Sziván: „Amikor a lélek felemelkedik olyan magasra, mint a Szináj szirtje”

Zsidó hónapok / Sziván

Most, hogy olyan gyorsan múlnak felettem is az évek, és megkezdtem ezt az internetes sorozatot a héber hónapokról, egyre többször jut eszembe Sziván, ez a legeslegszebb nyári idő s ennek jelképes volta.

Ebben a lenyűgöző körforgásban számomra ugyanis nincs felemelőbb, tanulságosabb, mint ez a harminc nap, Ijjártól Tammuzig. A teljességet kínálja, a természet csodáját, a napszakok megejtő hangulatát, s megannyi szellemi élményét.

Gyermekkoromból leginkább a Savuot szépsége jut az eszembe. A tótkomlósi templomot szorgos és gondos kezek díszítették fel zöld ágakkal és színes virágokkal. Néhányan az új termésből, a zsengékből mutatót hoztak, inkább jelképesen jelezve, hogy az ember így, ilyenformán is hálát ad az Örökkévalónak, az élet mindenhatóságáért.

A felnőttek az esti ima után ott maradtak a falak között, a kopott padokban. Tanulni, olvasni, énekelni, táncolni. Ezt, egy darabig, a gyerekek is nézhették, hallgathatták. Az apák nem is titkolták: ők ezt komoly tanulásnak, tanításnak tartották, hiszen később, felnőtt korukban bizony pontosan tudni kell a dallamokat, az imákat, az események sorrendjét. A hagyományt.

Ez az éjszaka tele volt megejtő misztikummal. A kicsik persze hamar elfáradtak, őket haza is vitték lefektetni, de akik maradtak, maradhattak, azok büszkén viselték a sarzsit, ők bizony már felnőttek, méltók a különleges elismerésre.

Most sajnálom csak igazán, mennyi gyarapító élmény, érzelmi öröm, hangulat és szín veszett el számomra, hogy a háború után már nem tért vissza az a rég, kincses zsidó világ. Azt a kis dalt például, amit végül is csak a szüleim őrizhettek meg Dávid királyról, és nem is én magam voltam részese a tér és az idő bámulatos egybeesésének.

Mert az első király, aki éppúgy, mint Mózes, pontosabban Majse rabbénu, ugyanazon a napon született és halt meg, vagyis éppen Savuotkor, hogy ezzel lehetővé tegye a Messiás eljövetelét. A Messiásét, aki, persze előbb-utóbb itt lesz, hogy mi teljes életet élhessünk a Földön, háború sose törje ketté a gyerekkor folytonosságát, és finom ívben legyen elérhető mindenki számára a felnőttkor, a munka és az alkotás ideje.

Hát ez jutott eszembe az év legeslegszebb hónapjában, Sziván idején, amikor a lélek felemelkedik olyan magasra, mint a Szináj szirtje. És ez a lélek megerősödik, vagyis jelen lesz minden idegszálunkban, hogy sokasodjék sejtjeinkben a remény. Mert tudnunk kell: mostantól a zsidó sors sohasem szakadhat meg, és mi töretlenül kiteljesítjük az emberi erkölcsiség kezdetét jelentő Tóraadás méltóságát. A Sziván kaleidoszkópos varázslatát.

Benedek István Gábor