Maz’l tov Maestro! Világpolgár és a hagyomány őrzője – Fischer Iván 75 éves

Ma tölti be hetvenötödik életévét Fischer Iván Kossuth-díjas karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar alapító zeneigazgatója, Budapest díszpolgára, a brit Királyi Zeneakadémia tiszteletbeli tagja.

A világ egyik legkeresettebb dirigense Budapesten született, zenei tanulmányait zongorán és hegedűn kezdte, majd cselló- és zeneszerzés szakon folytatta. Diplomáját a bécsi Zeneakadémián, Hans Swarowsky híres karmesterosztályában szerezte, majd két évig Nikolaus Harnoncourt asszisztenseként dolgozott.

Fischer Iván a Dohány utcai zsinagógában / Fotó: Purger Tamás

Nemzetközi karrierje a Rupert Foundation 1976-os londoni karmesterversenyének megnyerésével indult el, majd az 1980-as években tért vissza Magyarországra, ahol Kocsis Zoltánnal közösen megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart. Az elmúlt évtizedekben az ország egyik legsikeresebb zenei „márkáját” építette fel: a BFZ és Fischer Iván világhírű partneri kapcsolata a kortárs komolyzene igazi sikertörténete. 

Munkásságát a folyamatos innováció és a társadalmi felelősségvállalás jellemzi: számos új koncertformát honosított meg a babakoncertektől és a rendhagyó éjszakai Midnight Music sorozattól kezdve a 2005-ben elindított Budapesti Mahler Ünnepig. Ebbe a misszióba illeszkedik az OMIKE-estek újraélesztése, amely a magyar zsidó kulturális örökség egyik legnemesebb hagyományát viszi tovább.

Vendégkarmesterként a világ legnevesebb együtteseivel dolgozik a Berlini Filharmonikusoktól a Royal Concertgebouw Orchestráig, utóbbi tiszteletbeli vendégkarmesteri címet, a berlini Konzerthausorchester pedig laureátus elismerést adományozott neki. Neve nemzetközi szinten rendezőként is sikeres operaprodukciókhoz fűződik – legyen szó Párizsról vagy Glyndebourne-ről –, zeneszerzőként pedig nemcsak kamaraoperát komponált, de új befejezést írt Monteverdi Orfeójához is. Lemezeit Gramophone-díjjal és több Grammy-jelöléssel is jutalmazták; Fischer Iván emellett alapítója a Magyar Mahler Társaságnak és patrónusa a Brit Kodály Akadémiának is.

Munkásságában mély nyomot hagyott a kelet-európai zsidó kultúra – nemcsak művészi inspirációként, hanem családtörténetként és identitásként is. Erről évekkel ezelőtt így vallott:

„A dédapám még jiddisül beszélt, vegyesboltja volt Alsó-Kubinban. Nagyapám Bécsbe költözött, nem tartotta már a vallási előírásokat, vasúti mérnök lett, és nagyanyámmal mindig németül beszéltek. Apám és testvérei már magyarul nevelkedtek, bár szépen megtanultak németül is. Jiddisül viszont már egy szót se beszéltek. A jiddis a szegényebb, vidéki zsidóság nyelve maradt. Szegedi nagynéném, Eszti néni néha feljött Pestre, ő tartotta a vallást, a kóser konyhát és tudott jiddisül. Eszti néni a híres szegedi rabbi és botanikus tudós Lőw Immanuel lánya volt, az egyetlen vallásos nagynéni. Sokat csóválta a fejét, hogy mi mennyire elfajzottunk.”

Ez a gyökerekhez való kötődés a mindennapi zenei gyakorlatban is megjelenik: számos jiddis verset zenésített meg. Évtizedeken át foglalkoztatta az 1883-as tiszaeszlári vérvád története is, melyből Krúdy Gyula regénye nyomán A Vörös Tehén címmel írt operát. A mű nem csupán a perről szól, hanem arról a lélektani rejtélyről, miként állították maguk mellé a vádlók a gyermek Scharf Móricot.

A zsidó kulturális terekhez való kötődése a magyar koncertéletben is kézzelfogható: a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével a Budapest 150 jubileumi programsorozat részeként adott ünnepi hangversenyt a Dohány utcai zsinagógában. A hagyomány folytonosságát jelzi az is, hogy az OMIKE-estek évek óta a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában kapnak otthont, ahol rangos zenei programok várják a közönséget.

Boldog születésnapot kívánunk Fischer Ivánnak, kívánjuk, hogy még sokáig maradjon körünkben, és még sokszor részesítsen bennünket abban a titokzatos csodában, amit úgy hívnak: katartikus művészet.