A Nyíregyházi Zsidó Hitközség is lemond a Civil Alaptól elnyert támogatásról
MAZSIHISZ
A Nyíregyházi Zsidó Hitközség – a tagság túlélőinek teljes egyetértésével – ezennel lemond a Civil Pályázaton nyert nyolcmillió forintról. Alábbiakban a Nyíregyházi Zsidó Hitközség a mai nappal keltezett közleményét olvashatják.
Nem kíván részt vállalni abban az arcpirító történelemhamisításban, ami a Józsefvárosi emlékhely koncepciójában, Szakály Sándor megfogalmazásában és a tervezett megszállási emlékmű mondanivalójában testesül meg.
A magyarországi zsidó áldozatok egy kollektívnek kikiáltott, kreált bűn miatt váltak mártírokká. A jelenlegi történelemhamisítási kísérlet vélt kollektív felelősséget akar hárítani a „megszállókra”.
Az elnyert összeget valóban méltó módon szerettük volna felhasználni, de hisszük, hogy a visszautasítás, ha csekély mértékben is, kifejezi a kollektív bűnösség fogalmának elutasítását.
Őszintén reméljük, ezzel méltó módon emlékezünk áldozatainkra. Remélhetőleg eljön az idő, amikor az események valós kibeszélése járul hozzá a feldolgozáshoz.
Lépésünkkel azon túl, hogy tiltakozásunknak adunk kifejezést, szolidárisak kívánunk lenni az előttünk ugyanilyen lépést tevő (és remélhetőleg utánunk hasonlóképpen cselekvő) hittestvéreinkkel.
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről