Negyedik oltást javasol az egészségügyi tanácsadó testület Izraelben

2022. Január 25. / 18:48


Negyedik oltást javasol az egészségügyi tanácsadó testület Izraelben

pkA koronavírus elleni negyedik oltás engedélyezését javasolja az egészségügyi tanácsadó testület minden öt hónapnál régebben oltott ember számára Izraelben – jelentette ma a katonai rádió. Legalább háromszor kisebb eséllyel lesznek súlyos betegek azok, akik négyszer vették fel a koronavírus elleni védőoltást, és kétszer védettebbek a megfertőződéssel szemben is. 


A már négyszer oltott 60 év felettiek fertőzöttségi adatai alapján az egészségügyi minisztérium tanácsadó grémiuma azt javasolta, hogy minden öt hónapnál régebben beoltott 18 évnél idősebb felvehesse a negyedik oltást is Izraelben. Ennek engedélyezéséről a minisztérium főigazgatója, Nachman As professzor fog dönteni.

Az egészségbiztosítók adataiból ugyanis kiderült, hogy a csak háromszor oltottakhoz képest legalább háromszor kisebb eséllyel lesznek súlyos betegek azok, akik négyszer vették fel a koronavírus elleni védőoltást, és kétszer védettebbek a megfertőződéssel szemben is. 

Több mint félmillió, 580 369 aktív koronavírus-hordozót tartanak nyilván Izraelben, és 83 613 új fertőzöttet találtak hétfőn közel több mint 400 ezer teszttel és 21,83 százalékos pozitivitási aránnyal az ötödik, különösen gyorsan terjedő omikron variáns okozta járványhullámban – jelentette az izraeli egészségügyi minisztérium a honlapján.

A mintegy 9,4 milliós népességű Izraelben a fertőzöttek mellett jelenleg 187 477 fertőzöttel érintkezett ember tartózkodik házi karanténban. 

Bizakodásra ad okot, hogy tovább csökkent a fertőzési ráta, amely jelenleg 1,23, noha a csúcson 2,12 volt. Ez azt jelenti, hogy 100 fertőzött most 123 embernek adja át a vírust, ami az omikron vírusváltozat további gyors terjedését jelzi. 

A kórházi ellátást igénylő 2256 beteg közül jelenleg 845-en vannak súlyos állapotban, és 177-en szorulnak lélegeztetőgép segítségére.  A járvány megjelenése óta 2 481 420 fertőzöttet regisztráltak a hatóságok az egészségügyi minisztérium adatai szerint. Az ország döntő többsége, 268 település már „piros", vagyis jelentősen fertőzött, egy közepesen fertőzött, vagyis „narancssárga" kategóriában van, kilenc „sárga" települést tartanak nyilván, ahol kismértékben van jelen a koronavírus, és csak három hely számít „zöldnek", tehát alig vagy egyáltalán nem fertőzöttnek.

Izraelben tavaly december vége óta 6 686 451, ötévesnél idősebb embert – az ország lakosságának 71,9 százalékát – oltották be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával. 4 428 830-an, a lakosság 47,63 százaléka már három oltást kapott. A 60 év felettiek és a veszélyeztetett csoportok tagjai közül pedig már 603 903-an adatták be a negyedik (azaz a második emlékeztető) oltást az országban. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 8487-en, az utóbbi hét napban 125-en haltak meg Izraelben.

(MTI)

(Címlapkép: Tumisu/Pixabay)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek