Villányi András: Egykorvolt rabbiképző, avagy Scheiber Sándor emlékezete II. rész

Scheiber Sándor emberségét példázza, hogy a kitaszított Richtmann Mózes professzort maga mellé vette. Őt a neológ zsidók túl ortodoxnak, az ortodoxok túl neológnak tartották. Scheiber kérte, hogy szombat délelőttönként tartson Tóra-magyarázatokat. Ezek a szombati előadások elég hosszúra sikeredtek. Scheiber különböző módon kacsingatott és intett felé, hogy fejezze már be a mondanivalóját. De addig nem állt fel az asztaltól, amíg Richtmann beszélt. Egy másik eset Scheiber jóságára: Kiss Anikót, a Saul fia című Oscar-díjas film rendezőjének, Nemes Jeles Lászlónak az édesanyját kkirúgták az állásából, a „bűne az volt, hogy aláírta a Charta 77-t. Scheiber ezután felvette a rabbiképző könyvtárába, mint korábban dr. Geyer Artúr budai rabbit.

A rabbiszemináriumban olyan csodálatos egyenlőség volt, mint egy autonóm köztársaságban. Az Állami Egyházügyi Hivatal emberei hiába jöttek – és az akkori zsidóság vezetői is, például Sós Endre, a hitközség akkori elnöke –, hogy felszólítsák Scheibert: szabaduljon meg a „nemkívánatos személyektől”. Ő bízott az általa felvett emberekben és kiállt mellettük.

Az említett Richtmann professzorral kapcsolatos a következő eset. Amikor a győri rabbit, dr. Vértes Árpádot 1973-ban el akarta küldeni állásából az akkori győri vezetőség, édesapámmal elmentünk megbeszélni Scheiber professzor úrral ezt az inkorrekt ügyet. Ekkor találkoztunk az irodájában Moldova Györggyel, az írónak Scheiber éppen ekkor mesélte Komlós János humorista és Richtmann Mózes esetét.

Richtmann Mózest a Rabbiképző Intézetből bevitték tanúkihallgatásra az ÁVH-ra. Szerencsétlen nagyon félt, mert tisztában volt azzal, hogy hol van, s nem tudta, kijön-e még onnan. Jobbra-balra nézett, hogy most mi lesz vele, keresztülvitték több irodán, majd az egyik szobában meglátta az íróasztalánál ülő Komlós Jánost, a későbbi humoristát (Komlós János egykori rabbinövendék 1947–1953 között volt az ÁVH vizsgáló-kihallgató tisztje – a szerk.). Ahogy a professzor észrevette volt növendékét, odament hozzá, és így vonta kérdőre:

„Komlós, maga még tartozik nekem egy vizsgával!”

Mi is volt számomra a Rabbiszeminárium? Semmi nem jelezte a József krt. 27. számú házon, hogy itt egy rabbiképző, egy rabbiszeminárium működik, de az épület számunkra különleges szentély volt. Különleges hely, az istentiszteletek, a péntek esti kiddusok, a széderesték és a zsidó ünnepek színtere. Úgy éreztük, mintha az Örökkévaló kisugárzása vett volna körül minket.

Beléptünk Scheiber irodájának előszobájába, ahol Rózsika fogadott, Jucikával és Kende Fricivel együtt. Itt kell megemlítem, Karl Pfeifer bécsi újságírót, Rózsika unokaöccsét. (Pfeifernek az 1979-2016 közötti politikai magyar antiszemitizmusról szóló, Immer wieder Ungarn című könyvének borítója az én fotóm alapján készült. A könyvet Berlinben nyomták, a bécsi parlament felsőházában mutatták be.)

Scheiber irodája régi bútorokkal berendezett irodájában egymásnak adták a kilincset a világ minden tájáról a tudósok, a rabbik, a művészek és mi is, egyszerű hívő emberek. A rabbinövendékek Főnöknek nevezték. Voltak, akik férjet, feleséget kerestek maguknak vagy hozzátartozójuknak. A művészek beszámoltak műveikről vagy csak beszélgetni szerettek Scheiber Sándorral. Ez volt a professzor „ebédlője” is, hiszen Scheiber nem evett a menzán. Magda, a menza vezetője vitte fel az irodába az ebédjét: krumplipürét mellehúsával és az elmaradhatatlan kompóttal.

