Szijjártó Péter: Magyarországon elképzelhetetlenek a Nyugaton látott antiszemita jelenetek

2024. Június 17. / 16:33


Szijjártó Péter: Magyarországon elképzelhetetlenek a Nyugaton látott antiszemita jelenetek

Magyarországon teljességgel elképzelhetetlenek a Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban látott Izrael-ellenes, antiszemita jelenetek, hazánkban abszolút biztosított a zsidó közösség számára a békés együttélés lehetősége – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az izraeli kollégájával, Jiszráel Kaccal közös sajtótájékoztatóján súlyos aggodalmát fejezte ki a nemzetközi szervezetekben tapasztalható egyre erősebb Izrael-ellenesség miatt.

„Magyarország mindig is kiállt amellett, hogy Izraelt is megilleti a tisztességes és egyenlő bánásmód a nemzetközi szervezetekben, mindig meggátoltuk az egyoldalú, elfogult Izrael-ellenes kirohanásokat és nyilatkozatokat, és így fogunk tenni természetesen a jövőben is” – szögezte le.

Riasztó fejleménynek nevezte, hogy a nyugati világban egyre magasabbra csapnak a modern kori antiszemitizmus lángjai, ez szavai szerint Európában annak az abszolút felelőtlen migrációs politikának a következménye, amelynek keretében „a hangos kisebbség gyakran már felül tudja írni a halk többség akaratát”.

Fotó: Hegedűs Róbert / MTIFotó: Hegedűs Róbert / MTI

„Magyarországon elképzelhetetlenek az olyan jelenetek, az olyan antiszemita, Izrael-ellenes jelenetek, tüntetések, egyetemi lázadások, mint amilyeneket a nyugat-európai országokban vagy épp az Egyesült Államokban látunk” – fogalmazott.

„Magyarországon a békés és biztonságos együttélés lehetősége abszolút mértékben biztosított a zsidó közösség, a zsidó honfitársaink számára is” – folytatta.

„Rendkívül felháborító, hogy olyan országoktól és olyan országok nagyköveteitől kapunk antiszemitizmusra vonatkozó bírálatokat, akiknek minimum csöndben kéne maradniuk ebben a helyzetben, és ez most a nagyon minimum, amit mondtam” – tette hozzá.

Szijjártó Péter arra is emlékeztetett, hogy az izraeli futballválogatott Magyarországot választotta hazai pályájául, és itt játszotta legutóbbi hivatalos mérkőzéseit. „Szeretném az izraeli barátainkat biztosítani arról, hogy mindaddig, amíg szükség van arra, hogy Izrael idegenben találja meg a hazai pályát, addig Magyarország áll rendelkezésre” – tudatta.

„És amikor pedig átvesszük az Európai Unió soros elnöki pozícióját, akkor arra fogunk törekedni, hogy az Európai Unió és Izrael együttműködését visszahelyezzük a kölcsönös tisztelet alapjaira” – mondta.

Ezzel kapcsolatban pedig normális párbeszédet sürgetett a felek között, s felszólított a számonkérés és a kioktatás hangjának visszaszorítására.

„Ennek szellemében készülünk arra, hogy az elnökségi időszakunk alatt megrendezzük az Európai Unió és Izrael közötti társulási tanács ülését” – közölte.

A miniszter arról is beszámolt, hogy az emberiség jelenleg a veszélyek korát éli, a világ legalább harminc pontján zajlik fegyveres konfliktus, és ezek között az ukrajnai háború és a gázai válság a legsúlyosabb.

Aláhúzta: előbbi itt van a szomszédban, s bár utóbbi földrajzilag messzebb van, Magyarországnak mégis van közvetlen érintettsége, ugyanis sok magyar származású ember él Izraelben, és közülük többeket is túszul ejtettek tavaly októberben a Hamász terroristái.

Arra figyelmeztetett, hogy a közel-keleti helyzet alapvetően meghatározza a világ biztonságát, így a gázai konfliktus is könnyen válhat súlyos globális fenyegetéssé.

„Ráadásul, hogyha a gázai válság és az ukrajnai háború, ne adja a Jóisten, összeér, hát akkor azt hiszem, hogy a világégés igazi veszélyével, egy globális háború igazi veszélyével szembesülhetünk” – emelte ki.

A miniszter ezt követően négy pontban összegezte Magyarország álláspontját. Az első, hogy október 7. soha sehol nem ismétlődhet meg, a nemzetközi közösségnek ezért győzelmet kell aratnia a terrorcsoportok felett.

A második pontként az összes túsz azonnali szabadon bocsátását említette. „Itt semmilyen feltételnek, semmilyen feltételszabásnak nincsen helye, én azt gondolom” – húzta alá. Ennek kapcsán rámutatott, hogy öt magyar állampolgárt ejtettek fogságba, közülük hárman már hazajutottak, egy személy sajnos meghalt, egy másik pedig valószínűleg még életben van, és remélhetőleg minél előbb kiszabadulhat.

„A harmadik pontja az álláspontunknak, hogy a civil életeket meg kell kímélni. Azt egészen egyszerűen elfogadhatatlannak tartjuk, és gyávaságnak is tartjuk, és aljas dolognak tartjuk, hogy terrorszervezetek civil embereket használnak pajzsként, civil embereket használnak védelemként. Ez elfogadhatatlan, és reméljük, hogy a civil emberek életét a lehető legnagyobb mértékben sikerül megóvni” – mondta.

A negyedik pont tájékoztatása szerint, hogy mindent meg kell tenni az eszkaláció megelőzéséért, a konfliktus továbbterjedésének megakadályozásáért, az ugyanis lángba boríthatná az egész régiót.

A tájékoztatás szerint Jiszráel Kac köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért, arra is kitérve, hogy Izraelnek Magyarország igaz barátja, a két ország közötti kapcsolat pedig a tiszteletre alapul.

Példamutatónak nevezte hazánk fellépését az antiszemitizmus ellen. „Azt kívánom, hogy bárcsak Nyugat-Európában és a világ többi részén is látnák azt a harcot, amelyet ez az ország vív az antiszemitizmussal szemben” – fogalmazott. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek