Jövő péntektől újra fogadja a turistákat a Dohány zsinagóga

2021. Július 30. / 07:54


Jövő péntektől újra fogadja a turistákat a Dohány zsinagóga

Szerző: Kácsor Zsolt

A járványhelyzet miatt hosszú bezárásra kényszerült, ám jövő pénteken – augusztus 6-án – újra megnyílik a Dohány zsinagóga komplexum a belföldi és hazai turisták előtt. Újdonság, hogy ezentúl a Hősök temploma is látogatható lesz, amely eddig el volt zárva a látogatók elől.


Megszületett a döntés arról, hogy a Dohány zsinagóga komplexum (amely magában foglalja a zsinagógát, a zsidó múzeumot, a temetőkertet, a Wallenberg-emlékkertet és a gettókiállítást) egy hét múlva újra megnyílik a turistaforgalom előtt.

Mint Róna Iván, a Mazsihisz turisztikai igazgatója elmondta: a komplexum egyelőre csak a turisztikai értelemben legforgalmasabb napokon, pénteken, vasárnap és hétfőn lesz nyitva 10 és 16 óra között (sábeszkor értelemszerűen zárva tart). Ha lesz elég potenciális turista a fővárosban, akkor a forgalomtól függően rugalmasan nyitnak majd a többi napokon is.

Mint Róna Iván hangsúlyozta: bővítik a kínálatot, és mostantól látogatható lesz a Hősök temploma is, amely eddig el volt zárva a látogatók elől, csak szakrális események idejére nyitott ki.  A pénztárban egy órával a zárás előtt, 15 óráig lehet aznapra jegyet vásárolni, a belépés tehát csak 15 óráig lehetséges, hogy a látogatóknak legalább egy órájuk maradjon a szemlélődésre. Elindulnak a szervezett túrák is, igaz, nem félóránként, mint korábban, hanem egyelőre óránként, de ezen is rugalmasan változtatnak a látogatószám növekedésével.

A turisztikai igazgató a belépőkről elmondta: a tavaly decemberben meghatározott egyéni és csoportos árakon most nem változtatnak. A jegyárak tehát a következők: felnőtt: 5500 Ft; diák (igazolvánnyal): 4200 Ft; felnőtt (Budapest Kártyával) 4950 Ft; diák (Budapest Kártyával) 3780 Ft; gyermek (6-12 éves kor között) 1900 Ft; családi jegy (2 elnőtt és legalább két 12 év alatti gyermek) 12500 Ft; gyermek (6 éves korig): ingyenes; mozgássérült (igazolvánnyal, kísérővel): ingyenes. 

Ami az egészségügyi óvintézkedéseket illeti: létszámkorlátozás nem vezetnek be a csoportoknál és a szabályoknak megfelelően a maszkhasználatot sem követelik meg, de a pénztárban, a jegykezelésen, a biztonsági vizsgálaton, a koordináción dolgozók és  idegenvezetők között mindenki rendelkezik védettséggel, azaz két oltással és védettségi igazolvánnyal, a létesítményen belül pedig kézfertőtlenítő berendezéseket helyeznek el, s szigorúan betartatják a higiéniai előírásokat.

(Címlapkép: Dohány zsinagóga/Facebook)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek