Az OR-ZSE Dísztermében mutatták be Dr. Schőner Alfréd: Szószék és Katedra című könyvét

2021. Szeptember 02. / 13:09


Az OR-ZSE Dísztermében mutatták be Dr. Schőner Alfréd: Szószék és Katedra című könyvét

Számos érdeklődő előtt, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE) dísztermében mutatták be augusztus 24-én Dr. Schőner Alfréd: Szószék és Katedra című könyvét.

Az eseményen szép számban megjelentek Dr. Schőner Alfréd tanítványai, tisztelői, a budapesti magyar zsidóság kiválóságai, és a szerző családja is Budapestre látogatott az eseményre.

A könyv és az író első méltatója Dr. Várnai György volt, majd Prof. Dr. Vajda Károly, az OR-ZSE rektora mutatta be az elkészült kötetet. (Az OR-ZSE rektorának beszéde itt elérhető.)

A programot Dr. Bíró Tamás rektorhelyettes folytatta a szerző és az elkészült mű köszöntésével, majd Zucker Immánuel főkántor adott elő egy kántorkompozíciót az egybegyűlteknek. (Dr. Bíró Tamás beszéde itt elérhető)

Öt generáció – címmel Dr. Balogh István olvasott fel részletet a kötetből, majd a szerző beszélt röviden a kötethez kapcsolódó viszonyáról és köszönte meg a lehetőséget az egybegyűlteknek, különös tekintettel a Budpaesti Zsidó Hitközség (BZSH) Hegedűs Gyula utcai szervezetének és az OR-ZSE-nek.

Az eseményt Müncz László, a BZSH Hegedűs Gyula utcai körzetének elnöke zárta, majd a szerző fogadta az egybegyűltek gratulációit.

A könyvbemutató utolsó akkordjaként, Dr. Schőner Alfréd dedikálta új könyvét az érdeklődőknek.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Csak semmi córesz: Vita a neológiáról (videó)
Élet + forma
Szuper tavaszi tábor Szarvason – Jelentkezz még ma!