Hazugságok és Izrael démonizálása: Tanultunk-e a múltból?

80 éve szabadult fel Auschwitz, amit gyűlöletre építettek, és amelynek hazugságai ma is kísértenek Izraelben és a világban. A nácik hazugságokkal vették rá Európa zsidóit, hogy felszálljanak a vonatokra – külföldi munkalehetőséggel kecsegtetve –, és "zuhanyzókról" szóló hazugságokkal fogadták őket, amikor megérkeztek. Az alábbiakban Eli Wiesel fia, Shlomo Elisha Wiesel gondolatainak fordítását olvashatják.

Ott voltak azok a hazugságok is, amelyeket a világ mondott magának, miközben ezek a rémtettek zajlottak. Hogy mindent megtettek, amit tudtak – miközben nem bombázták Auschwitz vasúti sínjeit; miközben a St. Louis nevű hajót, amely zsidó menekülőkkel volt tele, visszafordították Floridából Európába; miközben Nagy-Britannia befagyasztotta az európai zsidók bevándorlását a brit mandátum alatt álló Palesztinába, megakadályozva ezzel százezrek menekülését, akiket meg lehetett volna menteni.

És végül ott voltak azok a hazugságok, amelyeket az azt követő évtizedekben mondtak, mert azok kényelmesek voltak. Ronald Reagan amerikai elnök 1985-ben így beszélt a bitburgi temetőben nyugvó Wehrmacht katonákról: „Ők is áldozatok voltak, éppúgy, mint a koncentrációs táborok áldozatai.” Ezt a hazugságot már nem lehetett megállítani, de apám, Elie Wiesel, eltökélte, hogy megpróbálja. Reagannel folytatott televíziós beszélgetése világszerte a címlapokra került.

– Itt nem politikáról van szó” – mondta apám Reagan elnöknek –, hanem jóról és gonoszról. És ezt soha nem szabad összekevernünk, mert láttam az SS-t dolgozni, és láttam az áldozataikat.

Apám nem járt sikerrel. Reagan végül mégis tiszteletét tette Bitburgban, a határvonal azonban, bűnelkövetők és áldozataik között továbbra is elmosódott maradt.

Ma a 35 év alattiak csupán 40%-a ismeri el a holokauszt történelmi valóságát. A Közel-Keleten ez az arány még rosszabb: Izrael szomszédainak mindössze 16%-a fogadja el a tényeket.

Sokan az új generációból a mai Hamasz harcosait is áldozatoknak tekintik, akik az alulmardtak hősei.

De a probléma nem pusztán tudatlanság. A fiatalabb generációban sokan, Reagan erkölcsi zavarodottságát újraélve, a Hamasz terroristáit éppúgy áldozatoknak tartják, mint azokat az izraelieket, akiket 2023. október 7-én elraboltak. Számukra a Hamasz az elnyomott hős.

Apám az közönnyel szembeni kiállásra buzdított. Amit ma tapasztalunk, az más. Senki sem közömbös – mindenkinek van véleménye az Izrael és a Hamasz közötti háborúról. Vajon tömeges hiszékenységről van szó? Félrecsúszott jó szándékról? Bizonyára sok középkori keresztény is azt hitte, hogy a zsidók valóban megmérgezték a kutakat, hiszen „látták” a vérvád bizonyítékaként bemutatott halott gyermeket.

Nehéz szembenézni a gonosszal. Látni, ahogy a gázai dzsihádisták fegyverrel a levegőbe lőnek, miközben 90 palesztin foglyot cserélnek ki három izraeli nőre.

Izrael egyik következőként szabadon engedni tervezett foglya Abu Warda, aki 1996-ban Jeruzsálemben buszrobbantásokkal 45 civilt ölt meg. Vajon ugyanabba az erkölcsi kategóriába tartozik, mint ezek a nők?

Könnyebb elhinni, hogy ez a militáns csőcselék egy saját államot akar, mintsem igazán meghallani, amit mondanak: küldetésük – ahogy a Hamasz alapokmánya is kimondja – Izrael eltörlése. A tűzszünet óta a Hamasz ismét uralma alá vonta Gáza utcáit – és láthatjuk, ahogy tovább pusztítják saját népüket.

Apám a bitburgi beszédében Abe Rosenthalt idézte, a The New York Times legendás főszerkesztőjét, aki Lengyelországba látogatott, majd 1990-ben írt egy cikket: „Ne bocsássatok meg nekik, mert tudták, mit tesznek” címmel.

A keresztény indíttatású vágy, hogy megbocsássunk és továbblépjünk, erőteljesen jelen van az amerikai pszichében, különösen akkor, ha a megbocsátás más nép ellen elkövetett terrorcselekményekre vonatkozik. De Amerikának nem szabad megbocsátania a Hamasznak. Szembe kell szállnunk a gonosszal, amikor és ahol azt látjuk. Nincs vesztegetni való időnk.

Ahhoz, hogy megkülönböztessük a jót a gonosztól, először az igazságot kell választanunk a hazugságok helyett.

Nagyapám, Shlomo Wiesel, egy héttel Auschwitz felszabadítása után halt meg Buchenwaldban. Dédapám, Eliezer, az I. világháborúban halt meg mint katona, akit a német császári hadseregbe soroztak be.

És most azt látom, hogy apám Reagan elleni kiállását éppen azok sajátítják ki, akik gyűlölik Izraelt, és azt hirdetik, hogy az közöny elleni harc azt jelenti, hogy vakon támogatjuk egy demokratikus állam eltörlését.

Félelmetes szembenézni egy tömeggel – főleg, ha a sajátjaink is benne vannak: barátaink, kollégáink, sőt gyermekeink, akik erkölcsi zavarodottságban sodródnak az egyetemi kampuszokon. De Auschwitz felszabadításának évfordulóján fel kell tennünk magunknak a kérdést:

Folytatjuk-e a palesztin civilek Hamaszt támogató ünneplésének és részvételének mentegetését, ahogyan egykor egy egész generáció igyekezett magyarázatot találni az SS-re, a Wehrmachtra és a civil tömegekre, akik hatalmon tartották őket?

Folytatjuk-e az elkövető és az áldozat, a terror és az igazságos háború összemosását, figyelmen kívül hagyva a különbséget az emberi pajzsok mögé bújt Hamasz és az Izraeli Védelmi Erők között, akik minden hadseregnél többet tesznek a civil áldozatok elkerüléséért, miközben azoknak az alagutaknak a bombázását végzik, amelyeket a következő holokauszt előkészítésére építettek?

Továbbra is erkölcsi hitelességgel ruházzuk fel azokat a hangokat, akik szerint Izrael apró államának bűne az, hogy nem hajlandó meghalni?

Ahhoz, hogy megkülönböztessük a jót a gonosztól, először is választanunk kell az igazság és a hazugság között.

Negyven évvel ezelőtt Ronald Reagan nem tanulta meg ezt a leckét. Nyolcvan évvel Auschwitz felszabadítása után mi vajon megtanultuk?

Az aish.com cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
Címlapkép: USA Today