A zsidó múzeum hírleveleinek tengerentúli olvasója: William Wertheim

– Kérem, meséljen magáról és a családjáról! Milyen kapcsolat fűzi Magyarországhoz?

– New York-i vagyok, New York City külvárosából, Huntingtonból jövök. Orvosi egyetemet végeztem, harminc éve dolgozom a Stony Brook Egyetemen. A nagymamám, aki később Brooklynban telepedett le, a kárpátaljai Ilosváról származott, ami korábban Magyarországhoz, később az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott, aztán Csehszlovákia része lett, ma pedig ukrán terület. De a nagyszüleim még magyar állampolgárok voltak, a térség a trianoni békeszerződés után került Csehszlovákiához, az anyám születésekor, 1931-ben is oda tartozott.

A nagyanyám sok nyelven tudott, de a családdal főleg magyarul beszélt, hiszen a dédnagyanyám is magyar volt. Otthon persze jiddisül beszéltek.

A nagyapám fiatalon meghalt tüdőbajban 27-28 éves korában, ami szörnyű csapás volt, a nagymamám egyedül maradt két kislánnyal: anyámmal és a nagynénémmel. Ez 1934-ben történt, ekkor a nagymamám bátyja már az Egyesült Államokban, Philadelphiában élt. A nagymamám egy ideig próbálta eltartani a családot, de rájött, hogy ez nem fog menni, ezért úgy döntött, kimegy az Egyesült Államokba. Ez 1938-ban volt, és csak 1939 végére gyűjtött össze annyi pénzt, hogy 1940-ben utána mehessen az anyám és a nagynéném, akikre addig a nagyanyám nővére vigyázott. Ezután kitört a háború, így a család többi tagja már nem tudott kijutni. (…)

– Milyen emlékeket őriz a nagymamájáról?

– Zseniálisan főzött! Rengeteg magyar ételt készített. 

– Melyik volt a kedvence?

– Nehéz választani… Most elsőként a rétest mondanám.

– Almás rétest?

– Leginkább almásat. Néha mákosat. Káprázatosan sütött-főzött. Elvétve hallottam tőle egy-egy magyar szót. Anyám csak pár szót tudott magyarul, jiddisül elég jól beszélt, de mivel gyerekkorában az a város Csehszlovákiához tartozott, az iskolában tanult egy kevés cseh nyelvet is. Abban a brooklyni negyedben, ahol élt, jelentős a magyar zsidó közösség száma, a mai napig van ott egy nagyon jó magyar zsidó pékség, ahova néha eljutok, és ahol csinálnak mákost meg kakaóst, elképesztően finom. (…)

– Mikor és miért kezdett magyarul tanulni? 

– Ez bonyolult történet. Az említett 1990-es úton ott volt az egyik bátyám és az egyik unokatestvérem, és amikor Prágába mentünk, annyira gyönyörűnek találták, hogy úgy döntöttek, odaköltöznek. Oda is költöztek, s habár idővel mindketten visszatértek az Egyesült Államokba, de az unokatestvérem újra Prágába ment és  már több mint 25 éve folyamatosan ott él. A testvérem próbált cseh állampolgárságot szerezni, de nem sikerült, mert a cseh és szlovák szabályok szerint anyai ágon nem kaphatott állampolgárságot. Először el sem hittem, magam néztem utána. Felvettem a kapcsolatot a konzulátussal, és valóban igaza volt. Aztán valaki azt mondta a testvéremnek, hogy az osztrák állampolgárság szabályai sokkal egyszerűbbek. Utánanéztem ennek is, és az osztrák konzulátus azt mondta: igen, sokkal egyszerűbb, amíg

az egyik felmenődnek volt olyan lakcíme, ami jelenleg az Osztrák Köztársaság területén található, lehetsz osztrák állampolgár.

Egyetlen felmenőmnek sem volt ilyen – legjobb tudomásom szerint. Aztán beugrott: hát ez az Osztrák–Magyar Monarchia volt! Utánajártam tehát a magyar állampolgárságnak, mivel a nagymamám magyar volt. Felvettem a kapcsolatot a New York-i magyar konzulátussal, ahol megtudtam: mivel Ilosva Csehszlovákiához tartozott, nem járna az állampolgárság, de kedvezményes honosítást adnak, ha megtanulok középfokon magyarul. (…)

– Mi a legszebb magyar szó az ön számára?

– Erre nehéz válaszolni, mert erre a kérdésre nem számítottam. De van egy szó, ami nagyon tetszik. Van az a dolog, szeretik a gyerekek. A gyerekek nagyon szeretik. Az a jeges édesség. Megvan! Fagylalt! Ez az egyik kedvencem. És ebből van egy kifejezés, ami nagyon tetszik: visszanyal a fagyi! És szeretem azt a szót is, hogy reggel. 

– Szombat? 

– Igen, ismerem. Szombat. (…)

– Úgy látom, hasznosak a hírleveleink! Hogyan talált rájuk?

– Egy amerikai barátomnak említettem, hogy magyarul tanulok, és mivel ő ismeri Toronyi Zsuzsát, a múzeum vezetőjét, és olvassa a hírleveleket, elkezdte nekem is továbbítani.  

A teljes interjút a múzeum aktuális hírlevelében olvashatják.

---