Mit tanulhatunk Ábrahámtól a vendégszeretetről?

Miután Ábrahám ősapánk teljesítette a körülmetélés micváját, Isten meglátogatta őt. Amikor Ábrahám meglátott három férfit közeledni az úton, eléjük sietett, hogy meghívja őket vendégségbe. A kommentátorok felteszik a kérdést: hogyan hagyhatta ott Ábrahám Isten szent jelenlétét, hogy bálványimádó idegenekkel törődjön?

Ez látszólag ellentmondásos – hiszen a micvák célja éppen az, hogy kapcsolatot teremtsünk az Örökkévalóval, Ábrahámnak pedig úgy tűnik, mindez sikerült – írja a Ben Melech című rabbinikus Tóra-kommentár.

Ám a végső cél, csak az eljövendő világban (olam haba) valósul meg. Ebben a világban a micvák teljesítése által kapcsolódunk Istenhez, ezáltal „fogadjuk” jelenlétét. Rabbi Goldstein szerint, ha ezt megértjük, minden micvát lehetőségként fogunk látni – hiszen a túlvilágon már nem lesz módunk micvákat tenni. Rabbi Wolbe hozzáteszi: az utcák tele vannak micvák lehetőségével, csak meg kell nyitnunk a szemünket, hogy észrevegyük őket. A „micva-gondolkodásmód” kialakulása a sok „kis” micva gyakorlásával kezdődik.

Az Ohel Moshe (az Ozręczeri Rebbe könyve) szerint Ábrahám nem Isten jóindulatából, hanem saját cselekedetei által akarta „kiérdemelni” az isteni jelenlétet. Ezért, amikor elhagyta a Sehiná (Isten dicsősége) jelenlétét, hogy micvát tegyen, az nem számított tiszteletlenségnek. A „micva” szó a „cavta” – kapcsolat – gyökből származik: minden micva körülvesz minket Isten jelenlétének aurájával. De honnan tudhatta Ábrahám ezt, mielőtt még a Tóra és a Bölcsek tanításai megszülettek volna?

Rabbi M. Miller magyarázata szerint Ábrahám tudta, hogy küldetése terjeszteni a hitet és az Istenhez való közelséget az emberek között. Ám most, a körülmetélés után, nemcsak lelkileg és szellemileg, hanem fizikailag is különbözött mindenkitől. Attól tartott, hogy emiatt eltávolodnak tőle az emberek. Ezért küldött neki Isten három idegent, hogy felvidítsa, és megmutassa: továbbra is képes másokat megszólítani és Isten felé közelíteni.

Amikor Ábrahám ülve fogadta Istent, Isten – úgymond – állva maradt mellette. Ezzel azt tanította neki, hogy bár az Örökkévaló jelen van minden zsidó bíróságon, a bírák ülnek, mert figyelmüket az igaz ítéletre kell összpontosítaniuk, nem pedig a félelmetes isteni jelenlétre. Isten jelenléte nem arra való, hogy elvonja a figyelmünket a micvák megfelelő teljesítéséről. Így Ábrahám megértette, hogy nem követ el tiszteletlenséget, ha Isten micvájának teljesítésére indul.

Rabbi Scheinerman Rav Schachot idézi: mivel minden ember Isten képmására teremtetett, nem sértjük meg Istent, ha mások felé jóságot tanúsítunk – éppen ellenkezőleg, tiszteletet adunk az isteni képmásnak, és Isten szeretetét utánozva Neki adózunk tisztelettel. Rabbi Beyfus hozzáteszi: az isteni utánzás folyamatos kötelességünk. Amikor jót cselekszünk, nem „félretesszük” Istent, hanem Hozzá kapcsolódunk. Ahogyan a világ Isten jósága által lett teremtve, úgy nekünk is e jósággal kell fenntartanunk.

Amikor heszedet (szeretetteljes cselekedetet) teszünk, az isteni képmást valósítjuk meg önmagunkban. Ábrahám tehát, amikor vendégeit fogadta, valójában még mélyebb kapcsolatba került Istennel.

Az Einei Jiszráél (klasszikus rabbinikus mű) szerint Isten éppen egy heszed-cselekedet által jelent meg Ábrahám előtt, hogy megtanítsa: Isten jelenlétét a világba az emberi jóságon keresztül hozzuk el. Valahányszor Ábrahám vendégül látott valakit, az Örökkévaló tudatát hozta közelebb hozzájuk, és mindig hangsúlyozta: amit ad, nem az övé, hanem Isten ajándéka.

A Tosher Rebbe szerint Ábrahám a körülmetélése után az isteni szentség emberi „edénye” lett. Ezért Isten eleinte távol tartotta tőle a tisztátalan embereket. Ábrahám azonban elszomorodott – hiszen aki másokat közelebb hozhat a Teremtőhöz, az növeli Isten jelenlétét a világban. Ezért megengedett (sőt, kötelesség), hogy az ember időt vegyen el saját lelki élményeiből, ha ezzel másokat vezet Istenhez. A Ner Uziel tanítása szerint Ábrahám körülmetélése után még intenzívebben érezte Isten közelségét, szinte fürdött jelenlétének örömében. De amikor megjelent a három idegen, tudta, hogy a helyes dolog az, ha meghívja őket. 

Az ember másokhoz való viszonya nem különül el Istennel való kapcsolatától – az annak szerves része.

Ábrahám emelkedett lelki érzékenysége miatt csak azt látta meg, ami lelki fejlődése szempontjából fontos volt. Ha tehát észrevette a közeledő embereket, az azt jelentette, hogy Isten akarta, hogy vendégül lássa őket.

Az Oshover Rebbe azt írja: Ábrahám az isteni találkozás során rendkívül magas szellemi állapotban volt, és attól tartott, hogy ez gőgöt szülhet benne. A vendégek gondozása – a mindennapi, hétköznapi szolgálat – emlékeztette arra, hogy ő maga is csupán vendég az Örökkévaló házában, aki Isten jóságából él ebben a világban. Ugyanígy: mi is mindannyian Isten vendégei vagyunk, és ha szeretnénk érezni Gazdánk gondoskodását, a legjobb út az, ha utánozzuk jóságát – és szeretetet, segítséget adunk mindenkinek, aki az Ő képmására teremtetett.

Mrs. Shira Smiles tanítása alapján (Naaleh.com)
Összefoglaló: Channie Koplowitz-Stein - Fordította: Zucker-Kertész Lilla