Nagy sikerrel zajlanak a 9. Kolozsvári Zsidó Napok rendezvényei

2024. November 04. / 09:45


Nagy sikerrel zajlanak a 9. Kolozsvári Zsidó Napok rendezvényei

– A zsidóság története és tragédiája a mi történetünk és a mi tragédiánk. A holokauszt az egyetemes történelem mélypontja volt. Nekünk, magyaroknak hatványozottan is az, hiszen az emberi aljasság elkövetői közül sokan magyarok voltak, csakúgy, mint az áldozatok – mondta Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja a 9. Kolozsvári Zsidó Napok megnyitóján.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), a Kolozsvári Zsidó Hitközség, a Kolozsvári Társaság szervezésében immár kilencedik alkalommal kerül sor a Kolozsvári Zsidó Napokra, amelynek megnyitójára szombat este került sor a Ferenc József/Horea úti zsinagógában – olvasható a Szabadság.ro erdélyi magyar nyelvű portál tudósításában

Először Dorel-Emil Ornescu mérnök, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke és Oláh Emese, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere köszöntötte a jelenlevőket, majd Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja kapott szót:

„A zsidóság története és tragédiája a mi történetünk és a mi tragédiánk. A holokauszt az egyetemes történelem mélypontja volt. Nekünk, magyaroknak hatványozottan is az, hiszen az emberi aljasság elkövetői közül sokan magyarok voltak, csakúgy, mint az áldozatok. Azonban a magyar és a kolozsvári zsidóságnak nem csak múltja, hanem jelene és jövője is van” mondta a főkonzul. 

A nyitórendezvény Nógrádi Gergely főkántor és zenészbarátai koncertjével zárult, vasárnap 17 órától Klezmervarázslat dzsesszhangulatban címmel a Nigun zenekar adott koncertet. 

Szöveg és kép: Szabadság.ro

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
„Ha majd támad közötted próféta vagy álomlátó"
Zsidó világ
„Íme, én adom neki békeszövetségemet”