Elítélte a magyar Országgyűlés a Hamász október 7-i terrortámadását

2023. Október 25. / 12:25


Elítélte a magyar Országgyűlés a Hamász október 7-i terrortámadását

A mai ülésén politikai nyilatkozatban ítélte el az Országgyűlés a Hamász Izrael ellen intézett terrortámadását, és együttérzését fejezte ki azok felé, akik elszenvedték a támadásokat, elveszítették hozzátartozójukat, szeretteiket. A kormánypárti frakcióvezetők által benyújtott javaslatot 168 igen, két nem szavazattal és négy tartózkodás mellett fogadta el a parlament.

A ma elfogadott dokumentum leszögezi, hogy Magyarország elítéli a terroristákat és az áldozatok oldalán áll, valamint elismeri Izrael jogát az önvédelemre.    

A nyilatkozat felhívja a figyelmet arra, hogy közvetlen és súlyos kockázatot jelentenek Európa biztonságára az ellenőrzés nélkül, nagy számban beengedett tömegek, akik között ott vannak a Hamász és más terrorszervezetek megbízottjai is. Ez a „felelőtlen és elhibázott" migrációs politika egyenes következménye.    

Az Országgyűlés azt is deklarálta: Magyarország fizikai és jogi határzárral védi határait az illegális bevándorlással szemben, távol tartva a migrációval együtt járó terrorista veszélyt és garantálva a magyar állampolgárok biztonságát, és elvárja, hogy az Európai Unió minden eszközzel támogassa ezt álláspontot.    

A határozathozatalnál jelen volt Jákov Hadas-Handelsman, Izrael magyarországi nagykövete.

(MTI)

A 24.hu portál azt írja: az ellenzéki pártok közül a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Jobbik-Konzervatívok, a Párbeszéd-Zöldek és az LMP képviselői megszavazták a politikai nyilatkozatot.

A voksoláson nem vett részt a Momentum frakciója. Mint közleményükben írták: „a Fidesz által benyújtott politikai nyilatkozat összemossa a terrorizmust és a bevándorlást, amivel nem a fennálló válságot akarják megoldani, csak önös belpolitikai érdekei szerint cselekednek.” Jelezték ugyanakkor, hogy a Momentum határozottan elítéli azt a terrortámadást, amit ártatlan civilekkel szemben követtek el Izraelben.

A négy tartózkodó szavazatot a Mi Hazánk négy képviselője adta le. 

A politikai nyilatkozatot két képviselő nem szavazta meg: a független Hadházy Ákos és Novák Előd (Mi Hazánk). Hadházy Ákos közölte: levelet írt Izrael budapesti nagykövetének, amelyben őt is tájékoztatta a döntésének okairól, egyúttal biztosította, hogy együttérez az áldozatokkal, és nem vonja kétségbe az önvédelemhez való jogukat. Szerinte „a politikai nyilatkozat olyanokkal ijesztgeti a magyarokat, hogy az Európába »ellenőrzés nélkül, nagy számban beengedett« migránsok közt ott vannak »a Hamász és más terrorszervezetek megbízottjai«; ez pedig »a felelőtlen és elhibázott migrációs politika egyenes következménye«".

Címlapkép: Varga Jennifer – 24.hu

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi az Örökkévalóba vetett hit erejéről
Zsidó világ
Binjomin rabbi: Hányféle micva létezik?
2025. Július 04. / 10:02

Binjomin rabbi: Hányféle micva létezik?