82 éve történt: Márton Áron püspök felemelte szavát a zsidók deportálása ellen
Nyolcvankét évvel ezelőtt, 1944. május 18-án a kolozsvári Szent Mihály-templom falai között olyan szavak hangzottak el, amelyek a háború és a gyűlölet korában is az emberség, a lelkiismeret és a keresztény felelősségvállalás erejéről tanúskodtak. Az idén 130 éve született Márton Áron nyíltan felemelte szavát a zsidók kirekesztése, megalázása és elhurcolása ellen, akkor szólalt fel, amikor szinte mindenki más hallgatott a zsidóüldözés közepette. A gyulafehérvári püspök éppen Kolozsváron szentelt papokat május 18-án, amikor nyilvánosan a zsidók védelmére kelt, majd május 22-én leveleket küldött a magyar hatóságoknak is, amelyekben arra szólította fel őket, hogy „ne működjenek többezer ember elpusztítására irányuló cselekményben közre”. Kiállásáért a Jad Vasem posztumusz a Világ Igaza címet adományozta neki.
Beszédét a papi hivatás felelősségéről szólva kezdte, majd hamar eljutott korának legégetőbb erkölcsi kérdéséhez. „A világ a gyűlölet és ellenségeskedés tüzében ég” – mondta, miközben Európában már javában zajlott a zsidóság üldözése és deportálása.
Márton Áron nyíltan beszélt arról, hogy az emberi méltóságot nem lehet sem származás, sem vallás alapján megtagadni. Beszédében kimondta: a kereszténység alapja az, hogy „mindnyájan Isten gyermekei és Krisztusban mindnyájan egymás testvérei vagyunk”. Éppen ezért különösen súlyosnak nevezte azt, amikor embereket „vallási mivoltuk miatt” aláznak meg, fosztanak meg jogaiktól vagy hurcolnak el.
„Nem lehet Isten bosszúállását magunk fejére hívnunk”
A szöveg egyik legmegrendítőbb része, amikor arról beszél, hogy a gyűlölet és a háború korában az ember elutasíthatatlan kötelessége, hogy az igazság mellett álljon ki, és a másik emberben – „bármilyen hitet valljon és nyelvet beszéljen is” – a testvérét lássa. Nem kerülte meg a zsidók elleni intézkedések kérdését sem: külön szólt arról a mélységes megdöbbenésről, amellyel hívei fogadták a szabadságkorlátozásokat és az embertelenséget.
A beszéd különös erejét az adja, hogy Márton Áron pontosan tudta: a nyilvános megszólalásnak következménye lehet. Mégis kimondta, hogy „az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség”. Ez nemcsak bátor mondat volt 1944-ben, hanem erkölcsi hitvallás is.
82 év múltán Márton Áron szavai ma is időszerűek. Arra emlékeztetnek, hogy a legsötétebb időkben is voltak, akik az emberség és az igazság oldalán maradtak. A püspök ezzel a beszédével nyíltan kiállt az üldözött zsidóság mellett, elítélte a deportálásokat, és arra intette papjait, hogy a legsötétebb időkben is bátran védjék az emberi méltóságot, a felebaráti szeretetet és az erkölcsi törvényeket.
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
