Betöltés...
  /  

A szociális ellátás aktuális kérdéseiről egyeztettek a Mazsihisz és a BZSH szakemberei

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) szociális intézményeinek vezetői és szakemberei szakmai tanácskozáson vettek részt a Síp utcai Díszteremben. A munkacsoport-ülés középpontjában az idősgondozás aktuális feladatai, a szociális ellátórendszer működése, valamint a jövőbeni fejlesztési lehetőségek álltak.

A tanácskozást Károlyi K. László főigazgató nyitotta meg, aki beszédében a szociális hivatás emberi és közösségi jelentőségét hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a rászorulók támogatása nem csupán szakmai feladat, hanem személyes elhivatottságot és lelki odafordulást igénylő szolgálat. A szociális területen dolgozók mindennapi munkája reményt és kapaszkodót jelent azok számára, akik nehéz élethelyzetbe kerültek.

A szakmai program keretében bemutatkozott a BZSH Szociális Osztálya által működtetett Módszertani Központ, amely szakmai támogatást biztosít a zsidó közösség országos szociális intézményrendszere számára. A Mazsihisz szociális hálózata igen kiterjedt: több mint ötven szociális intézményi szolgáltatást nyújt Budapesten és vidéki központokban, többek között Pécsett, Szegeden, Miskolcon, Debrecenben és Dunaújvárosban.

Az ellátórendszer meghatározó területei közé tartozik a bentlakásos idősotthoni ellátás, a házi segítségnyújtás, a nappali klubok működtetése, valamint a kóser szociális étkeztetés. Ezek a szolgáltatások nemcsak a mindennapi szükségletek kielégítését szolgálják, hanem hozzájárulnak a közösséghez tartozás, a biztonság és az emberi méltóság megőrzéséhez is.

A tanácskozáson szó esett a legfiatalabb generáció támogatásáról is. Ennek fontos eleme a Gottlieb Andor Iskolaprogram (GAP), amely a tanulási, figyelmi és viselkedési nehézségekkel küzdő gyermekeknek és családjaiknak nyújt komplex szakmai segítséget. Az egyéni fejlesztések és a logopédiai foglalkozások mellett a program célja, hogy a családok megfelelő támogatást kapjanak a gyermekek fejlődését érintő kihívások kezeléséhez.

A munkacsoport-ülés megerősítette, hogy a zsidó közösség szociális intézményrendszerének egyik legfontosabb feladata a változó társadalmi szükségletekre adott időben érkező, összehangolt és szakszerű válasz. A résztvevők elkötelezték magukat a szakmai együttműködés erősítése, a proaktív segítségnyújtás és mindenekelőtt az emberi méltóság tiszteletben tartása mellett.

Szöveg: Kádár György és Répás Péter beszámolója nyomán.


Témák:
Ezek is érdekelhetnek