Történelmi lépés: állampolgárság a nem ortodox betérteknek is Izraelben

2021. Március 01. / 18:56


Történelmi lépés: állampolgárság a nem ortodox betérteknek is Izraelben

Az Izraeli Legfelsőbb Bíróság ma úgy döntött, hogy a hazatérési törvényt ki kell terjeszteni azokra is, akik reform-, maszorti (középutas)- vagy liberálisabb zsidó közösségben tértek be a zsidóságba. A testület ezzel egy 15 éves jogi folyamat végére tett pontot.


Két nem ortodox zsidó felekezet még 2005-ben nyújtott be kérelmet arra vonatkozóan, hogy az Izraelben hatályos hazatérési törvény szerint kaphassanak állampolgárságot azok a zsidó betértek is, akik nem ortodox közösségben vették fel a zsidóságot. Habár  2016-ban a Legfelsőbb Bíróság már kimondta, hogy a nem ortodox rabbinikus bíróságon áttért magánszemélynek meg kell adni az állampolgárságot a visszatérési törvény alapján, a kérdés nem jutott nyugvópontra a törvényhozásban. 

A Legfelsőbb Bíróság a mai döntésével úgy zárta le az ügyet, hogy a hazatérési törvényt ki kell terjeszteni azokra is, akik reform- vagy konzervatív (liberális) zsidó közösségben tértek be. A testület kilenc tagja közül nyolcan vélekedtek így, míg Noam Sohlberg bíró azt szerette volna elérni, hogy az új kormány hivatalba lépése után 12 hónapon belül szülessen döntés. A bírák azonban hangsúlyozták: a kneszetnek tizenöt éve lett volna az ügy rendezésére, de mivel nem született döntés, ezért a testületnek kellett lépnie. Kijelentették, hogy a bíróság döntése nem vallási, hanem jogi természetű. 

Arije Deri belügyminiszter „tévesnek és nagyon sajnálatosnak" nevezte a bíróság döntését, mondván, hogy az súlyos ellentéteket okozhat a zsidók között, és kiállt mellette, hogy Izrael Államban csak a vallási jog szerinti betéréseket ismerjék el.

Az ellenzéki Jair Lapid azonban üdvözölte a bíróság határozatát. Mint mondta: Izraelnek teljes egyenlőséget és jogot kell biztosítania a judaizmus minden irányzata számára, legyen az ortodox, reform vagy konzervatív (liberális). Így fogalmazott: elfogadásban és kölcsönös tiszteletben kell együtt élnünk.

(Címlapkép: Ülésezik a Legfelsőbb Bíróság. Fotó: Jonatán Sindel/Flash90)

Forrás: The Jerusalem Post

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Izrael
Izraeli bringások újra nekivágnak a Girónak
Mazsihisz hírek
Vasárnap ülésezik a Mazsihisz közgyűlése

Kommentek