Nagyon sokszor használjuk és használom a rabbiképző által kiadott könyvek sokaságát. Így ismertem meg Goldzicher Ignác, Szemere Samu, Kecskeméti Ármin, Heller Bernát, Ballagi Ernő, Kohlbach Bertalan, Telegdi Zsigmond munkásságát, valamint az akkori zsidóság világi és kulturális vezetőinek tudományos írásait. A zsidó évkönyveket is meg kell említeni, amelyek először 1895-ben jelentek meg: IMIT-évkönyv dr. Bacher Vilmos és dr. Mezei Ferenc szerkesztésében, de Bánóczi József is szerkesztette őket. Az utolsó ilyen IMIT-évkönyvet dr. Szemere Samu jelentette meg 1948-ban. Az évkönyv újbóli megjelenését a MIOK (Magyar Izraeliták Országos Képviselete) tette lehetővé. 1970-től Scheiber Sándor szerkesztette, az utolsó, általa szerkesztett szám az 1983-1984-es volt. Még két ilyen évkönyv jelent meg, az 1985-1992-es és az 1992-1995-ös, ezeknek a szerkesztője dr. Schweitzer József főrabbi volt.

Scheiber kiddusainak New Yorktól Tel-Avivig, valamint a világ minden részére eljutott a híre és legendája. Emlékszem, az egyik kidduson megjelent egy volt rabbinövendéke, aki Bostonban orvos professzor lett, a gyermeki agy rendellenességét kutatta. Erről tartott nekünk előadást.

A péntek esti kiddusok különlegessége a Scheiber és vendégei által tartott előadások voltak. Lehet, hogy a kiddusokon megjelentek többsége főleg csak a kakaóra, a barheszosztásra vagy arra emlékszik, hogy hogyan lehetett ismerkedni, de ezek jelentős kulturális események is voltak egyben. Ilyenkor a professzor úr bemutatott egy-egy akkor megjelent könyvet, például Moldova György Szent Imre indulóját vagy Gyertyán Ervin: Szemüveg a porban című kötetét. Különleges esemény volt még Szemere Samu: Spinoza fordításainak bemutatója is. A magyar írók közül még megemlítheteném Mezei András költő előadásait is, de Goda Gábor, az akkori rendszer írója is érdekes előadást tartott az zsidó irodalomról. Szó volt a szovjet-jiddis költészetről is, a külföldi írók közül Scheiber bemutatta Gordon W. Allport: Az előítélet című művét, Kurt Lewin műveiből adott válogatást, és Solem Alechemtől a Motl gyerek című regényt. Talán meg egyet említenék: Elliott Arnoldtól A virrasztás éjszakája című művet.

Az egyik péntek estén maga Barbra Streisand jelent meg Scheiberrel, ezzel nagy örömet szereztek nekünk. A színésznő meghívta professzor urat a szállodájába. Scheiber viszont kérte, hogy inkább Ő jöjjön el a szemináriumi péntek estére, ha csak pár percre is, mert ez az ott lévő közösségnek nagyon sokat jelent. Allen Ginsberg költőt is láthattuk: ő egy szemináriumi kidduson elszavalta a Csehszlovákiát lerohanó gépemberekről írt költeményét. Mi ott voltunk, hallgattuk és egymásra néztünk, hogy itt most szabad-e nyilvánosan véleményt nyilvánítanunk vagy sem. De itt éreztem, illetve éreztük meg először a szabadság szelét.

Scheiber engem is védett és támogatott, mint fotóst. Azzal demonstrálta a támogatását, hogy megjelent a kiállításaimon, egyszer Székesfehérvárott a szemináriumi diákokkal együtt jött, de volt kiállításom a rabbiképző dísztermében is. Egy másik alkalommal a Fiatal Művészek Klubjában ő nyitotta meg az egyik kiállításomat, amire még Josszi Stern is eljött, az egyik leghíresebb izraeli grafikus. Ő illusztrálta Rapcsányi László: Jeruzsálem című könyvét, ennek bemutatójára érkezett Magyarországra. Másnap nálunk, a lakásunkon tartotta a széder estét.

1984 júniusában mentem egy délután a Rabbiszemináriumba, az épület bejáratánál találkoztam a professzor úrral (én mindig így hívtam Scheibert, míg ő engem „mesternek” szólított, Laci fiamat „kismesternek”). Hófehér volt a bőre. Ha már találkoztunk, elkísértem. Átvágtunk a körúton, a szokásának megfelelően, toronyiránt, az autók között, amik megálltak és dudáltak. Épségben átjutottunk az úttest másik oldalára, beszélgettünk a készülő könyvéről, és egyszerre csak megkérdezte, hogy érdemes-e neki ezt megcsinálni. Erre értelmes választ nem tudtam adni. Már tudtuk, hogy milyen beteg.

Kiemelt kép: Barbra Streisand 1966-ban

---