusban, mind a közvéleményben. A terrorelhárításban való részvétele azt is eredményezte, hogy kiábrándult az iszlámból, és végül felvette a kereszténységet. 2007-ben az Egyesült Államokba emigrált, és San Diegóban telepedett le, ahol elkezdett könyvet írni a tapasztalatairól. 2010 márciusában jelent meg A Hamász fia című könyve.

Mivel nyilvánosan bevallotta, hogy korábban a Hamásznak dolgozott, az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma vizsgálat alá vonta, és kitoloncolással fenyegette meg, mivel anyagi támogatást nyújtott egy, az Egyesült Államokban terrorszervezetként nyilvántartott szervezetnek. Ám a Shin Bet egykori parancsnoka, Gonen ben Yitzchak az Egyesült Államokba repült, hogy tanúskodjon az érdekében a bevándorlási meghallgatásán, ennek köszönhetően politikai menedékjogot kapott.

2010 óta Mosab számos nyilvános szereplésen vett részt, többek között könyvturnékon, médiainterjúkban és politikai/biztonsági konferenciákon tartott előadásokon. Ismert közéleti személyiséggé és meghívott előadóvá vált Izrael-párti körökben és az amerikai evangéliumi keresztény közösségben. Az Izrael elleni október 7-i támadás óta Mosab az Izrael-párti aktivizmus globális szimbólumává vált, számos hírcsatornán és közösségi médiaplatformon védte Izrael álláspontját és narratíváját.

A cikksorozatunkban bemutatott négy személy olyan utat járt be, amelyben képesek voltak ledönteni a Közel-Keleten és világszerte uralkodó hagyományos társadalmi korlátokat. Bár ma az internet és a közösségi média az antiszemitizmus, a zsidókkal és Izraellel kapcsolatos dezinformáció kivetítésének platformja, ugyanakkor valódi tudásforrás is lehet azok számára, akik kutatják és keresik az igazságot. A zsidó emberekkel való találkozás, az Izraelbe tett látogatások és az izraeli társadalom sokszínűségének megtapasztalása révén az előítéletek és az ellenséges attitűdök természetesen elhalványulnak.

Az október 7-i események és az azt követő zsidóellenes ellenségeskedés hulláma után soha nem volt jobb alkalom arra, hogy áttörjük a korlátokat, új perspektívákat ismerjünk meg, és embertársként tekintsünk egymásra. Ezek a történetek erőteljes emlékeztetőül szolgálnak arra, hogy a változás lehetséges - még a hosszú ideje tartó konfliktusok idején is -, és hogy a párbeszéd és a megértés egy békésebb jövő alapja lehet.

Az aish.com cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek