Káosz és rend: Ádár hónapjának jelentése

Purim megtanít bennünket arra, hogy értékeljük a világ csodálatos szépségét a sok káosz és borzalom közepette.

Mindenki tudja, hogy a zsidó év Tisrivel, Ros Hásánával kezdődik. De meglepetés! – valójában kétféleképpen is kiszámítható a hónapok sorrendje a naptárunkban. Az ismertebb változat az idősebb Hillel számításait követi a talmudi korszakban, és a hónapokat babiloni nevükön említi – Tisri, Hesván, stb. A másik módszer az, amelyet maga a Tóra használ. A Tóra szövege nem rendel neveket a hónapokhoz, hanem mint „első hónap”, „második hónap” hivatkozik rájuk. Az „első hónap” a Niszán, benne a peszáh, az Egyiptomból való szabadulásunk évfordulója. Más naptárban a Niszán a hetedik hónap lenne! Úgy tűnik a zsidóknak megvan a képességük rá, hogy megbonyolítsák a dolgokat. Valójában azonban valami lenyűgöző derül ki abból a kétféle időszámítási módból, ahogy az időt számoljuk:

Tisri elképezi az emberiség teremtését. Számunkra, halandó lények számára az emberi történelem központi eseménye, így érthetően Tisri az első hónap. Az Örökkévaló azonban más szemszögből látja a dolgokat. Ahogyan a Tóra is kifejezi, a zsidó nemzet létrejöttét tekinti a történelem kezdetének, így válik Niszán az első hónappá.

A Tóra szempontjából Ádár a héber naptár utolsó hónapja. Adárt gyakran a „sötétség hónapjaként” írják le, mert Hámán idején közelebb kerültünk a teljes megsemmisülés elszenvedéséhez, mint valaha. A Niszán fénye, a felszabadulás fénye kialudhatott volna, ha Hámán összeesküvése sikerrel jár. A purimi csoda révén azonban a sötétség fénnyé változott.

Ádár a szerencse zsidó hónapja. Valójában Purim az egész év legvidámabb időszaka. „Amikor elérkezik az Adár, fokozódik az örömünk” - mondják a bölcsek. Hogyan szerezte Ádár az öröm jól megérdemelt hírnevét?

Ádár asztrális jegye a Halak. A halak nagyon termékenyek, ezért az áldás és a termékenység jelének tekintik őket. Az áldás héber szava a bráhá, a bét, rés, káf gyökbetűkből. A zsidó számmisztikában (gematria) a bét betű értéke 2, a résé 200, a káf pedig 20. Ezek mindegyike a számegységük első többes száma. Ez azt mondja nekünk, hogy az „áldás” zsidó fogalma összefonódik a termékenységgel, amelyet az Ádár halai képviselnek.

Az első templom lerombolásakor a zsidókat Babilonba száműzték, amelyet később a Perzsa Birodalom uralt. Hámán, Perzsia gonosz miniszterelnöke sorsot vetett, és kijelölt egy napot, hogy megtisztítsa a birodalmat a zsidóktól. Hámán „szerencsenapja” Ádár 13-a volt. Megörült ennek, mert Ádár 7-e volt Mózes halálának napja. Mózes volt a zsidóság kvintesszenciája; a fej, amely irányítja a nemzet „testét”, látást és iránymutatást ad neki. Hámán számára az Ádárra eső nap azt jelentette, hogy terve, hogy elpusztítson mindent, amit Mózes felépített, feltétlenül sikerülni fog.

Amit azonban Hámán nem tudott, az az volt, hogy ugyanez az Ádár 7. napja volt Mózes születésének napja is. Amiről Hámán azt feltételezte, hogy a zsidó nemzeti halál napja lesz, kiderült, hogy a nemzeti újjászületés napja.

Az ember azt várná, hogy a Megilla tele van Hámán legyőzésének csodájáról szóló leírásokkal, ám egészen mást találunk. Isten nevét az egész elbeszélésben egyszer sem említik. A Megilla egy nagy kettősség, ahol a Hős mindig a színpadon kívül van, de mégis az egész dráma legközpontibb alakja.

Természetesen nem mindenki, aki a Megillát olvassa, veszi észre Isten finom, mégis kényszerítő jelenlétét. Az általa megrendezett eseményeket a látszólagos véletlenek, a politikai machinációk, a természetes ok és okozat sok rétege fedi. Ami egy fontos kérdéshez vezet bennünket: Miért rejtette el és miért mutatta ki Isten egyszerre a jelenlétét? 

Megillát Eszter. Kép forrása: ou.org

Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolhassunk, először egy sokkal alapvetőbb kérdést kell feltennünk: Miért olyan bonyolult a világ, miért olyan tele látszólagos ellentmondásokkal? A világnak bonyolult rendje és félelmetes szépsége van, ugyanakkor annyi káosz és kimondhatatlan borzalom is van benne. Miért?

A válasz az, hogy a választás rajtunk múlik: képesek vagyunk-e mélyen a dolgok mögé nézni, és elismerni a valóság mindkét aspektusát. Kísértést jelenthet a felszínes leegyszerűsítésbe menekülni, figyelmen kívül hagyni a tökéletesség látszatának repedéseit, amelyet szeretünk látni, amikor a tükörbe nézünk. Természetesen ez is igényel némi erőfeszítést, például a hírek elkerülését, és hogy biztonságos menedéket teremtsünk magunknak kényelmes autóink és otthonaink falai között. Mindez azonban komoly tagadással jár.

Időnként Isten szélesre tárja a kapukat, hogy olyan üzenetet küldjön, amely erőt adhat, amikor minden reménytelennek tűnik.

A másik véglet az, amikor valaki mazochista élvezetet talál abban, hogy a világot sötéten fesse le. Az ezzel járó keserűségnek ára van, de az ilyen emberek úgy érzik, hogy cserébe valami értékeset kapnak: „a dolgokat úgy látják, ahogy vannak.” A probléma az, hogy ugyanúgy tagadják a valóságot, mint az első csoport.

A zsidó szemlélet szerint a káosz és a rend valójában együtt létezik, és mindkettőnek megvan a maga célja.

Az élet nehézségei arra valók, hogy szembenézzünk velük, miközben a szépségben és az örömben inspirációt találunk – feltéve, hogy nyitott szemmel járunk. Időnként Isten szélesre tárja a kapukat, hogy olyan üzenetet küldjön, amely erőt adhat, amikor minden reménytelennek tűnik. Az üzenet pedig ez: „Itt vagyok most, ahogyan mindig is itt voltam, és mindig itt leszek. Nemcsak akkor, amikor a tenger kettéválik, hanem akkor is, amikor te magad döntesz úgy, hogy meglátsz engem.”

Ez Purim alapvető üzenete. Arról szól, hogy ezt a döntést meghozzuk – a legjelentősebb és legörömtelibb döntést, amit valaha meghozhatunk.

Az aish.com cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla