Ki a felséges Isten
Rejtekében lakik,
A Mindenható árnyékában
De bizton nyughatik!
Azt mondom én az Úrnak:
– Oltalmam vagy nekem
S vagy erősségem!... Benne bízom –
Ő az én mindenem. (91. Zsoltár, Telekes Béla fordítása)
Mérhetetlenül sokat szenvedett
az elmúlt két évben.
Mindennapi telefon beszélgetéseink alatt a hangján
hallottam, lelkiállapotának változásait. Hol optimista hangot ütött meg, hol
tartózkodó volt. Panaszkodni soha nem hallottam. Még az utolsó hetekben is csendben, a fal
felé fordult és imádkozott. Mélységes hite, elszántsága, töretlen optimizmusa
mosolyt varázsolt sokat szenvedett arcára.
48 éves volt.
Szinte hihetetlen és
felfoghatatlan, hogy egy ilyen elkötelezett, formalitásában és tartalmában
mélységesen vallásos ember ilyen szenvedésekkel hagyja el ezt az árnyékvilágot.
Job könyvének főhőse szenvedhetett ennyit. Az utolsó napokban már a telefont se
vette fel, állítólag már nem volt ereje kézbe venni a készüléket.
Néhány éves lehetett, amikor
megismertem őt és családját. Nyíregyházán született. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a II.
világháború előtt a magyarországi ortodoxia fellegvára volt. Közösségük nagyobb
részét elpusztították a soában, egy piciny rész e szent gyülekezetek tagjaiból
megmaradt, akik alijáztak Izraelbe, vagy kivándoroltak az Egyesült Államokba.
A ’80-as években a budai
közösség rabbijaként a Davidovics család gyakran látogatott meg zsinagógánkban.
Bátyja, Gyuri különleges tehetség volt. Gyerekkorában már búvárolta a
Szentírást. Nem véletlen – hogy a szocializmus idején – egyetlen zsidó fiúként
eljuthatott Jeruzsálembe, részt vett a nemzetközi biblia vetélkedőn, a világ
legjelentősebb T’nach versenyén, az 1958 óta Izrael Függetlenségi Napján
megrendezett nemzetközi Biblia kvízen, s ott Kelet-Európaiként második lett.
Nagyon büszke voltam rá, amikor a Frankel Leó utcai zsinagógában bár micvává
avattam.
Az ő öccse, Joszi, hivatalos
nevén Davidovics László. Fiatalon, talán 14 évesen, szülei egy izraeli jesivába
küldték négy évre. Elmélyedt a judaizmus rejtelmeibe, beszívta a Szentföld
levegőjét, megtanulta a hűséget, megismerte az alázatot a Tan iránt és a zsidó
élet minden rejtelmét, titkát. Nagy adomány volt számára az istenhit, amely
erőt adott, amelyből biztatást nyert, amely oltalmat nyújtott. 18 évesen érkezett
vissza Magyarországra, s halála napjáig a magyarországi zsidó élet, s ezen
belül a Hegedűs Gyula utcai körzet zsinagógájának egyik meghatározó
személyisége volt. Öltözködésében, vallási felfogásában az ortodoxia áhítata lengte
át lelkét, de mégis egy neológ, vagy status quo ante közösségnek volt az egyik
ikonikus személyisége. Aki vigyázott a háláchá törvényeire, aki kávánával,
azaz áhítattal imádkozott elő, aki precizitással olvasta a Tóra szent igéjét,
értve és értelmezve a szavak mélységét.
A két fiú, Gyuri és Laci, héber
nevükön Jiszráél és Joszi nagybátyja, Egri Kálmán különleges egyéniség volt. 55
éves koráig a szekuláris zsidók életét élte, közel a nyugdíjazásához chozér
bitsuvá lett, azaz visszatért a családi házban látott hagyományokhoz, az
ősi gyökerekhez. Vele is a Frankel Leó utcai zsinagóga közösségében ismerkedtem
meg. Hatalmas talmudi tudását, a zsidó vallástudományban való jártasságát
különböző jesivákban szerezte meg fiatal korában. Gyönyörű ének hangja
volt. Ha megtisztelték, és odaállt az
előimádkozói pulpitushoz, csillogó bariton hangja a magasságok felé szállt.
Életének utolsó harmadát Kanadában töltötte. Az ottani egyik magyar nyelvű
periodikában, a Menora-Egyenlőségben, az Észak-Amerikai Magyar Zsidóság lapjában, a Kanadában megjelenő magyar nyelvű folyóirat
rendszeresen közölte írásait. Ezek a dvár torák hosszú és alapos kutatásokon
alapuló írásmagyarázatok voltak, melyekben a forrásokra való hivatkozás számára
alapvető követelmény volt. Cikkeit, elgondolkodtató írásait rabbi Akiva K.
Eichler néven jegyezte.
Joszi, Egri Kálmán unokaöccse,
felvételt nyert az Országos Rabbiképző Intézetbe, későbbi nevén az OR-ZSE-ra.
Tanulmányinak folytatása mellett szorgalmasan dolgozott, mint vallási felügyelő
a háláchá szakértője lett, vigyázott a kósersági törvények maradéktalan
betartására. A Hegedűs Gyula utcai
zsinagógában mintegy negyedszázaddal ezelőtt megtalálta a helyét. Tanult,
fejlődött és lépésenként araszolt előre a vallási hierarchiában. Az OR-ZSE
kántor szakának befejezése után a rabbihelyettes szakon folytatta tanulmányait,
egyidejűleg több helyen vezette az istentiszteleteket, olvasta a Tórát és értő
szóval tanította a gondjaira bízottakat. egy ideig a Mazsihisz Szeretet
Kórházának vallási vezetője volt.
A zsidó egyetem elvárásainak
megfelelően megnyílt érdeklődése a zsidó stúdiumok széles spektruma felé, ennek
eredményeképpen néhány publikációja is megjelent, ezek a talmudi világ
mélységét mutatták be. Példaképpen említem meg Rambam: Széfer Há-Áhává. Az
ima c. 2002-ben írt dolgozatát, amelyet a bíráló bizottság publikációra
ajánlott. és a Káin vétke nyomában – a sátnez tilalom micvája című értekezést,
amely a kevert szövésű anyagból készült ruha hordásának problematikáját
analizálja. Sikeres rabbihelyettes
záróvizsgát 2015. június 23-án tett.
Erről így adott hírt a krónikás.
„A záróvizsga elnöke Dr. Verő Tamás és Dr. Ledniczky
András dékáni főtanácsadó volt, míg tagjai: Dr. Schöner Alfréd rektor, Dr Frölich
Róbert főrabbi, Schönberger András főrabbi, Dr. Róna Tamás rabbi, adjunktus,
Dr. Haraszti György egyetemi tanár, Dr. Oláh János egyetemi tanár, Dr. Fényes
Balázs egyetemi docens, Zeév Paskesz és Morenu Deutsch Gábor megbízott oktató
volt.
Davidovics László és Kellermann Itzhak – a két jelölt
- tett sikeres záróvizsgát. A vizsgázók két összetett tárgykörből vizsgáztak: rabbinikus ismeretek
(háláchá, Talmud, T’nách) és gyakorlati lelkészet, majd megvédték
szakdolgozatukat…
Így a tanévzáró diplomaosztón átvehetik majd a rabbihelyettes alapszakos
(Assistant Rabbi) diplomájukat (BA) és héber nyelvű „Mánhig ruchani”
oklevelüket, amely igazolja, hogy végzett hallgatóink a zsidó hitéletben,
liturgiában és tudományosságban otthonosak, idegen nyelvi ismeretekkel
rendelkeznek, és azon kommunikálni tudnak”
A diploma átvételekor ékes héber szavakkal
mondott köszönetet az intézménynek és oktatóinak a sok szeretetért és a
tudásért, amellyel élt is a későbbiekben.
https://or-zse.hu/hirdetes/evzaro2015/davidovicsbeszed.mp3
Életének
integráns része volt a formális és az informális tanítás. Minden délelőtt egy
hasonló korú barátjával, a régi hagyományokat felélesztve „párban” tanulta a
Gemara különböző tételeit. Az elmúlt három évben a Hegedűs közösségének Bét
Smuel Tanházában tanította a tudásra szomjazókat a külföldön élő magyar ajkú és
a magyarországi érdeklődőket. (A Bét Smuél Tanház elnevezés Berger István Smuél
pécsi főrabbi nevét őrzi.) Stúdiumának címe Halacha, Aggada, talmudi
narratívák volt.
Minden
reggel és este érte is imádkoztunk. Szinte pár héttel ezelőtt felhívott
telefonon, s azt kérte, hogy vegyük le nevét a betegek listájáról, mert ő már
meggyógyult, akkor így érezte. Néhány nappal később ismét kórházba került, ahol
megkezdődött a versenyfutás az életéért. Orvosai és ápolói erejükön felül
teljesítettek, de mind hiába. Korábban mindig győzött, most azonban elvesztette
a csatát. Csendesen fogadta el az Örökkévaló akaratát, aki Őt közénk adta.
Szerettük,
megbecsültük őt.
Egyik
írásmagyarázatában a következőképpen fogalmaz s vall ars poétikájáról: „Nagyon
szeretek elmélyülni a Sirató fal előtt imádkozók közösségében. Ott az ima
igazán a szívem mélyéről jön, s kitárulkozik a világmindenség, és utat talál a
magasságok felé. Ott állok, imádkozom, és úgy érzem, hogy a Sirató fal előtti
térről a legközvetlenebbül száll az imádság a Mindenható, a Magasságos Úristen
felé.”
Joszi, teljes héber nevén Háráv Iszer Joszéf ben Jekutiél Jehudá hűlévi, már
hazaérkezett az örökkévalóságba, s ott imádkozik érettünk.
Zichrono
livráchá!
Fakadjék áldás emlékéből!